Balatonföldvár – Két vitorlás világverseny 2013-ban a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében – 2013.05.21


Balatonföldvár – Két vitorlás világverseny 2013-ban a Spartacus Vitorlás Egylet rendezésében – 2013.05.21


A Repülőhollandi világbajnokságot május 24-június 1. között, a  Optimist Európa-bajnokság június 29-július 7. között  rendezi meg a a Spartacus Vitorlás Egylet, amely a világversenyek rendezési jogát  pályázaton nyerte el. A sikerben szerepe volt a klub múltjának, a tagság nemzetközi tapasztalatának és az eddig megrendezett világversenyek sikerének is.


A magyar szempontból legsikeresebb hajóosztály, a repülő hollandi versenyét a bajnokesélyes magyar páros miatt már most kiemelt figyelem kíséri. Ez az az igen népszerű és látványos hajóosztály, amelyben a Spartacus Vitorlás Egylet tagjai, Majthényi Szabolcs és Domokos András immár kilenc világbajnoki címet szereztek.


 



Majthényi Szabolcs és Domokos András  – Fotó: Spartacus Vitorlás Egylet



A világbajnokságra eddig 19 nemzet 85 hajója nevezett. Három korábbi világbajnok lesz jelen: a dán Bojsen-Moeller testvérpár olimpiai aranyat és bronzot is nyert, 2005-ben éppen a balatonon szereztek világbajnoki aranyat; a holland Enno Kramer – Ard Geelkerken páros hazai vizeken nyert, míg az idei házigazda, a Majthényi Szabolcs – Domokos András kettős kilencszer volt – eddig – világelső.
Az esélyesek között tartják számon a legjobb német és holland egységeket is. A német  Stefan Beichl – Bene Wiedemann páros tavaly német bajnok volt, a Kay-Uwe Lüdtke – Kai Schäfers kettős pedig a legutóbbi világbajnokságon bronzérmet szerzett.
Négy huszonéves kormányos lesz a mezőnyben, közülük az olasz Nicola és Francesco Vespasiani testvérpár rendkívül tehetséges és jó vitorlázók, a tavalyi világbajnokságon negyedikek lettek.
A hazai repülőhollandisok közül a Majthényi-Domokos páros mellett Süli Andrásnak és Papp Dávidnak, (tavalyi EB és VB 10.) és a Kardos Antal – dr. Polgár Csaba kettősnek (tavalyi Eb 11.) van a legfrissebb nemzetközi rutinja, de a Ziegler – dr. Hajtó illetve a Gáborjáni Szabó – Argay páros is szerezhet kellemes meglepetést.
Hét hölgy van a nevezési listán, egy  komplett női páros, a holland Tanja Heijink és Pia Matscheroth, ezenkívül három kormányos (egy angol, egy cseh, egy német)  és két manschaft (mindkettő német).  
Tekintélyes az orosz flotta 6 hajóval, pár éve  egy orosz testvérpár elhatározta, hogy feléleszti a hollandizás műfaját Moszkva környékén. Nemcsak a régi hajóikat újították fe, hanem jó karban lévőket is vásároltak Európa különböző pontjain, azóta komoly bajnokságokat rendeznek.
Technikai szempontból egy új építésű, Planatech gyártású hajó bemutatkozása lesz érdekes. A cég tavaly készítette el első két hajóját. Az osztályelőírások tűréshatárait kihasználva újratervezték a hajót, számítógépes programok segítségével  tökéletesen szimmetrikus hajótestet alkottak, a súlypontot úgy alakítva, hogy a hajó sebessége a hullámokon maximális legyen. 
Az új hajót Majthényi Szabolcs is tesztelte tavaly. Balatonföldváron ezt az új hajót Alberto Barenghi, az IFDCO (Nemzetközi Repülő Hollandi Szövetség) elnöke fogja kormányozni.


Az utánpótláskorú vitorlázók legnépszerűbb hajóosztályának, az Optimistnek az Európa-bajnokságra  250 hajó részvétele várható. Óriási az érdeklődés: eddig 5 földrészről 37 ország versenyzői neveztek. A nagy európai vitorlás nemzetek mellett egyebek közt Kanada, Brazília, Japán és az Egyesült Államok csapata is leadta végleges nevezését, országonként átlagosan 6-7 versenyzővel. A kontinensviadal nyílt, gyakorlatilag világbajnoksági mezőny látogat majd el a magyar tengerre. Minek köszönhető ez az óriási érdeklődés? Egyértelműen a hajóosztály nemzetközi népszerűségének. A 16 év alatti vitorlázók számára ez “a hajó”, amelyben kisgyerek koruk óta vitorlázva korosztályuk legjobbjaival versenyezhetnek az egész világon. A statisztika is beszédes: több mint 100 országban körülbelül 150 ezer hajót tartanak nyilván, az Optimist a leggyorsabban fejlődő vitorlás hajóosztály. Elég biztonságos és egyszerű egy nyolcéves gyereknek, de kihívást jelent akár egy tizenöt évesnek is.


 



Optimistek versenyeznek – Fotó: Spartacus Vitorlás Egylet



A 2.31 méter hosszú és 1.13 méter széles kishajó súlya mindössze 35 kilogramm, akár egy autó csomagtartóján is könnyen elszállítható. Az építési előírások roppant szigorúak: mindössze két milliméteres lehet az építési pontatlanság, szigorúan kötött a meglehetősen egyszerű felszerelés, azaz a veretezés. Így sikerül viszonylag alacsonyan tartani a hajó árát, és ami ezen túl a legfontosabb: így garantálható a hajók tökéletes azonossága. Azaz a versenypályán nem a szülők pénztárcája dönt, hanem a vitorlástudás.
Sokatmondó adat: a legutóbbi, londoni olimpia vitorlás résztvevőinek több mint a fele Optimistben kezdte sikeres pályafutását.
A családtagok, kísérők, edzők elszállásolása, a verseny megszervezése hatalmas feladat, amelyben Balatonföldvár városára is számíthat a klub.


Balatonföldvár történetében meghatározó szerepet játszott és játszik a hajózás és a vitorlás sport. A települést alapító Széchenyi család már az üdülőtelep kialakításának kezdetén döntött hajókikötő létrehozásáról. Mára ez a kikötő a Balaton és Magyarország legnagyobb befogadóképességű, közel 400 hajó tárolására alkalmas létesítménnyé vált. A város földrajzi fekvése, a Balaton keleti és nyugati medencéjének találkozási pontja révén kezdetektől fogva a balatoni vitorlás sport – és turizmus egyik központja volt.
A város területén három vitorlázással foglalkozó egyesület működik, melyek közül a városi tulajdonú Vízi sport – és Vitorlás Egyesület révén több mint egy évtizede lehetőség van a helyi gyerekek ingyenes sportolására és oktatására.
Az SVE tóparti klubházát 1939-ben adták át. Akkor a Királyi Magyar Yacht Klub keretein belül folyt itt színvonalas sportélet. A Balaton egyik legszebb pontján, a balatonföldvári kikötő építésekor jött létre az a félsziget, amely ma is helyet ad a klubnak. A jelenlegi taglétszám mintegy száz fő.
Az SVE a magyar vitorlássport egyik meghatározó bázisa: egykori és jelenlegi tagjai között olimpikonok, világ-, és Európa-bajnokok is megtalálhatók. A régi klubház falán lévő dicsőségtábla nem csupán emlék a múltból, hanem folyamatos inspiráció az itt vitorlázó legfiatalabbaknak is.
A repülőhollandi hajóosztály legjobbjai itt, ebben a klubban versenyeztek: Detre Szabolcs és Zsolt 1980-ban a moszkvai olimpián Tallinnban bronzérmet szerzett, Pomucz Tamás és Argay Béla pedig 1989-ben a balatonföldvári Repülőhollandi Európa-bajnokságon az első helyen végzett.
Jelentős a klub utánpótlás-nevelő tevékenysége: évente több héten át gyerekek tucatjait oktatják a vízenjárás, a vitorlázás alapjaira.
Az utóbbi évek legjelentősebb, az SVE által rendezett nemzetközi versenyei:
1996, 2005 – Repülő hollandi Világbajnokság
2000, 2003, 2008 – Csillaghajó Európa-bajnokság
1992, 2002, 2006, 2011 – Csillaghajó District (Közép-európai) Bajnokság
2007 – Finn-dingi Európa Bajnokság
2011, 2012 – 18 lábas szkiff Európa Kupa


Balatonföldvár – Befejeződött a Repülő Hollandi VB – az SVE szép fotóival – 2013.06.01. 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár