Balatonboglár – Platán szabadstrand

A Platán strand ligetes szerkezete a levegőből - előtérben a homokos parti szakasszal. A sétányok a strand közepének déli részén Győri Dezső Tornászlány című szobra körül futnak össze - Fotó: Győrffy Árpád

A Platán szabadstrand mintegy 500 méteres partszakaszához 9,5 hektáros zöldterület tartozik, aminek a közepén alakították ki a belépődíjért látogatható Buborék élményfürdőt. Az ingyenesen használható strand közel negyedrészét borítják fák három nagyobb ligetszerű csoportban, a többi rész szinte teljesen nyitott. A Balatont lépcsőkön közelíthetjük meg. A part egy szakaszára homokot terítettek a partvédőmű és a térköves sétány közé. A strandon és környezetében sok büfét, több játszóteret és mosdót találunk.

A strand délnyugati része a vasútállomástól 650 méterre van. A strand bejáratától a 7-esen lévő “Platánsor” buszmegálló 400 méterre van. A balatoni bringakör a strand mellett halad el. Autóval a bejárat közelében is megállhatunk, ez óránként 400 forintba kerül a nap 24 órájában. A vasúttól északra lévő díjfizetési övezet nyugaton a Kikötő sétányig, keleten a Kodály utcában lévő Hűvös közi vasúti átjáróig tart azonos díjszabással – Útvonaltervezés a Platán szabadstrandra – Térkép: Mapy.cz

A strand keleti tisztása a part felől – Fotó: Győrffy Árpád

A belépődíjért látogatható Buborék élményfürdő – Fotó: Győrffy Árpád

Az északnyugati part homok terítésű szakaszát a víztől elkülönítve alakították ki – Fotó: Győrffy Árpád

Az északnyugati partszakasz fürdőzőkkel egy négy évvel ezelőtti fotón. Ez a hagyományos helyszíne a Balaton-átúszás célállomásának is – Fotó: Győrffy Árpád

Napozók 2023 júniusában a strand keleti részén. A napvitorláknak állított oszlopok még(?) üresen árválkodnak – Fotó: Győrffy Árpád

Játszótér a háttérben öltözővel a strand nyugati részén – Fotó: Győrffy Árpád

Homokozó napvitorlákkal a strand északkeleti partszakaszánál – Fotó: Győrffy Árpád

A balatonos játszótér a délkeleti részen – a játszótér közepén a Balaton körvonala deszkából a településeket jelző székekkel – Fotó: Győrffy Árpád

Játszótér mászófallal, -hálóval és lengőhintával a középső liget nyugati oldalán – Fotó: Győrffy Árpád

Az adrenalinsokkra vágyó gyerekek és szülők kedvenc helye, a görpálya a középső ligetnél – Fotó: Győrffy Árpád

Sportpályák minden mennyiségben egy három évvel ezelőtti képen – balról a görpálya, majd homokos röplabda, strandfoci, lábtengópálya, jobbról gumírozott lábtengó, fitneszpark…  A háttérben az élményfürdő és jobbról fenn a balatonos játszótér – Fotó: Győrffy Árpád

A középső ligetben alakítottak ki néhány éve egy új, a strandot a partra merőleges vonalként kettéosztó büfésort.  A képen a büfésor 2023. június 14-én 15:24-kor. Az idei Kékzászló díj osztásakor a Balatoni Kör a “Balaton Gasztro-Strandja 2023.” díjat a Platán strandon működő vendéglátósoknak ítélte oda. Az indoklás szerint “az itt lévő vendéglátóhelyek példát mutatnak arra, hogy egész éves működéssel, minőségi kínálattal is lehet strandon üzemelni” – No comment – Fotó: Győrffy Árpád

Fagyizó a strand délkeleti részén mosdókkal, öltözőkkel a háttérben – a mosdók használata 200 forintba kerül alkalmanként. További vendéglátóhelyeket találunk az egykori főbejáratot alkotó Platán téren, valamint a terület délnyugati sarkában, a hajóállomás bejáratánál.

Mosdó valahol a strand középső részén – a mosdók használata 200 forintba kerül alkalmanként – Fotó: Győrffy Árpád

A 2023-as év fejlesztése a strandkönyvtár épülete – Fotó: Győrffy Árpád

A Platán szabadstrand hivatalosan kijelölt fürdőhely. Az ÁNTSZ a fürdővíz minőségét kiválóra értékelte 2023-ban.

A Platán szabadstrand azoknak lehet jó választás, akik fürdéshez szeretik a tágas tereket.
 


Az ingyenesen használható balatoni szabadstrandok térképen (piros, zöld ernyő) – és olyan szabad partok, ahol az általános szabályokat betartva fürödni lehet (kék, zöld ernyő)
– Nagyítsd ki – A kurzorral húzd a megfelelő helyre – Kattints a választott hely ikonjára – A megnyíló lapon lévő linkkel nyisd meg a szabadstrandot bemutató oldalt a Balatontippen! – Ha hibát találsz, kérlek, jelezd!


 
Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár