Kiss Tibor: Balatonkör két nap alatt felhőszakadással – 2014 május 10-11.

Egy nyolc fős baráti társasággal – Csatári Gabriella (Veszprém-Gyulafirátót), Kiss  Tibor (Veszprém-Gyulafirátót) Kelemen Zoltán (Veszprém), Kiss Georgina (Veszprém), Derencsér Gábor (Balatonalmádi), Sasvári Magdolna (Balatonalmádi), Kiss László (Balatonalmádi), Kiss Gergely (Balatonalmádi) – teljesítettük a távot két nap alatt.

A csapat az örvényesi Huszár vendéglő előtt (segítőkkel erősítve)

Balatonalmádiból indultunk május 10-én reggel 8 óra 20 perckor és az első nap Balatonmáriafürdőig tartott, az északi partot hagytuk magunk mögött. Ott foglaltunk szállást egy internetes szállásközvetítő oldalról.

Következő nap május 11-én szintén reggel 8 óra 30-kor indultunk a déli parton Szántódig, ahol rövid pihenő és ebéd után folytattuk a túrát.
Sajnos az utolsó pecsételő hely után (Vadkacsa étterem) leszakadt az ég, és nagyon nagy zivatarban kellett befejeznünk a túrát Balatonalmádiban, ahonnan indultunk.

Kitűnően éreztük magunkat, nagyon jó aktív pihenés volt mindenki számára.
Kiss Tibor

 

 

Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe,
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat – http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól

 

Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

 

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár