Fodorné Sápi Ildikó: Nagykör öt nap alatt – 2013.06.28-07.02.

Beálltunk "halszálkába!"

Elöljáróban el szeretném mondani, hogy a csapatunk egy része 3 éve már megkerülte a Balatont, és az akkori tapasztalatainkat figyelembe véve terveztük meg az idei túrát. Három éve defektek sorozata és hideg, (szembe) szeles időjárás kísért minket.

Idén az időjárásra nem volt panaszunk. Sütött a nap, a fátyolfelhők miatt nem tűzött ránk, a lengedező szél pedig nem akadályozott minket.

1. nap 2013.06.28. Balatonlelle – Keszthely

A csapat tagjai Balatonlellén gyülekeztek, ahová autókkal mentünk. Az egyik srácnak még ezen a napon vizsgája volt, így csak délután fél 5-kor indultunk el. 8 óra után értünk Keszthelyre. Szállásunk abban a panzióban volt, ahol 3 éve is aludtunk. Az esti vacsoránál megünnepeltük a Lászlókat, a szülinaposokat és a friss házasokat. A közös reggelit a panzióban fogyasztottuk el.

2. nap 2013.06.29. Keszthely – Révfülöp

10.30-kor indultunk el Keszthelyről. Balatonedericsen megnéztük az Afrika múzeumot, Badacsonyban megebédeltünk. Ezen a napon Révfülöpig kellett eljutnunk.
Badacsonytomajon nekünk is sikerült eltévedni! Amikor lógó nyelvvel felértünk a dombtetőre, észleltük, hogy a Balaton egyre messzebb van, így visszafordultunk. Minden rosszban van valami jó: a nagy emelkedő visszafelé lejtő!
A szállásunkon volt kerti medence, amiben csak fiúk mertek megfürödni a víz hőmérséklete miatt. Nem sokáig bírták! Inkább lementünk a partra. A Balaton hőfoka sem volt sokkal magasabb. A fürdés után egy parti étteremben vacsoráztunk. Érdekes látványt nyújthattunk: egy falat vacsora bekap, kettő csapás a testre, hogy a rengeteg szúnyogot elijesszük. Vacsora közben ismét megünnepeltük a Lászlókat, a szülinaposokat, a friss házasokat és ezen a napon már a mi 22. házassági évfordulónkat is. Vacsora után benéztünk a falu-központba, ahol éppen Rétes és lakodalmas fesztivál volt. Ha már friss házasok és házassági évforduló, akkor mulattunk egy kicsit!

 

 

Vacsorára várva Révfülöpön

3. nap 2013.06.30  Révfülöp – Csopak / Révfülöp – Balatonlelle

A közös reggeli és a szokásos “Álljunk halszálkába a fényképezéshez” után útnak indultunk. Tihanyig tekertünk, ahol a közös ebéd után búcsút intettünk a csapat felének, akik azzal a kifogással, hogy “nem kaptak szabadságot a többi napra” a rév felé vették az irányt, hogy Szántódról visszakerekezzenek Balatonlellére.

Akik hazafelé vették az irányt

Mi Csopakot vettük célba. Balatonfüreden megcsodáltuk a kikötőt, ami az elmúlt 3 év alatt nagyon megszépült.
Csopakon megnéztük a Plul-malmot, gyönyörködtünk a panorámában, majd vacsorázni indultunk a strandra, ahol az étterem terasza csak néhány méterre volt a Balatontól!

4. nap 2013.07.01 Csopak – Siófok

Reggeli Csopakon, ebéd Balatonkenesén. Balatonakarattyán a kerékpárút helyett a strand sétányt választottuk. Kevés emberrel találkoztunk, így kényelmesen tudtunk haladni. A sétány végén vissza kellett térni a kerékpárútra. Ez azzal járt, hogy egy nagyon meredek emelkedőn kellett volna feltekerni, de mi, lányok, csak toltuk a biciklit. Az ehhez képest jóval kisebb emelkedők után a balatonvilágosi magasparton kifújtuk magunkat. Itt is gyönyörködtünk a kilátásban, fényképeztünk a parkban.
Siófokra kb. 5-re értünk. Itt is tervbe volt véve a fürdőzés, de csak éjjel 11-kor sikerült lejutni a vízhez. A szállásadóink nagyon kedvesek voltak. Kaptunk palacsintát, a fiúk megkóstolták Miska bácsi 38 éves házipálinkáját, és a borát. Sztorizgatás után előkerült a tangóharmonika is. Vacsorázni így csak jóval 9 óra után indultunk. Vacsora után jött a fürdőzés.

Miska bácsi

5. nap 2013.07.02 Siófok – Balatonlelle

Reggel a férjem kicsit dolgozott: a szobákban levő TV-k csatornáit beállítgatta. Fél 12-kor sikerült elindulnunk! Szántódon lementünk a révhez, Balatonföldváron megebédeltünk. Éppen fél 5-re értünk vissza Balatonlellére.

Akik a NAGYKÖRT kerekezték végig

A kerékpárutak minősége bizonyos helyen jobb volt, mint 3 éve (a gyökerek okozta kitüremkedéseket próbálták lemarni), de sajnos, volt olyan rész is, ahol a jó minőségi utat benőtte a fű. Mindezek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, egy nagyon jókedvű, vidám csapat jött össze ismét!

Fodorné Sápi Ildikó

Balatoni Bringakör Bringakörút Bizonyítvány Nagykör

Balatoni Bringakör Bringakörút Bizonyítvány Nagykör

Balatoni Bringakör Bringakörút Bizonyítvány Nagykör

Balatoni Bringakör Bringakörút Bizonyítvány Nagykör

 

 

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár