Kornseé Gyöngyi: Családi bringakörút 2013.07.01-04.

 

Tavasszal vetődött fel az ötlet, hogy biciklizzük körbe a Balaton a gyerekekkel. Balatontipp.hu-t olvasgatva megszületett a pontos útiterv is. Én Tihanyba szerettem volna mindenképp bemenni, férjem pedig Salföldön akart kirándulni, így ezekhez igazítottam a szállásokat.

Így nézett ki a terv:
1. nap:  Balatonvilágos – Tihany
2. nap: Tihany – Salföld – Badacsonytomaj
3. nap: Badacsonytomaj – Fonyód
4. nap: Fonyód – Balatonvilágos

Július 1-én hétfőn, Mórról vonattal utaztunk le Balatonvilágosra, onnan indultunk. Kicsit még hűvös volt a reggel, de szépen melegedett az idő. Balatonalmádiban ebédeltünk és pihentünk kicsit. Vízbe még nem merészkedtünk. Délután 5 óra körül értünk a tihanyi Móló Büféhez. Bodzaszörp után már csak a szállást kellett megkeresni.
A kedd reggel  még mindig hűvösen indult, de gyorsan jó idő lett.

 

Útközben az örvényesi Huszár Vendéglő bicikli parkolójában – pecsételő hely

 

Az ebédet már a révfülöpi RÉV Büfében fogyasztottuk, utána pedig a császtai strandon pihentünk. A víz még mindig hidegnek bizonyult, így csak vízibicikliztünk. Délután a Salföldön kirándultunk, este pedig Badacsonytomajban aludtunk és vacsoráztunk.
Szerdán bringáztunk szerintem a legszebb részen, ami a Badacsony és Keszthely közötti szakasz. Igaz kicsit nehezebb a terep, de a környezet kárpótol.

 

Pihenő a szigligeti vár alatt

 

Nagyon jól haladtunk, hiszen 13 óra környékén már Balatonberénybe értünk. Ebéd, majd strandolás. Itt már bemerészkedtünk hosszabb időre is a vízbe. 16 óra táján indultunk tovább, elég gyorsan be is értünk Fonyódra, ahol a szállásunk volt.
Csütörtök volt számunkra a legnehezebb. A déli part a monotonsága miatt, attól, hogy nem tudom követni, hogy épp melyik településen vagyok, mert egybeér az egész; és attól, hogy nem mindig találtuk meg a kerékpárutat jelző táblát, eléggé demoralizáló volt. Zamárdiban az autóskempingben ebédeltünk és indultunk volna tovább, mert úgy terveztük, hogy ma csak a célban – Világoson- fogunk strandolni. Sajnos, férjem biciklijének az első kereke teljesen lapos volt. Az volt a szerencse, hogy 1 km-re volt egy szerviz és ott kicserélték a gumibelsőt. Ez viszont sok időt elvett, így elég későn, 18 óra után értünk a szállásra. Mivel ez a parton volt, azért még vacsora előtt pancsoltunk egyet. Ekkor tudatosult: MEGCSINÁLTUK!!! Közel 230 km-t tekertünk 4 nap alatt!
Összefoglalva: nagyszerű túra volt. Az északi part gyönyörű és bár vannak emelkedők ( így több a sikerélménye az embernek), de utána ugye van lejtő is (itt meg lehet pihenni). A déli part, mint írtam, számomra gyilkosabb volt, vagy az is lehet, hogy már fáradt voltam. Akik gyerekkel tervezik a körutat, készüljenek fel, hogy a gyerekek jobban bírják, mint mi, felnőttek. 9 éves lányunk és 11 éves fiunk a fáradtság legkisebb jele nélkül kerekezett még késő délután is. Nagyszerű élmény volt! Már tervezzük a következő bringatúrát!
Kornseé Gyöngyi, Mór

A bizonyítványok>>

 

 

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár