Turizmus



Hévíz – Megállapodás a szentpétervári orvosi egyetemmel

Az orvosképzésben és a gyógyászatban szerzett tapasztalatok átadását, illetve közös kutatási projektek indítását is szolgálja az az együttműködési megállapodás, amelyet Hévíz önkormányzata és a szentpétervári állami orvosi egyetem képviselője kötött csütörtökön Hévízen.












Hévíz – Európai innovációs díj a városnak

Nemzetközi szintű elismerést kapott a Hévíz Tradicionális Kúra védjegy, valamint a hévízi szálláskiadók támogatása érdekében kidolgozott egyedi pályázati rendszer – írta közleményében a Hévízi Turisztikai Desztinációs Menedzsment Egyesület.



Sármellék-Hévíz – Mélyrepülés után emelkedésben bíznak

A sármelléki Hévíz-Balaton Airporton az idei évben 14 százalékos növekedésben bíznak a tavalyi gyenge forgalom után, derült ki a szombati szezonnyitón. A rendezvény az egyik jelentős forgalmat bonyolító partner, a Mutsch Ungarn Reisen kettős jubileumához kapcsolódott.











Hévíz – Országos díj a TDM Egyesületnek

Közel két tucatnyi turisztikai szakember, illetve szervezet munkáját ismerte el különböző díjakkal az idén is a Magyar Turizmus Zrt. és több szakmai szervezet a hónap elején. A díjak közül kettő jutott a balatoni régióba.
















Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár