Hal

A zavaros Tihany környéki zátonyépítésről a víz világnapján

Tavasszal általában teljesen kitisztul a Balaton vize, szélcsendes időben akár több méterre is lelátni. Nem így van a Tihany körüli zátonyépítéssel, ahol félmilliárdos költséggel, benne ötven százalékos uniós támogatással 10 ezer köbméter követ temetnek a Balatonba, hogy új ívóhelyeket létesítsenek egyes halfajoknak.









Balatoni halételek – A végén csak a hekk maradhat – 2014.03.20.

A halászati tilalom elrendelése óta balatoni hal nélkül maradtak a tó környéki éttermek. Ezzel nem csak egy ízes alapanyagot vesztettek el, hanem azt a plusz élményt is, amit egy helyi alapanyagból készült étel elfogyasztása nyújt a vendégeknek. A balatoni vendéglősök érthetetlennek tartják a mostanra kialakult helyzetet.


Gyenesdiás – A Balaton igazi halát ünnepelték

A balatoni, vagy ahogy többen is mondták, zalai stílusban készített halászlék voltak többségben a 8. alkalommal megrendezett gyenesdiási keszegfesztiválon. A zsűri és a közönség szerint nagyon jóra értékelte az alaplével, passzírozással, tészta nélkül készült ételeket.















A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár