Fonyód

Fonyód – Városi szabadstrand

Az utóbbi évek fejlesztései során a partra széles térkősétányt fektettek, új mosdókat és közösségi teret építettek, a szökőkutat homokozóvá alakították, az egykori gyereköböl jelentős részét lekerítették. A strandon több büfé és egy vízisport központ működik.


Fonyód – Bélatelepi szabadstrand

A több részre tagolódó, mintegy ötszáz méter hosszú ingyenes strandon a napimádóknak, az árnyékot, csendet kedvelőknek, a kisgyerekkel érkezőknek, az aktív játékot, sportot keresőknek is van megfelelő hely. Sőt akár el is lehet bújni.


Fonyód Sándortelepi Panoráma strand

A Sándortelepi Panoráma strand Fonyód központi strandja, a hajóállomás mellett, a vasútállomás közvetlen közelében található.  Parkolni a strand, a szomszédos Vigadó tér, illetve az út mellett kialakított parkolókban lehet.  Május 1-szeptember  30. között, naponta 8-22 óráig 300 forintot kell óránként fizetni a parkolásért. A balatoni bringakör a strand előtt halad el.


Balatoni topkilátóhelyek nehezen mozgóknak, lustáknak, spórolósoknak – látványos fotókkal

A tavaszra készülve hét olyan balatoni kilátóhelyet gyűjtöttem össze, ahová gyakorlatilag végig autóval mehetünk. Nincs szükség hegymászásra, legfeljebb egy 100 méteres vízszintes sétára, nem kell belépőt, vagy más díjat fizetni, mégis csodálatos élményben lehet részünk. Egy napos balatoni kirándulásokon, de akár hosszabb nyaralás közben is jó választás lehet bármelyik egy-egy órára, vagy hosszabb gyonyörködésre is. Ha a képeket megnézik, várhatóan nem kell bizonygatni, hogy nem túloztam.

















Fonyódi Kolbászfesztivál (5.) – 2014. február 7-9.

Fonyódi Kolbászfesztivál (5.) – 2014. február 7-9. 2014.február 7.Péntek 15:00        MegnyitóPéntek 15:10        Hagyományos látvány disznóvágásPéntek 15:10        Dió Banda népzenei műsoraPéntek 16:00        Tanár Diák kolbásztöltő versenyPéntek…


Fonyódi Harcsafesztivál – 2013

Fonyódi Harcsafesztivál – 2013. szeptember 6-8. Idei évben első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezzük meg a Fonyódi Harcsafesztivált, ahol családias hangulatban, elérhető árakon vásárolhatunk élő…





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár