Bringatúrák























Papp Tamás, Rigó Adrienn: Balatoni Bringakör – Fonyódról nyugati irányba négy nap alatt – 2013.08.04-08.

Pécsről vonattal szállítottuk a kerékpárokat Fonyódra, a kerékpártároló picit szűkösnek bizonyult, de végül is elfértünk. A túra során végig kempingekben szálltunk, ez ugyan kicsit több csomagot jelentett számunkra (sátor, matrac, hálózsák, pokróc), de előnye, hogy nem voltunk időhöz és helyhez kötve, igaz minden egyes nap sikerült a tervünkben kitűzött településre beérkezni.


Kis Andrea: Ezentúl minden évben megcsináljuk – ötnapos körtúra a Balaton körül – 2013

Már egy éve nagyon vártuk párommal, Tamással, hogy körbetekerhessük a Balcsit. Nem bíztam a véletlenre már a tervezett indulás előtt 1 hónappal lefoglaltam a neten a szállásokat. Mivel mi mind a ketten biciklivel járunk dolgozni, ráadásul minden szabad időnkben biciklizünk, 1-2 napos túrákat teszünk, így a kecskék jó állapotban vannak, de azért a biztonság kedvéért átnézettettük őket, és vettünk egy pár belsőt.


Markó Éva és Béla: Balatoni nagykör baráti találkozókkal – 2013. július 22-27.

Évek óta készültünk arra, hogy körbe biciklizzük a Balatont, aztán mindig meggyőztük egymást, hogy miért is nem kellene ezt megtennünk. Ám most úgy döntöttünk, hogy belevágunk. S jól döntöttünk, ráadásul sikerült kiválasztanunk a nyár eddigi legmelegebb hetét. Sorra dőltek meg a meleg rekordok, de mi rendületlenül tekertünk. Még Pilismaróton letöltöttük a Bringakör Bizonyítványt és a pecsét gyűjtés jó mókának bizonyult az utunk során.




Győrffy Árpád: Balatoni Bringakör két részletben – 2013

2013 nyarán már sokadszorra körbebicikliztük a Balatont, hogy egy jót kiránduljunk, miközben tapasztalatokat gyűjtünk arról, milyen állapotban van balatoni bringakörút. Túránknak az is célja volt, hogy begyűjtsük a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges pecséteket, mert úgy gondoltuk, nem lenne igazán normális, ha éppen nekünk nincs bizonyítványunk.














A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár