Balatonföldvár – Földvár Fieszta – 2017.08.11-20.



Paloznak – Képek a múltheti Jazzpiknikről

Nagy érdeklődés mellett zajlott az idén is a hatodik alkalommal megrendezett Paloznaki Jazzpiknik. Az augusztus 3-5-ig, három napon át tartó fesztiválon négy helyszínen húsz koncertet rendeztek a délutáni, esti órákban.






Balatonkenese – Főleg a gyerekekre gondoltak a fejlesztéseknél

Több eredményes pályázatnak köszönhetően korszerűsödnek, szépülnek Balatonkenese intézményei. A főleg a helyi lakosok által használt egységeken túl jelentős megújulás zajlik a város strandjain is, tudtam meg Tömör István polgármestertől, amikor a tervekről és az idei tapasztalatokról, eredményekről kérdeztem.



Tihany – Szombaton a Pákai Petra-Cséry Zoli Duó a Tűzkertben – 2017.08.12.

Több éve dolgozunk együtt, azóta töretlen munkával csináljuk duónkat, melyben kizárólag saját dalok szerepelnek egyedi hangszerelésben. Hol akusztikus, hol elektronikus megoldásokkal varázsolunk. A lényeg, hogy a hallgatót elrepítsük a zenénkkel és szövegeinkkel a mi kis különleges világunkba – írja magáról a Patché, azaz Pákai Petra és Cséry Zoltán duó.



Új figurák nevelődnek Csukás István fejében

Csukás István 81 évesen is ír, dolgozik, új történetekkel továbbélteti korábbi mesealakjait, de új alakokat is kitalál, mert az a legjobb dolog, derült ki beszélgetésünkből, amikor a nyarait Balatonszárszón töltő írót munkájáról, terveiről kérdeztem.


Balatonboglár – Terrorveszélyre hivatkozva autótilalom húsz parti utcában öt napig

A Boglári Szüreti Fesztivál idején a rendőrség kizárja a gépjárműveket Balatonboglár teljes parti központjából. Terrorvédelmi okokra hivatkozva egy huszonhat hektáros területet lefedő húsz utcába csak az engedéllyel rendelkező lakók, ingatlan használók hajthatnak be, de ők is csak az ingatlanjukon tárolhatják kocsijaikat – derül ki a város honlapján olvasható közleményből.


A kánikulában is dübörög a Kultkikötő

Ismét egy változatos augusztusi hétvégével készül a Kultkikötő fáradhatatlan csapata. Zenés produkcióban és vígjátékokban sem lesz hiány a nagy kánikulában. Jön Rúzsa Magdi, a Budapest Jazz Orchestra, a Thália Színház előadásával Szabó Győző, Gubás Gabi és Bogláron debütál a Grönholm-módszer is.



Balatonszárszó – Bendegúz téri szabadstrand

Balatonszárszó kisebbik kijelölt fürdőhelyként működő szabadstrandja, a “Bendegúz téri” közvetlenül a parti főútról, a Balatoni Bringakörút részeként is használt Jókai utcáról nyílik a község földvári…










Tihany – A Balaton festőjének rendkívüli anyaga a Kogart Galériában

Az idei balatoni nyár kiállítási szenzációja látható Egry József Balatonja címmel a tihanyi Kogart Galériában. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum közös szervezésében több mint 30 képet gyűjtöttek össze a “Balaton festőjének” legszebb korszakából hazai köz- és magángyűjtemények anyagából.





Balatonszárszói Központi strand

Balatonszárszón 2016-ban már belépődíjért fogadja a vendégeket a település közepén, a vasútállomás közelében található Központi strand, de a többi továbbra is ingyenes marad és a parkolásért sem kell fizetni az autósoknak.







Nagy pofára esések a NÉBIH nyári rozébor tesztjén

Megint kiderült, hogy nem a név és az ár a lényeg. A kedveltségi teszt összesített eredménye és a kóstolók összbenyomása alapján is az egyik legolcsóbb bor, a “Molnár Mátrai” nyerte a NÉBIH rozébor tesztjét, miközben egyes “nagynevek” elvéreztek, például a közel négyszeres áron mért “Bock Piknik” csak a 18. lett



Tihany – Szombaton a Mojo Workings Blues a Tűzkertben

A Mojo Workings hat évvel ezelőtt alakult. A három zenész különböző zenei ízléséből és hátteréből egy különleges trió született, ötvözve a tradicionális blues-, a hatvanas évek beat-, illetve a későbbi korok pop dallamainak világát.





Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár