|
Hírlevél |
|
Nyomtatás |
Mentés |
Küldés
Örvényes - Vadkacsa szabadstrand - ÉSz 46.9111, KH 17.8263
A vizimalmáról és a templom melletti finom vízű forrásáról ismert községnek kellemes strandja van. A 71-es főúton a falun áthaladva tábla jelzi az elágazást (É 46,9131 K 17,8161) a központtól mintegy egy kilométere lévő fürdő felé. A nem túlságosan nagy, családiasnak mondható strand ingyenesen fogadja a vendégeket.
A terület jelentős részét fák borítják, de van bőven napozásra alkalmas hely is. A meder a helyiek szerint nem köves, kellemesen kemény talajú. Több látogatásunk idején is a fű, a part gondozott volt. A strandon többféle sportolási lehetőség kínálkozik, a strandröplabda pálya, focipálya, kosárlabdapalánk mellett vízilabda kapuk is vannak.
Általában május elsejétől folyamatosan nyitva tart a Vadkacsa étterem büfé része. Június közepétől minden nap késő estig nyitva lesz a kocsma, ahol az italok mellett csocsó asztallal várják a vendégeket. Június közepén több más mellett kinyit egy butik és egy kölcsönző is, ahol vizibiciklit, szörföt és más sporteszközöket lehet bérelni.
Parkolni a bejárat előtti területen ingyenesen lehet. A biciklivel érkezők a strandon belül nyitott bicikli tárolóban tehetik le a kerékpárokat.
A vendégek osztályzatai 2008-ban (a értékelésről itt olvashatsz bővebben)
|
értékelők száma |
meder |
part |
wc mosdó |
úszás |
gyerek- játék |
sport |
szolgál- tatás |
társa- ság |
személy- zet |
ár-érték |
átlag |
|
24 |
4,3 |
4,3 |
4,0 |
4,7 |
3,3 |
3,3 |
4,0 |
4 |
4,7 |
4,7 |
4,1 |
Nyitva tartás július-augusztus 20.
naponta 9-17 óráig (egyes strandi szolgáltatások működésének ideje)
Július 1. előtt, augusztus 20. után és a napi "zárás" előtti és utáni időszakban a strandot mindenki saját felelősségére használhatja - a vendéglátóegységek este is nyitva tartanak
Ingyenes szolgáltatások
fürdés, öltöző zuhany - július 1-től játszótér strandröplabda pálya, focipálya, kosárlabda palánk, vízilabda kapuk, asztalitenisz, csocsó (pöcifoci, pörgős foci), tévé-kivetítő
Fizetős szolgáltatások
szörf, vízibicikli kölcsönzés
Parkolás
ingyenesen a strand előtt
A strand a Google térképén
Balatoni strandok, szabadstrandok korcsolyázó helyek www.balatontipp.hu nagyobb térképen való megjelenítése
A képek a 2008-as és a 2010-es szezonban készültek







Örvényes bemutatása
A Balatontipp Útitárskártyára kedvezményt adó partnerei a térségben

Kiss Virág | E-mail: #viragocska0919@freemail.hu Igazi kis öböl! A Balaton vize nagyon kellemes, nem sziklás, és hínár rengetegtől sem kell félni. A part füves, gondozott. Egészen pici gyermekes és nagyszülőkkel érkezőknek épp úgy ideális, mint a fiataloknak akik akár egyénileg vagy csoportosan nyaralnak a Balton partján. A büfi nagyon jó, mint kiszolgálásilag illetve kínálatát tekintve, a büfé árai vissza húzódob, mint pl. Siófokon, vagy Füreden. Igazán családias a part kialakítása, minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelő szórakozást ha épp nem kíván úszni, vagy napozni. 2009-júniusban, 5m -re belehetett menni, úgy, hogy egy 165cm-es embernek a derekáig ért a víz. Aki esetleg egyedül érkezik a családias légkörnek köszönhetően, mint a vízben, mint a parton ideális ismerkedésre. Gyermekeknek, jól felszerelt homokózó is van, játékokkal (minőségi játékkal). Aki vonattal érkezik, egy kb. 15-perces sétára kell számítania, de csendes kis nyaraló utcákon át vezet az út a strandig. Autóval is könnyedén meg lehet áll, a parkoló kb. 20-25 autó kényelmes parkolását biztosítja.
Minden éveben visszajáró vendég a családom.
Remek hely, mindenkinek bátran ajánlom. 2009-08-09 18:42:00
lajos | E-mail: #lm@gmail.com nagyon nyugodt hely, sok faval, nem kell birkozni az arnyekert. Lengöteke es kosarpalank ugyan nincs, van viszont asztalitenisz (bar szerencsetlen modon a bejaratnal van felallitva).
Jo a langos is! 2009-05-12 17:05:00
eliz | E-mail: #abuge@freemail.hu hu ez nagyon tuti hely!!!
mindenkinek csak ajánlani tudom, egy rendkívül barátságos,
családias strand.s ingyen!!!
Kedves helyiekkel, s kedvesek a strandon dolgozok is. nincs hangos tuc tuc zene, békebeli hangulat. pár éve fedeztük fel vonattal is megközelíthető B.füredről, de a bicó a legjobb.
KIépített bicikliút van Füredről....nagyon nagyon jó hely!!!!! 2008-05-31 12:25:00
|