|
Hírlevél |
|
Nyomtatás |
Mentés |
Küldés
Balatonalmádi
Budatavai strand Káptalanfüredi Nagystrand Káptalanfüredi Kisstrand
Wesselényi strand - ÉSz 47,02575, KH 18,0122
A strandot a város központja alatt húzódik nyugati irányba. Autóval a 71-es számú főúton Füred felé haladva a vasútállomás után kell balra fordulni, hogy a strand főbejáratához jussunk. Itt találjuk a 300 autót befogadó ingyenes parkolót. A főszezonban ez is nagyon kevés, ilyenkor szerencsésebb a város közepén vagy távolabbi részeken helyet keresni, mert a szabálytalanul parkolókat akár százezer forintos természetvédelmi bírsággal is sújthatják a védett Öregpark rongálása miatt.
Gyalogosan az autókkal egyezően vagy a városközpontot a vasútállomással és a Öregparkkal összekötő aluljárón át közelíthetjük meg a fürdő másik bejáratát. Kerékpárral a már említett vasúti átjárón keresztül, vagy a közvetlenül a fürdő előtt elhaladó balatoni kerékpárútról juthatunk el a strandra. A kerékpároknak a strandon belül ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak.
A strand bizonyítványa 148 vendég osztályzatai alapján 2009-2010-ben
|
Balatoni helyezés |
Átlagjegy |
Part állapot |
Úszási lehetőség |
Játék lehetőség |
Sport lehetőség |
Vendégl. kinálat |
Személy. viselk. |
Víz állapot |
Parkolás lehetős |
WC állapot |
Ár/érték arány |
|
10. |
4,46 |
4,8 |
4,5 |
4,6 |
4,5 |
4,6 |
4,5 |
4,6 |
3,9 |
4,3 |
4,4 | (az értékelésről itt olvashat bővebben)
Nyitvatartás (2010) - május 15-szeptember 15-ig, naponta 8.30-19 óráig - 19-23 óráig a strand ingyenesen látogatható - Opening hours (2010) - 15 may- 15 september, daily 8.30 am-7 pm - daily 7 pm-11 pm may be used free of charge Belépődíjak 2010-ben - Admission fees in 2010 (HUF)
|
Napi Daily |
16-19 óra 4 pm -7 pm |
Heti Weekly |
Szezon Season |
| Felnőtt - Adult |
500 |
350 |
2500 |
10000 |
| Nyugdíjas, Diák, Gyerek - Pensioner, Student, Children |
350 |
250 |
1700 |
7000 |
| Kabin - bathing-box for 3 persons |
450 |
- |
3000 |
12000 |
| Kabin - bathing-box for 4 persons |
550 |
- |
3500 |
15000 |
|
Értékmegőrőző - Safe |
450 |
- |
- |
- |
Balatonalmádi Vörösberény Káptalanfüred bemutatása A Balatonalmádiban tervezett programok
A Wesselényi strand a Google térképén
Balatoni strandok, korcsolyázó helyek nagyobb térképen való megjelenítése
Képek és árak 2010. május 1.

A 120 centiméter feletti vízszint miatt a Balaton szinte ki akart önteni

A főbejárat átalakítása, felújítása várhatóan júniusban fejeződik be. Fürödni emiatt persze nyugodtan lehet.


Az árak még a 2009-es évből vannak, de a büfések azt mondták, az idén is többnyire ezek maradnak.



Balatonalmádi Vörösberény Káptalanfüred bemutatása A Balatonalmádiban tervezett programok
Wesselényi strand Budatavai strand Káptalanfüredi strand
A Balatontipp Útitárskártyára kedvezményt adó partnerei a térségben

Katona Jánosné | E-mail: #katonatommy@citromail.hu Üdvözlöm!
Honnan tudnék információt szerezni arról, hogy a Balatonalmádi strandon lévő vendéglátók elfogadják e az üdülési csekket? És a strandbelépőre felhasználható e az üdülési csekk? 2010-06-27 14:10:00
a szerkesztő | E-mail: #szerkeszto@utikalauz.hu A balatonalmádi strandokról annyi információval rendelkezünk, ami az oldalon olvasható, látható.
Jó nyarat!
Győrffy Árpád
2010-06-12 12:02:00
Magyar Szilvia | E-mail: #magyarszilvia65@gmail.com Jónapot kívánok!
azt szeretném megkérdezni hogy balatonalmádi-i strandon elfogadják-e az üdülési cekket? az étteremben?pizzásnál?
Köszönöm! 2010-06-12 10:52:00
Egyházi Lilla | E-mail: #lilike83@freemail.hu Jóestét kívánok!
Én ma jártam ott édasanyámékkal és sajnos elveszett az egyik fülbevalóm középnagyságú arany karika a wcben átesett a másik oldalra..
Szüleimtől kaptam születésnapomra!
Kérem ha valaki megtalálta adja be a jegypénztárszedőknek!
Köszönöm! 2009-08-21 20:32:00
Anita | E-mail: #snowbeauty@freemail.hu én is évekóta odajárok, illetve, most külföldön lakom, de mikor itthon vagyok. meg mikor még voltam. egy dolog zavar nagyon. az értékmegőrző miért nem ingyenes? vagy legalábbis valamivel olcsóbb, mondjuk 100 forint? azért röhej,h. majdnem annyiba kerül, mint a belépő.... 2009-07-25 18:25:00
Schalki | E-mail: #schalkhammer_r2@yahoo.de
Én véleményt szeretnék írni! :-)))
Szuper, szuper, szuper a strand! Mi nagyon meg voltunk elégedve! A belépők ára szerintünk oké, és mi megtaláltunk mindent a strandon, amire szükségünk volt.
Az egyetlen, ami zavart, a szállingózó fehér pöhők a fákról...
Aki pici babákkal, totyogókkal szeretne biztonságos helyen fürdeni, azoknak kifejezetten ajánlom. Nagyon jól sikerült a homokos öböl, sekély és nincsenek kövek, kavicsok. 2009. június 16-án jártunk ott, akkor legalábbis tiszta volt és szép! Ideális kis gyerekesek számára!
2009-07-16 22:20:00
a szerkesztő | E-mail: #szerkeszto@balatontipp.hu Tisztelt Kerner Vilmosné!
Ez nem a strand oldala. Kérem, olvassa el a főbejáratnál és a strandok bejáratánál lévő ismertetőt. Én annyit tudtam segíteni Önnek a tájékozódásban, amennyit itt talált.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád 2009-07-15 14:09:00
Kerner Vilmosné | E-mail: #kernerilona@citromail.hu Üdvözlöm! Három pici gyermekkel szeretnék holnap lemenni a Wesselényi strandra. Érdeklődni szeretnék, hogy önöknél van -e nagycsaládos kedvezmény, vagy hány éves kortól kell gyerekjegyet váltani. Ezekről nem találtam semmit. Köszönöm! 2009-07-15 13:58:00
a szerkesztő | E-mail: #szerkeszto@balatontipp.hu Kedves Pintér Eszter!
A Wesselényi strand nem szerepel az üdülési csekket elfofagók aktuális listájában.
Jó nyarat!
Győrffy Árpád 2009-07-06 23:18:00
PIntér Eszter | E-mail: #cornelia52@citromail.hu Tisztelt Wesselényi strand!
Meg szeretném kérdezni hogy az üdülési csekket elfogadják -e oda bent a strandon vagy belépő ként?
ÜDV:PINTÉR Eszter 2009-07-06 18:57:00
a szerkesztő | E-mail: #szerkeszto@balatontipp.hu Tisztelt Cseppüs Károly!
Mivel ennek az oldalnak nincs köze az önkormányzatokhoz, üzenete valószínűleg nem jut el az érintettekhez.
Üdvözlettel
Győrffy Árpád 2009-06-17 22:36:00
Cseppüs Károlyné | E-mail: #cseppusne@t-online.hu Tisztelt Önkormányzat! Évtizedek óta Almádiban járunk, ugyanis ott van egy kis nyaralónk, és most is megkezdtük a szokásos kerti munkálatokat, és multhéten volt kis időnk lemenni a partra, illetve körbenéztünk a centrumban. Megállapitottuk, hogy nagyot fejlödött, gyönyörü rendezett most a szép öreg sétány, a lapozás is nagyon gyorsan halad. A strand pedig egyszerüen lenyügözően szép, csodálatos. Gratulálunk mindenkinek akinek köze van a szépitéshez, illetve elsősorban a Polgármester Urnak!! Köszönjük, és további jó egészséget kivánunk a munkájához, és kitartást!!!!
Tisztelettel: Cseppüs Károly és felesége Győrből 2009-06-17 19:25:00
|