|
Hírlevél |
|
Nyomtatás |
Mentés |
Küldés
Alsóörs - Községi strand - Ész 46,9854, Kh 17,9797 - Útitárskártyával - kedvezményesen!
Hosszú idő óta a környék egyik kedvelt strandja. A környezet, az esztétikus megjelenés, az ápolt pázsit, a megfelelő mennyiségű árnyékot adó fa, a kellemes, biztonságos meder amelyben évente pótolják a víz által elrabolt homokot. A strandon és környékén található szolgáltatások gazdag választéka mellé az utóbbi időben még egy vonzerő kapcsolódott, a strand előtti, mintegy 500 autót és 100 kerékpárt befogadó, ingyenessé tett parkoló. De nem csak itt, a település már részén is ingyen lehet parkolni.
Sok strand közül kiemelkedik az alsóörsi fürdő azzal is, hogy mozgáskorlátozottak számára minden szolgáltatása megközelíthető és igénybe vehető, így a strandon található vizesblokk, zuhanyzóval, öltözővel és mellékhelyiséggel, illetve a szabadtéri zuhanyzók. Nyaranta a strandon egészségügyi szolgálat is van - együttműködve a vizimentőkkel. A strand területén több olyan vendéglátó és kereskedelmi egység található, melyeket mind belülről, mind a strand északi oldala előtt húzódó sétányról meg lehet közelíteni. A strandon júliusban és augusztusban rendszeresen gyermekjátszóházat, sportprogramokat szerveznek.
A 2009-es szezonra három újdonsággal is bővült a kínálat. Egy 66 m2-en gyermekpagony épül, ahol a gyermekek számára rendszeresen programokat, animációt szerveznek. A második beruházás egy megfigyelőtorony közvetlenül a vízparton, hasznos segítséget nyújtva a vízimentők munkájához. A harmadik újdonság egy hűsítő vízpermetet szóró kapu felállítása. Minden bizonnyal a strand minősége is közrejátszott abban, hogy 2009 nyarán Alsóörs nyerte a "Legkedveltebb nyaralóhely" címet a Veszprém megyei Napló versenyében. A strand 2009-ben elnyerte a Virágos Balatonért verseny fődíját is! A strandon az Útitárskártyával érkező felnőtteknek és maximum három társuknak 30 százalékos kedvezményt adnak a felnőttek belépődíjából!
A strand bizonyítványa 98 vendég osztályzatai alapján 2009-2010-ben
|
Balatoni helyezés |
Átlagjegy |
Part állapot |
Úszási lehetőség |
Játék lehetőség |
Sport lehetőség |
Vendégl. kinálat |
Személy. viselk. |
Víz állapot |
Parkolás lehetős |
WC állapot |
Ár/érték arány |
|
7. |
4,48 |
4,7 |
4,7 |
4,8 |
4,6 |
4,4 |
4,3 |
4,1 |
4,4 |
4,5 |
4,3 | (az értékelésről itt olvashatsz bővebben)
Nyitvatartás (2010) - naponta 8-19 óráig (19-22 óráig sétányként, szabadstrandként használható)
Opening hours (2010) - daily 8 am-7 pm (7 pm- 10 pm may be used free of charge)
Belépődíjak 2010-ben - Admission fees in 2010 (HUF) (Útitárskártya - TravelMateCard elfogadóhely!)
|
Napi Daily |
16 óra után after 4 pm |
Heti Weekly |
Szezon Season |
| Felnőtt - Adult |
500 |
350 |
2500 |
10000 |
| Felnőtt Útitárskártyával - Adult with TravelMateCard |
350 |
|
|
|
| Nyugdíjas, gyerek - Pensioner, children |
350 |
250 |
1800 |
7000 |
| Öltözőszekrény - Locker |
500 |
- |
- |
- |
Ingyenes szolgáltatások Services free of charge
sportpálya és játszótér, WC, zuhanyzók
Fizetős szolgáltatások ára Fee paying services (2008)
Élménypark (óriás vízicsúszda, trambulin, biliárd, mingolf, asztalitenisz, lengőteke, pentang) Hétfő-péntek 1200 Ft/nap (9-19 óráig), 15 óra utáni időszak 800 Ft Szombat vasárnap 1500 Ft/nap, 15 óra után 1100 Ft. vizibicikli 1600 Ft/óra, 1000 Ft/fél óra (5x1 óra 5600 Ft, 10x1 óra 10500 Ft) kajak 600 Ft/óra, 400 Ft/fél óra vitorlás kölcsönzés a mólónál - árak lent képen hangosbemondó, értékmegőrző napozóágy gyermek légvár (ugráló),
Parkolás - Parking
Ingyenesen a strand környékén for free in the nearby area
Programok - Programmes
augusztus 15. 16 óra - Alsóörs - Strand II. Alsóörsi Vizes pólós verseny
Alsóörsön tervezett kulturális és szabadidős rendezvények programok - Paloznakon tervezett programok
Balatoni strandok, korcsolyázó helyek nagyobb térképen való megjelenítése
Balatoni strandok, korcsolyázó helyek nagyobb térképen való megjelenítése





















Árak a büfékben 2008-ban - 1 gombóc fagyi (30 ml) 120 Ft




A strand melletti mólón lévő vitorlás kölcsönző árai és egy strandi büfé ételei

Alsóörsön tervezett kulturális és szabadidős rendezvények programok
A Balatontipp Útitárskártyára kedvezményt adó partnerei a térségben

Izabella | E-mail: #mikayla@velvet.hu Szép napot mindenklinek!
Én a 3 éves gyermekemmel voltam kinn alsóörsön.Nagyon jó volt sok biztonságon játék van ott a játszótéren.Mindegyik nagyon szép, fából készült.Az összes kis gyerek ott homokozik.Mikor a kisgyermekek megunják a játszóteret, bemennek a vízbe, hiszen szerencsére elég kicsi ot a balaton vize.Mind a ketten nagyon élveztük.Mikor 7-kor indultunk ki, észre vettem, hogy nagyon sokan 7 után mennek, mert 7 után bezár a pénztár és ingyen lehet fürdeni.Szerintem nagyon megéri, mert ez a strand olcsó és jó.
2010-07-14 15:23:00
Bogi | E-mail: #bogca6@hotmail.com Sziasztok!nem rég voltam alsóörsön egy ismerősünkkel!hát remek volt.Például mikor bementem a lépcsőn a vízbe, derék alatt volt a víz szint.Az iszap tökéletesen kemény volt, és a csúszdák is nagyon tetszettek.Sok ajándékbolt és büfé volt.Rengeteg bérelhető dolog volt, mint a vízen lebegő buborék amiben gyermekek voltak.Volt vizibicikli is.Nagyon tetszett, csak az baj, hogy nagy az a strand és sok az árnyék is, csak sajnos alig fértünk el, annyian voltak.De azért szerintem az alsóörsi strand a legjobb balatoni rész!!! 2010-07-14 15:14:00
Boldog | E-mail: #felis1125@freemail.hu Alsóörsön jöttem össze az első barátommal egy osztálykiránduláson :) 2008-06-15 21:06:00
Elégedett család | E-mail: #micicili@freemail.hu A mi családunk már két alkalommal abban a szerencsében részesült, hogy Alsóörsön nyaralhatott!! Sajnos, nem a saját nyaralónkban, de így is nagyon jól éreztük magunkat. A faluban is, és a strandon is az emberek barátságosak, kedvesek, szolgálatkészek. A kiszolgálás tökéletes volt, úgy éreztük magunkat, ahogy az ember egy álomnyaraláson érezheti magát. A környék gyönyörű, szép kirándulásokat lehet tervezni!! Gyerekeink is nagyon jól érezték magukat a tiszta vízben!!! Reméljük hamarosan újra mehetünk. Gratulálunk az ott élő embereknek, hogy ilyen szép helyet tudtak létrehozni! Köszönet érte. 2008-06-15 14:37:00
Egy boldog nagymama | E-mail: # Tegnap érkeztem haza Alsóőrsről, ahol a kánikulai napokat 3 éves unokámmal töltöttem. Hamar felfedeztük, hogy a kicsik számára két lépcsős lejáró között feltöltötték a Balatont annyira hogy a picik is élvezhessék, hogy leér a lábuk. Köszönet érte, annál is inkább, mert az északi parton hamar mélyül a víz, így elég kevés olyan helyet találni, ami ennyire gyermekbarát.
Egy boldog nagymama - 2006.06.30. 2008-03-25 17:08:00
Vágás Zoli | E-mail: # 2 hete az alsóörsi strandon, kb 15 m-re a parttól egy vascső széttvágta a combomat, jó lenne ha eltüntetnék az ilyen balesetet okozó, oda nem való tárgyakat. Nekem szerencsém volt, mert egy hónap múlva már csak a heg látszik, de mi van ha ........... Felháborító hogy a gondnok, miután szoltam neki, meg sem nézte hogy mit tehetne ez ellen. Kérdem én gondnok az ilyen? - vágás zoli #er250f@citromail.hu - 2007. 07. 18. 2008-03-25 17:08:00
Andor | E-mail: # Nemrég érkeztem vissza Alsóörsről. A Strand büféi hagynak kívánni valót tisztaságban, és árban is. 300 Ft-os fél liter ásványvíz kicsit drága ahhoz képest hogy a Coca-Cola is ennyi...... A strandot tisztán tartják, ha megtelt a szemetes pillanatok alatt üres zsákot raktak bele. Győr felé hosszú sorokban türelmesen hazaértünk - Andor - E-mail: #tothandor80@gmail.com - 2007.07.22. 2008-03-25 17:07:00
|