Hírlevél 2015. október 16.

Kedves Olvasók!


Ismét figyelmükbe szeretném ajánlani a Balatontipp.hu oldalon megjelent legfrissebb írásokat.
Remélem, találnak közöttük hasznosat, érdekeset. 
Győrffy Árpád szerkesztő



Hírek, tudósítások, információk


Turizmus – Hévíz újra rávert Siófokra és Füredre, de saját magával nehezen bírja a versenyt – 2015.10.16. –  Az idei szezonban is egyértelműen Hévíz vezeti a kereskedelmi szálláshelyek forgalma szerinti ragsort a balatoni régióban. A sorban következő Siófok és Balatonfüred igazán még megszorítani sem tudta, de ha gyógyhely gyengélkedése tovább tart, rövidesen változhat a dobogósok sorrendje.


 



 


Balaton – Menekültek, fegyveresek, válság, katonai gyakorlat – 2015.10.15.A Honvédelmi Minisztérium is beszállt a balatoni arculatépítésbe, derült ki a visegrádi országok menekülthelyzet kezelésére összehozott együttműködése kapcsán. Mint a napokban megtudhattuk, a kaposvári székhellyel az év végéig tartó közös katonai akció a Balaton 2015 nevet kapta.


Tihany – A busáknak nincs helye a Balatonban, ezért vissza kell állítani az ökológiai halászatot – 2015.10.09. –  A genetika új világokat nyithat a balatoni kutatásokban és a tó használatában is, derült ki az 57. alkalommal megrendezett Hidrobiológus Napokon Tihanyban. A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetében tartott háromnapos konferencián több fontos balatoni ügy, köztük a busaállomány helyzete, jövője is szerepelt a témák között.


Körbesétálható lesz a Balaton. A médiában – 2015.10.14. –  Az elmúlt napokban több szenzációsnak nevezhető hír jelent meg a balatoni parti sétány illetve sétányok kialakításáról. Egyes médiumok tudni vélik, hogy belátható közelségbe került az, amit negyedszázada a Balatoni üdülőkörzet regionális rendezési terve, majd kétezertől a Balaton törvény ígért: jelentős szakaszokon tovább nyílik a Balaton parti sávja az emberek előtt. Sőt ennél tovább is mennek, egyenesen azt jósolják, hogy körbesétálható lesz a Balaton.


Balatonalmádi – Kemény kérdések a testvérvárosi jubileumon – 2015.10.14. –  Az országhatárokon átnyúló partneri kapcsolatok különösen fontosak a mai viharos időkben, amikor nyomás alá kerülnek az Európa Ház megváltoztathatatlan alapértékei is – hangsúlyozta Wolfgang Grubwinkler, Eggenfelden polgármestere Balatonalmádiban.


Balatonfüred – Szüreti ünnep borfaluval és gólyalábasokkal – 2015.10.10.  – Úgy tűnik, a látványos nagyrendezvények szoros rokonságban lehetnek a szőlővel. Ha másban nem is, abban biztosan, hogy mindkettő nagyon szereti az erős napsütést. Legalábbis ez derült ki a hétvégén Balatonfüreden.


Balatonakali – A Féknél piacbővítéssel léptek a gázra – 2015.10.10.  – Régi új piacot nyitottak szombaton Balatonakaliban a Fék üzletház előtt. Mint kiderült, a vásározó hely létrehozásának nem volt köze az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásához, de az új helyzetben nagyon jól jött a piaccal járó felmentés.


Balatonakali – Csizmában és mezítláb tiporták a szőlőt a szüreten – 2015.10.10. –  A szomorkás, csepergős idő ellenére is rendkívül jó hangulatban zajlott a balatonakali szüreti mulatság szombaton. A rendezvénynek még az sem jelentett igazán gondot, hogy a balatonfürediek rászervezték saját, korábban szeptemberben tartott programjukat az akali szüret hagyományos időpontjára. Legfeljebb a borrendi tagoknak okozott kisebb fejtörést, hogyan osszák szét magukat az egy időben zajló felvonulásokhoz.



Ajánlott programok

Zánka – Szüreti felvonulás és vigadalom – 2015.10.17. –  Közhírré tétetik, hogy Zánkán ez év október 17. napján Szüreti Felvonulás és Mulatság tartatik! A felvonulásra hívunk-várunk mindenkit jelmezesen, feldíszített traktorral, biciklivel, gyalog, hogy vigadjon velünk Zánka utcáin és a Faluházban!






A letölthető, megosztható változat idekattintva hívható be 

Felhívás balatoni turisztikai szolgáltatókhoz adatok frissítésére  –  A tavasz óta működtetjük oldalainkat az éttermek, szálláshelyek és más szolgáltatások alapvető adataival, hogy olvasóinknak aktuális információt adjunk az érintett szolgáltatók nyitva tartásáról, működéséről, amit most frissíteni szeretnénk.

Már és még nyitva! – Éttermek   Szálláshelyek   Borászatok  Kiállítóhelyek  Más szolgáltatók


2015. október 16. – vízhőfok 12 C, vízszint 92 cm, átlagmélység 347 cm 



A Balatontipp Hírlevél tervezett megjelenési ideje általában a csütörtöki vagy a pénteki nap. Az új számban nagy eséllyel a szerda estig beérkezett hírek, információk kaphatnak helyet.

Elnézést kérek, ha esetleg terheltem levelemmel. Ha így volna, a levél visszaküldésével jelezze, hogy töröljem az elérhetőségét címtáramból.

Ha tetszett, kérem terjessze ismerősei körében is az ingyenes hírlevelet.

 

Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár