A Balaton legjobb légi fotósa ellőtte az utolsó kockát is

Balatoni "aranyhíd" 2011 augusztusában - Fotó: H. Szabó Sándor

Szerda este sokunk kedvence hagyott itt bennünket, H. Szabó Sándor légi fotós, vagy ahogy az email címében is rögzítette a rá jellemző nevet, a Helikopter Sanyi a földi fények között örökre abbahagyta a fotózást.

 

Sokan talán névről nem is ismerték, de a Tihanyról, Keszthelyről, Hévízről, Füredről, vagy éppen a lellei Napfény strand homokos partjáról készül képei közül néhányat biztosan mindenki látott, hisz az utóbbi években az összes nyomtatott és internetes újság az ő képeit használta.

Haláláról egyik korábbi munkahelye, a Magyar Távirati Iroda adott hírt. Onnan rúgták ki 2011-ben harminc éves munkaviszonnyal, a nyugdíja előtt néhány évvel, mint felesleges embert. Szerencsére az Országos Rendőr-főkapitányságon ismét légi fotós állást ajánlottak neki, ahol ráadásul felszállásban sem volt hiány. Mivel szerette, ha képeit mások is látják, ingyen adta nekünk is, mindenkinek. Akkor sem állt le, amikor végül nyugdíjba ment. Ha a földön is, de folytatta a fotózást a szűkebb világában, és időről-időre válogatásokat küldött korábbi érdekes képeiből is.

 

H. Szabó Sándor munkában a Kékszalag füredi rajtjánál 2013 júliusában – Fotó: Győrffy Árpád

Nagyon sokat köszönhetünk neki, hisz szemével, fényképezőgépével egy szinte ismeretlen oldalról, a levegőből ismerhettük meg a Balaton csodálatos világát. Tisztelegjünk emléke előtt most is azzal, hogy gyönyörködünk a fotóiban.

 

A Balaton nyugati medencéje valahonnan Földvár fölül – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A Balaton keleti medencéje a Tihanyi-félszigettel Földvár fölül – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A balatonboglári Gömbkilátó kicsit magasabbról – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Balatonfüred – Vitorlás tér, Rózsakert – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Balatonfüred – “Görögfalu” – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Balatonfüred nyugati körforgalom 2012 májusában – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Balatonfüred nyugati körforgalom 2013 augusztusában – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A gyenesdiási Lidó strand

 

A Hegyestű – a hátérben Zánka és a Balaton – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Helikopteres mentési gyakorlat 2013 júliusában – itt kivételesen ő volt a “földszinten” – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A minden elképzelhető szögből lefényképezett Hévízi-tó – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A Hévízi-tő strandként használt “túlfolyója” – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A keszthelyi Festetics-kastély délkeletről

 

Érkező és induló komp Szántódon – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Egyik kedvenc témája volt a lellei Napfény strand – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Itt szinte földközelből láthatjuk a strandolókat Lellén – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A lellei Napfény strand élményfürdője – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Litkey Farkas és csapata a 2013-as Kékszalag rajtja előtt – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A nagyvázsonyi Kinizsi-vár – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A siófoki Fő tér – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A Sió-csatorna – fenn a vízeresztő, lenn a hajózási zsilip – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A Szabadi-sóstói szabadstrand a napozó stéggel – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Napozók a szárazra került Balaton-mederben valahol a déli parton 2012 augusztusában – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A szigligeti Szentháromság-kápolna a háttérben a Badacsonnyal – Fotó: H. Szabó Sándor

 

A szigligeti vár és a Gulács – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Szőlőszüret valahol az északi parton – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Zamárdi – Balaton Sound – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Vitorlásverseny Füred előtt – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Persze nem csak a Balatont fotózta – Alföldi szántóföldek – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Humora is volt rendesen – Kutya-meleg – Fotó: H. Szabó Sándor

 

Az igazi szerelem persze a Balaton volt – Tihany a Belső-tóval és a Balatonnal – Fotó: H. Szabó Sándor

Kedves Sándor! Köszönjük, amit életedben adtál és amit képeiddel ránk hagytál. Sokkal szegényebbek lennénk nélküled.

Jó fényviszonyokat, jó expozíciót abban a másik világban is!

Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

3 Comments on "A Balaton legjobb légi fotósa ellőtte az utolsó kockát is"

  1. Győrffy Árpád | 2017.12.16. at 10:52 |

    Kedves Éva! Köszönöm, örülök, hogy így látod.
    Üdvözlettel: Győrffy Árpád

  2. Fodorné Jobbágy Éva | 2017.12.16. at 10:03 |

    Kedves Árpád, a lehető legjobb emléket állítottad Néki. Nyugodjék békében, legyen könnyű számára a föld <3

  3. Vékony Tünde | 2017.12.16. at 09:54 |

    Nyugodjék békében.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár