Siófoki Aranyparti szabadstrand

Kovezett-part-Siofok-Aranyparti-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

Szabadi-Fürdőteleptől majdnem Siófok közepéig húzódik az Aranyparti szabadstrand. A hossza 3,5-4 kilométer. A szélessége 20-30 méter a villák, szállodák és a Balaton között. 

 

Ettől csak a belvároshoz legközelebb eső, a Szent István sétány előtti rész tér el, ami egy mólóval védett öböl. Ez különösen a kisgyermekes családoknak lehet nagyon jó hely a sekély víz és a területet félig elfoglaló homokos plázs miatt, ahol napozni és homokozni egyaránt jól lehet. (Erről rövidesen egy önálló oldalt készítek)

A strand innen – a Tátra utcától – kezdve nyílegyenesen tart északkeleti irányba. A Tömörkény utcáig – mintegy 2 kilométer hosszan – széles, kőböl rakott járda húzódik a part mellett, a többi rész gondozott pázsit, többnyire nagyobb fákkal. A Tömörkény utca után a járda megszűnik, a teljes parti sávot fű borítja. Ezt csak a Csúszda utcánál váltja fel ismét egy járdaszakasz.

A strandként használt partot kisebb közökön, utcákon keresztül lehet megközelíteni a Beszédes József sétányról illetve a Szent László utcából. Az ilyen “bejáratoknál” általában ingyenes illemhely, több büfé, vízibicikli kölcsönző és más szolgáltatás is működik.

A szabadstrand egyes részei jelentősen eltérnek egymástól. Mivel maga a hely alapvetően végig ugyanolyan, valószínűleg a vendégkör összetétele és a szolgáltatások határozzák meg egy-egy rész arculatát. A várhatóan többször ide járóknak ezért azt javasoljuk, hogy először fedezzék fel az egészet egy sétával, aztán válasszák ki a legjobban tetsző részt, társaságot.

A keleti széléhez közel, a Szent László utcát a vízzel összekötő Csúszda utcánál találjuk a csúszdát. A közelében több büfé, étterem, koktélbár működik. Akik a hangos zenét és egyáltalán a nagy hangzavart szeretik, itt különösen jól érezhetik majd magukat. Itt működik a zárt pályás vízisí is. Ezt a részt önállóan mutatom be Szabadstrand a pesti vonathoz néven, hogy ezzel könnyítsem meg a 300 méternél többet gyalogolni nem akaró, de ingyen fürödni és utazni szeretők választását.

Az Aranyparti szabadstrand jó választás lehet azoknak is, akik este Coke Clubban akarnak bulizni a Nagystrandon, és az esetleges esti belépő mellett napközben nem akarnak  még egy ezrest költeni a napközbeni strandbelépőre.

Parkolni a környező utcákban lehet. 2013-tól nem csak a partra futó kis utcákban, hanem a szállodasor előtti utcában, a Beszédes sétányon is fizetni is kellett. 2015-ben a kis utcákban megszüntették a pénzszedést, de ott kevés a hely ahhoz, hogy mindenki elférjen. Ezeket a strandokat inkább csak a biciklivel közlekedőknek ajánljuk. De nekik nagyon!

A strand bizonyítványa a Balatontipp olvasóinak osztályzatai alapján 2015-ben

Fokozat Átlag Víz Part Mosdó Úszás Játék Sport Szolg. Parkol HR Ár-érték Értékelő
Oklevél 4,23 4,5 4,3 4,1 4,2 4,1 4,2 4,3 4,1 4,1 4,5 152

A Balatontipp strandosztályozó programjáról bővebben

Néhány ár 2011-ből (valószínűleg nem sokat változtak 2016-ra sem)

Vízibicikli (4 fő max) autós 2500 Ft/h, csúszdás 2200 Ft/h
Strandkajak 800 Ft/h

Az Aranyparti szabadstrand délnyugati fele a Szent István sétánytól a Móra Ferenc utcáig – a térképen zöld vonallal jelölt partszakasz  teljes hosszában szabadstrand

 


Balatoni strandok, szabadstrandok programok látnivalók helyek www.balatontipp.hu nagyobb térképen való megjelenítése

 

Ez pedig a folytatás a Móra Ferenc utcától egészen Szabadi-Fürdő végéig


Balatoni strandok, szabadstrandok programok látnivalók helyek www.balatontipp.hu nagyobb térképen való megjelenítése

 

Képek a strandról

 

Pazsit-Siofok-Aranyparti-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

Alacsonyviz-homokozok-Siofok-Aranyparti-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

Police-torony-Siofok-Aranyparti-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

Hotdogarus-Siofok-Aranyparti-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

Fak-pazsit-satrak-Siofok-Aranyparti-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

Part-viz-Siofok-Aranyparti-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

 

Mosdo-Siofok-Aranyparti-szabadstrand-balatontipp-gyorffya

2016-ban még ingyenes

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

1 Comment on "Siófoki Aranyparti szabadstrand"

  1. Andreas Hentschel | 2016.07.29. at 23:04 |

    Siófoki Aranyparti szabadstrand: toilet WC “2016-ban még ingyenes” – nincsen!
    Am Haus steht kostenlos, aber davor sitzt eine Dame und scheint zu kassieren. Am Eingang klebt ein handgeschriebener Zettel, aber das Wort “fizet” = “bezahlen” steht nicht dabei. Scheinbar muss man bezahlen, denn es liegt Geld auf dem Tisch. Nicht sauber, es fehlt Toilettenpapier, der Seifenspender ist leer, es gibt keine Papierhandtücher zum Abtrocknen. Wofür wird die Touristensteuer verwendet, die man bezahlen muss? Weil… es sind auch in der Fußgängerzone die Abfallbehälter übervoll.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár