Fonyód Sándortelepi Panoráma strand

A Sándortelepi strand – újabb nevén Sándortelepi Panoráma strand a város központi strandja, a hajóállomás mellett, a vasútállomás közelében található.  A 2014-es és a 2015-ös szezonban jelentős fejlesztések zajlottak a strandon belül, fövenyes partszakaszt, új játszótereket, mosdókat körbe kerítették és az addig ingyenes strandra elektronikus beengedő kapukat építettek.

Parkolni a strand előtti parkolókban és a környező utcákban lehet –  a 2016-os szezontól már mindenhol csak pénzért.

A hajóállomás és a strand bejárata közötti területen, a strand bejáratától jobbra és az út mellett is fizetőparkoló működik. Korábban az egész városban ingyenes volt a parkolás, most ezen a környéken reggel nyolctól est nyolcig óránként 200 forintot kell fizetni.

Június közepétől működnek a strand beengedő kapui is. A felnőtteknek 400, gyerekeknek nyugdíjasoknak 200 forint a belépő minden nap 9-19 óra között.

A Sándortelepi Panoráma strand a térképen


Balatoni strandok, szabadstrandok programok látnivalók helyek www.balatontipp.hu nagyobb térképen való megjelenítése 

Fonyód Sándortelepi strand bejárat

 

A Balaton fonyódi partszakaszának többi része is bővelkedik a szabadstrandokban. A helyi – illetve az utcák szerinti – elnevezéssel:  a Huszka utcai, a Báthory utcai, a Fürdő utcai szabadstrandok kínálnak többek között fürdési lehetőséget.

Az ingyenesen kellemes környezetet keresőknek különösen ajánljuk  a

Fonyód-bélatelepi szabadstrandot  és a

Városi – vagy Tungsram szabadstrandot

ezekről önálló oldalt is készítettünk.


További szabadstrandok Fonyódon

Az Árpád-parti szabadstrand

Boglárt elhagyva nyomban egy szabadstranddal kezdődik a fonyódi terület. Majd egy nagy ifjúsági tábor mellett haladunk el, amelynek a parti sávja is részben szabadon használható. Igaz, megközelíteni csak a végéről lehet. (ez a terület nem a város kezelésében van.)
Az első igazi nagy strandot Fonyódligeten találjuk az Árpád-parti sétányon. (a következő kép)

A mintegy egy kilométer hosszú szakaszon több helyen fizető WC, büfé és játszóterület szakítja meg a part mellett húzódó pázsitot. Körülbelül 100 méterenként áll egy-egy lemezből készült öltözőhenger. Aki főleg napozni akar, az közvetlenül a parti sávra húzódhat, mások  a fák alatt kereshetnek árnyékot maguknak.

Az Árpád-parti szabadstrand a térképen


Balatoni strandok, szabadstrandok programok látnivalók helyek www.balatontipp.hu nagyobb térképen való megjelenítése

 

 

 

 

 

 

 

A strand elején található egy nagy csúszda – 9 méter magas -, amiből ma már kicsit szokatlan módon közvetlenül a Balatonba érkezik a csúszdázó. (Az évezred eleji nagy szárasság és a partrendezések miatt a csúszdák többsége ma már saját kis medencébe pottyantja a csúszdázókat.)

 

 

 

Légy te az első hozzászóló a(z) "Fonyód Sándortelepi Panoráma strand" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár