Programok a Balaton körül június 29. és július 6. között

Kicsit szerényebb a választék, mint egy héttel korábban, de így is bőven lehet kellemes programokat találni

Összeállításunkkal a 26. hétvégére és az azt követő napokra próbálunk bőséges választékot kínálni a Balaton körül tervezett érdekesebb programokból. Elsősorban az ingyenes rendezvények információit kerestük.

 

Több rendezvényről ezen a lapon vagy a kapcsolódó térképen megtalál minden fontos információt. Egyes programokról itt csak rövid felvezető olvasható, amelyről önálló lapon részletes előzeteshez jut. A programok többsége ingyenes. Az ettől eltérő eseteket külön jelezzük.
Azt talán mondanunk sem kell, hogy mindez csak terv, hisz az időjárás és más erők bármit megzavarhatnak, módosíthatnak. Ha változásról, vagy további programokról kapunk hírt, frissítjük az összeállítást.  Jó válogatást, kellemes balatoni időtöltést kíván az oldal szerkesztője mindenkinek!

 

A programokról szóló információk a fenti térképen lévő ikonokra kattintva is behívhatók. Az ikonokat pontosan a program helyszínénél helyeztük el, így a velük megnyitott panel jobb felső sarkán lévő nyílra kattintva az útvonalat is megtervezhetjük – csak az indulási helyet kell beírni, ha nem aktív a gép GPS-e. A térkép nagyítható, kicsinyíthető.

 


 

Alsóörs

Zengő Alsóörs – zenei séta – Török-ház, Merse park, Sirály park
Június 30., péntek
18 órától Nemeskéri Csaba gitárművészetében gyönyörködhetünk a Török-házban, majd onnan lesétálunk a Merse-parkba, ahol 19 órától Koloszár Csilla és Kenyeres Gábor pánsíp-szaxofon duója zenél nekünk. Muzsika után ismét séta következik, egyik parkból a másikba, hiszen a Sirály-parkban 20 órától jazz dallamokkal vár minket a Bélafi László vezette Swing-Swing együttes

 

A Swing-Swin együttes egy tavalyi alsóörsi fellépésen az Alsóörs Marinában

 

Endrődi-Jókai-Mihálkovics irodalmi bableves muri
Július 1. – hajóállomás, művelődési ház
Kulturális és gasztronómiai élvezetre invitál mindenkit az az alsóörsi önkormányzat szombaton. Az emlékezés és a kulturális műsor után az idén sem maradhat el a több száz adag Jókai bableves elfogyasztása. További részletek…

A Tokyo-Budapest Ensemble koncertje
Július 2., vasárnap 20 óra – Református templom

 


Balatonakali

Hetedhét Mesefesztivál felnőtteknek is – 2017.07.1-8.
Balatonakaliban Hetedhét Mesefesztivál címmel állítottak össze ingyenes koncertekből, játékos foglalkozásokból, versenyekből, kiállításokból egy teljes hétre való programot minden korosztálynak. További részletek…

 


 

Balatonalmádi

Péter Pál napi vigadalom
június 30-július 1., péntek-szombat – Erzsébet liget
Tárgyalkotó népművészet, a népzene, a néptánc és a kapcsolódó művészetek hagyományos balaton parti ünnepe
Június 30.
18:00 – Megnyitó, almádi néptáncosok műsora
19:30 Holdviola koncert majd táncház
Július 1.
18:00 Zörög Néptáncegyüttes (Csesznek)
18:30 Domahidy László operaénekes bordalokat énekel
19:00 Viseletbemutató
20:00 Rossa Levente és népizenekara

Ingyenes templomi körséta
Július 1., 17:00 Erődített templom
A sétákat a helyi Honismereti és Városszépítő Kör önkéntesei vezetik. A túrákon a részvétel ingyenes

 

Az erődített református templom Balatonalmádi vörösberényi városrészében

 


 

Balatonberény

“Az Óperenciás-tengeren innen…” – Mesefesztivál
Július 1. Községi strand
13.00- órától a Községi Strandon interaktív játékos vetélkedők, légvár-kalandpark, mászófal, népi fajátékok, bungee jumping
15.00. Mese, mese, mátka… interaktív zenés játék a zalaegerszegi Hevesy Sándor Színház művészeivel
(A strand belépődíjas)

 


 

Balatonfenyves

Senior Band koncert
Július 01., szombat 19.00-23.00 – Zenepavilon

 


Balatonfüred

Old Boys koncert
Július 1., szombat 20:00 – Kisfaludy Színpad

DWT koncert
Július 5. szerda 20:00 – Kisfaludy Színpad

Kékszalag Fesztivál
Július 6., csütörtök
9.00 Kékszalag rajt – hajókikötő előtti vízfelület
20.00 Old Boys koncert – Kisfaludy Színpad

 

A Principessa trapézos vitorlás egy korábbi Kékszalag rajtnál

 


 

Balatongyörök

Pro Ecclesiae Renovandae jótékonysági hangverseny
Július 1., szombat 19 óra (a szentmise után) – Katolikus templom
Fellépnek a Festetics György Zeneiskola tanárai és növendékei: Felföldi Gábor, Kendeh Gusztáv, Tamás Luca – klarinét, Burka Sándor, Csikár Lívia, Deli Gábor, Fehérvári Levente, Horváth Nóra, Markó Zsófia, Tóth Kincső – hegedű,
Csősz-Tóth Julianna, Szabó Zsófia, Tihanyi Barnabás, Varga Sára, Varga Sára – fuvola, Szilvásy Zsigmond – cselló, Farkas Berta – zongora
A műemléki oltalom alatt álló templom jelentős belső felújításra és szigetelésre szorul. A hangversenyre a belépés ingyenes, de a felújításra örömmel fogadják az adományokat

 


 

Balatonkenese

Tájházi Szerdák – foglalkozások nem csak gyerekeknek
július 5., szerda 10-12 óra között
Keresztszemes hímzés (könyvjelző) – Némethné Jucikával
Kiegészítő programként énekszóval is megtöltik az udvart. A program ingyenes, és ilyenkor magát a tárlatot is díjmentesen tekinthetik meg a Tájházba látogató vendégek

 

A balatonkenesei tájház konyhája

 

Balatonkenese – Balatonfesztivál – ingyenes koncertek, gasztronómia a vízparton – 2017.06.29-07.02.
A négy napon át ingyenes koncertekkel zajló gasztronómiai fesztiválra várják minden korosztály tagjait a balatonkeneseiek rendkívül jó adottságú bulizó helyére, a közvetlenül a Balaton-parton, a hajóállomás és a Vak Bottyán strand között lévő Széchenyi parkba. További részletek…

 


 

Balatonlelle

Juliális fesztivál – főzőversenyek, fesztiválprogramok és kirakodóvásár
Június 30- július 02. – Rendezvénypark
Június 30., péntek – Nyitó nap
20.00 Veres Mónika “Nika*
21.00 Utcabál az Illfon GT Zenekarral
Július 1., szombat – Halászlé nap
15.00 Halászléfőző verseny megnyitója
17.00 DJ Steve
19.30 Eredményhirdetés
20.00 Groovehouse
21.00 Utcabál a Pedrofon zenekarral
Július 2., vasárnap – Főzőpiknik nap
16.00 Bográcsos főzőpiknik megnyitója
18.00 Bográcsétel kóstoló
19.30 Főzőpiknik értékelése
20.00 X-press TSE bemutatója
21.00 Zenevan együttes koncertje

 


 

Balatonszárszó

Ellis Kaut – Pille Tamás: Pumukli – mesejáték
Július 1. (szombat) 10:30 – Csukás Színház
A Dumaszínház gyermekszínházi előadása, főszerepben Dombóvári István Dombi
Jegyárusítás: Csukás Színházban előadás előtt 2 órával,  elővételben: balatonszárszói InfóPontban. Jegyek rendelhetők: telefonon 06/30/864-9147; e-mailben: szarszoinfo@gmail.com.

 


 

Gyenesdiás

G-amboree – Mercedes G osztály találkozó
Július 1. (közönségnap) – Faludi-sík
A 4 napos táborba csaknem 150 autót várnak a szervezők 300 résztvevővel, több mint 15 országból.
A közönségnap programja
9:00-13:00 Triál programok
13:00-16:00 Bemutató a nézőknek
13:00-17:00 Puch járat a rendezvény területen

 


Keszthely

Festetics-kastély – Barokk Randevú zenei ínyenceknek – 2017.07.01-02.
Pazar szórakozásra, egy rendkívüli igényességgel összeállított barokk zenei programmal várják a zenekedvelőket egy főúri módon berendezett helyszínen, a keszthelyi Festetics-kastélyban a hétvégén. További részletek… 

 

Street Festival – zenés programok
Július 3-08.19. 19 órától – Sétálóutca
Július 3. (hétfő): Megnyitó – Karikó Tibor – gitárest
Július 4. (kedd): Jász András & Barta Zsolt
Július 5. (szerda): Fekete Jenő
Július 6. (csütörtök): Lenthár Balázs
Eső, vihar esetén az esti rendezvény elmarad

 


 

Lovas

XIX. Lovasi Napok
2017. június 30-július 1. – Lovasi Millenniumi Park és Lovasi Nagy Gyula Galéria
Június 30., péntek
18.00 óra: Siófok-Térségi Helyi Érték Egyesület amatőr művészeinek kiállítása a galériában
19.00 óra: Acro Dance fellépése a Millenniumi Parkban
19.30 óra: Megnyitó a Millenniumi Parkban.
20.00 óra: Rakonczai Imre fellépése a Millenniumi Parkban
21.00 órától: Utcabál a Ritmus Együttessel
Július 1. szombat
Millenniumi Park
9.00 óra: – Pörköltfőző verseny. A versenybe sertés-, marha- és vegyespörkölt kategóriában lehet nevezni a helyszínen is
10.00 – 15.00 óráig: Gyermekprogramok, népi játékok
10.00 – 18.00 óráig: Tarsoly László kovácsmester bemutatója
14.00 óra: Főzőverseny eredményhirdetése a Millenniumi Park
14.30 óra: Polgármesterek-alpolgármesterek fogathajtó versenye a lovas akadálypályán
15.00-17.00 óráig: Pónilovaglás
15.00-19.00 óráig: „Vigyázz rám!”, nagyméretű környezetvédelmi társasjáték a Balatonról a Nők a Balatonért Egyesület részvételével közben környezeti tanácsadás, Balaton játszóház
16.00 óra: Eldobogó Lovarda lovasbemutatója. Megbízhatósági vizsga, lóagility, lovas sorversenyek a lovas akadálypályán
17.00-19.00 óráig: Fazekas és nemezelő mesterség bemutató, nemcsak gyerekeknek Nagy Lászlónéval és Nagy Violával
17.00 óra: Alsóörs Sirály Népdalkör fellépése
17.30 óra: Csopak Táncegyüttes fellépése
18.00 óra: Zayzon Csaba és Porzsolt Éva fellépése – operett- és örökzöld slágerek
19.00 óra: Blackjack Duó fellépése – retro magyar slágerek, rock and roll party
20.00 óra: Szűcs Judith fellépése
21.00 óra: Utcabál a Sasi Duó zenekarral

 


 

Paloznak

A Tokyo-Budapest Ensemble hangversenye – 2017.06.30.
Berkes Kálmán klarinétművész és tanítványaiból, barátaiból, zenésztársaiból álló, folyton változó zenekara, a Tokyo-Budapest Ensemble állandó nyári vendége az északkelet-balatoni településeknek. További részletek…

 


 

Révfülöp

Balaton-átúszás
Július 1-ről egy héttel elhalasztva

 


 

Siófok

Essemm, BSW, Ganxsta Zolee és a Kartel koncertje
Június 30., péntek 18:00-0:00 – Nagystrand – Plázs
A program részletesebben
New Era Hungary bemutatja…
20:00 Essemm
20:45 BSW
22:00 Ganxsta Zolee és a Kartel
(A programok ingyenesek, a Nagystrandra 19 óráig kell belépőt fizetni, utána ingyenes)

Kozmix koncert
Július 1., szombat 18:00-0:00 – Nagystrand – Plázs
A program részletesebben
21:00-23:00 Kozmix nagykoncert
(A programok ingyenesek, a Nagystrandra 19 óráig kell belépőt fizetni, utána ingyenes)

Belvárosi Színházi Esték – Makrancos hölgy
Június 30., péntek 19:00-21:30 – KIKK előtti tér (Fő tér)
A Pannon Várszínház előadásában

Zene a zöldben – Sturcz Quartet
Július 2., vasárnap 19.00 – Jókai park

Belvárosi Zenei Estek – Guča Partyzans Brass Band koncert
Július 4., kedd 19.00 – Fő tér

Belvárosi Néptánc Estek – Balaton Táncegyüttes
Július 5., szerda 19.30 – Fő tér

 


 

Tihany

Nyáresték a főtéren – Nosztalgikus dallamok Szandrával, Kittivel és Erikkel (Holczinger Szandra, Király Kitti és Tempfli Erik)
Június 30., péntek 20.00 – Mádl Ferenc tér – Rossz idő esetén elmarad

Egry József Balatonja 2017.06.30-09.10.
A KOGART Tihany nyári nagykiállítása igazi balatoni élményt ígér a látogatóknak. A Balaton festőjeként ismert Egry József képeiből állítottak össze egy különleges anyagot. További részletek…

 

Egry József Balaton című képe a győri Xantus János Múzeumból – talán ez is itt lesz Tihanyban

A Grunting Pigs a Tűzkert étterem pódiumán – 2017.07.01. 20 óra
Visszatérő zenészek játszanak szombaton Tűzkertben, Mátyás Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc duója, a Grunting Pigs az előző szezonban is fellépett az étterem vendégei előtt. További részletek…

Nyáresték a főtéren – A Madarak Házibuli zenekar műsora
Július 1., szombat 20.00 – Mádl Ferenc tér
Rossz idő esetén a programok elmaradnak

a XXVII. Meghívásos „C és D” kategóriás kettesfogathajtó verseny
Július 2., vasárnap – Belső-tó partja
8.00-tól Érkezések, nevezések leadása
9.30 Pályabemutató
10.00 Akadályhajtás l. forduló
12.30 Ebédszünet
13.30 Ünnepélyes megnyitó
Akadályhajtás 11. forduló, összevetés
16.00 Vadászhajtás
18.00 Eredményhirdetés, díjkiosztás

 


 

Vonyarcvashegy

Kézműves sörök, házi ízek és fúvószene 2017.06.30-07.02.
Vonyarcvashegyen az idén is a Kossuth utcai rendezvénytéren tartják a Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztiválját, immár hetedik alkalommal. A programmal párhuzamosan azzal összefonódva zajlik a Kék Balaton Egyesülettel közösen szervezett a Vonyarcvashegyi Fúvószenekari Fesztivál. További részletek…  

 

Amikor még a sör is “Balatoni” volt… – Fotó: Kanizsai sör 1882-1992

Képek, szerkesztés Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

1 Comment on "Programok a Balaton körül június 29. és július 6. között"

  1. Szende P.Ágnes | 2017.06.30. at 13:31 |

    Kérnék Keszthely-i programokról értesítést.
    Köszönettel:
    Sz.P.Ágnes

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár