Hévíz – Angyalok és csavargók estéi – összművészeti fesztivál – 2017.06.23-25.

A tavalyi művésztábor egyik résztvevője zenére festett a sétálóutcán

Hévíz belvárosa június 23-25-igm péntektől vasárnapig minden nap 19-23 óráig pezsgő, színes kavalkáddal várja a látogatókat. A zenei műfajok sokasága mellett táncosok, élőszobrok, zsonglőrök, gólyalábasok, festők, grafikusok teszik felejthetetlenné az élményt.

 

A sétálóutcán régiségvásárt rendeznek. A programhoz nemzetközi művésztelep és Fontana Filmszínházban filmművészeti szimpózium kapcsolódik.

Nemzetközi Művésztelep – június 19-23 – Festetics tér

Az Angyalok és Csavargók Nemzetközi Művésztelepet immár második alkalommal rendezi meg a művelődési központ és a Hungaléria. A rendezvény eredményeként professzionista alkotók hévízi témájú műveivel gazdagodik a Muzeális Gyűjtemény képzőművészeti gyűjteménye. A hazai festőművészeken kívül, érkeztek román, német és határon túli magyar festők is, sőt az ukrán származású Tarasz Tabaca sztárfestő is a művésztelep vendége.
Az Festetics téren alkotó művészek izgalmas színfoltjai a városnak, hiszen a nyitott műterembe bepillantva bárki figyelemmel kísérheti az alkotói folyamatot.
Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, s június 23-án 17 órakor a Városi Könyvtárban kerül sor az eredmény kihirdetésére, a fődíj átadására és a kiállítás megnyitójára. A tárlat augusztus közepéig látogatható.

Fontana Filmszínház – Angyalok és csavargók estéi – Filmművészeti szimpózium a reformáció 500. évfordulójára
A szimpózium témája a reform. A programjába olyan filmek kerültek, melyek a XX. század filmművészeti reformtörekvéseit fejezik ki. Házigazda Réz András filmesztéta és Tényi István filmrendező

Honthy Hanna terem
Június 22.
18 óra Az év legsikeresebb filmje
Kincsem – magyar romantikus kalandfilm
Június 23. Szentiván-éji mozi-maraton
20,30 óra Kincsem
22,30 óra Kaliforniai álom
0,30 óra Alien: Covenant

Kisterem:
Június 22.
15 óra Luther
17 óra Casablanca
19 óra Elfújta a szél
Június 23.
14 óra Országúton
16 óra A hét szamuráj
19 óra Ben Húr
Június 24.
14,30 óra Volt egyszer egy vadnyugat
17 óra Csillagok háborúja- Az új remény
19 óra Keresztapa
Június 25.
14 óra A leleményes Hugó
16 óra Titanic
19 óra Avatar

 

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár