Balatoncsicsó – Balázs-hegy – Mise és borkóstoló Szent Balázs ünnepén – 2018.02.03.

Dr. Léber Mihály nyugalmazott keszthelyi plébános, a hagyomány egykori elindítója áldást oszt a különleges alakú gyertyával

Ha az időjárás engedi, az idén is több száz résztvevő várható február első szombatján a Zánka és Nagyvázsony közötti út mellett magasodó Balázs-hegy Árpád-kori templomromjához a hagyományos Balázs-napi misére és a Balázs-áldásra.

 

A 13. században épített katolikus templomot egykor a torokbetegek védőszentjeként számon tartott Szent Balázs püspök oltalmába ajánlották, így ilyenkor, Balázs-nap idején tartják az emléke előtt tisztelgő szabadtéri misét a szomszédos tisztáson. A délután egy órakor kezdődő szertartás hagyományosan a torokbetegségek és más nyavalyák ellen védő Balázs-áldással zárul.

 

A templom később épített nyugati oldala a szentély felől nézve

 

Ha nem esik az eső, több százan összegyűlnek a templom melletti tisztáson

Az áldást egyszerre több környékbeli és keszthelyi pap osztja különleges formájú gyertyákkal. Mivel az eddigi tapasztalatok szerint más vallásúaknak sem árt – sőt, talán még használ is -, minden évben nagyon sokan gyűlnek össze a környező falvakból, városokból és az ország távoli vidékeiről, hogy felfrissítsék a védettségüket.

 

Egyszerre több pap végzi a torokbetegségek ellen védő áldás osztását a mise után

A mise után a többség nem siet haza, mert a korábbi évek szokása szerint az idén is több pince kinyit a hegyoldalban, hogy kóstolót tartson a Nivegy-völgy finom boraiból. A környék elsősorban a fehérborok termőhelye, különösen a Juhfark és az Olaszrizling hálálja meg a klímát és a talajt. Persze vörösbort is találunk, és kiváló rozékat is készítenek mostanában.

 

Boráldással összekapcsolt borkóstoló az egyik pincében egy korábbi mise után

 

Kilátás a templomtól a Nivegy-völgyet nyugatról határoló hegyekre és a távolban magasodó Badacsonyra

A templomot a Szentantalfa északkeleti végétől 300 méterre elágazó hegyi úton lehet megközelíteni. Az első szakaszon betonozott, majd burkolás nélküli út száraz időben biztonságosan járható autóval egészen a templomig. Persze szép időben egy séta sokkal kellemesebb lehet.

 

 


Nagyobb térképre váltás

Győrffy Árpád fotói a korábbi Balázs-ünnepeken készültek

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár