Tihany – Lekerült a lánc a csodakilátóról – új parkolóval, útvonalakkal várják a kirándulókat*

A tihanyi Apáti-hegyen álló Őrtorony-kilátóból gyönyörű kilátás nyílik a Balaton keleti medencéjére (is)

Azt gondolom, nem lehetne jobb felvezetőt írni annál, mint amit néhány órával ezelőtt az illetékes hivatal aláírt: a tihanyi Őrtorony “erdei kilátó építményre véglegesen érvényes fennmaradási és egyben használatbavételi engedélyt adok.”

 

  • Nem sikerült a kilátórombolók terve

  • Térképek a megközelítésről

  • Április eleji fényképek a kilátóból

  • Okostelefonra, navigációs készülékre tölthető GPS-állomány a tájékozódáshoz

Mint korábban már írtam róla, a kilátót építő Bakonyerdő Zrt. márciusban lánccal és tiltó táblával zárta le a november elején miniszteri köszöntővel, perjeli áldással felavatott kilátót. Mint közleményükben később írták: “A jogerős építési engedély ellen nyújtott be kifogást egy helyi civil szervezet (Sajkodért Egyesület), melynek kapcsán az építésügyi hatóság új engedélyeztetési eljárást rendelt el. Ennek okán az újraindított eljárás befejezéséig, vagy az ideiglenes használatba vételi engedély megszerzéséig a kilátó nem látogatható.”

A fenti idézet és a képen látható lánc április 7-ig volt érvényben. A Bakonyerdő vezérigazgatójától, Varga Lászlótól pénteken délután kapott tájékoztatás szerint, az ügyben illetékes balatonfüredi jegyző a Bakonyerdő Zrt.  által benyújtott kérelem és építészeti-műszaki tervdokumentáció szerint, a Tihany 0138/2 hrsz. alatti ingatlanon megépített erdei kilátó építményre véglegesen érvényes fennmaradási és egyben használatbavételi engedélyt adott.

 

Egy hónapon át lánc és tábla tiltotta a felmenést

*Többek figyelmeztetésére itt jegyzem meg, hogy a másodfokú határozat jogerőre emelkedéséig a lánc még várhatóan ott lesz a kilátón, a cikk címe ezért addig kicsit költői túlzás. A Bakonyerdő korábbi közleményében is rögzítette, hogy a kilátó a tervek szerint megépült-, biztonságos, a legmodernebb elvárásoknak megfelelő, az építménnyel kapcsolatban semmilyen műszaki probléma nem merült fel –  és ezt most a hatóság is megerősítette, azt gondolom, ez inkább már csak jelképes akadály. Az önkormányzat és a Bakonyerdő illetékesei is ismerik ezt a cikket. Ha úgy gondolnák, hogy én valami tiltott cselekményre biztatnék másokat, akkor bizonyára szóltak volna miatta.  A fentiek alapján én azt gondolom, hogy akár átlépve felette, akár átbújva alatta kikerülhető a lánc.

Tósoki Imre tihanyi polgármester a kilátó felavatásakor beszélt arról, hogy megfelelő parkolókat szeretnének kialakítani és útvonalakat szeretnének kijelölni, amelyen át a kilátó a környezet lehető legkisebb zavarásával közelíthető meg. A polgármester a napokban kérdésünkre elmondta, hogy jól haladnak a munkákkal. A képviselő testület már döntött arról, hogy a sajkodi belső utcákból kitiltják az idegen autók forgalmát, csak az ott ingatlannal rendelkezők kapnak kettő-kettő autóra érvényes behajtási engedélyt. A rendőrségtől is segítséget kértek a behajtási tilalom ellenőrzésére, betartatására.

 

Húsvétig kirakják a táblákat a Romkápolna és a Kárász utca elejére, s ezzel kizárják az idegen autósokat a szűk utcákból

Természetesen az alsó utcán, a sajkodi strand parkolójáig menő Sajkodi soron továbbra is szabadon lehet közlekedni, de parkolásra ezt sem szabad használni.

 

A sajkodi elágazó közelében is csak egy rövid szakaszon marad parkolási lehetőség. Az eddig népszerű megállóhelyet cölöpökkel határolták le, és az út mellé is hosszan cölöpöket állítottak

A kilátó megközelítéséhez a polgármester két kiemelt parkolóhelyet javasol az autósoknak. Az egyiket a Tihany községbe vezető bekötőút csatlakozásánál alakították ki egy már korábban is használt kisebb parkolóhely kibővítésével. A tervek szerint húsvétig le is murvázzák. Itt 80-100 autó tud egyszerre parkolni. Ezzel azoknak szeretnének megfelelő lehetőséget kínálni, akik nem akarnak bemenni a faluba autóval, és a lehető legrövidebb úton közelítenék meg a kilátót.

 

Az új parkoló északi fele, húsvétig le is murvázzák az egészet. Ingyenesen lehet majd használni

Másik lehetőségként a Belső-tó délkeleti sarkánál, a Major utca végén, a horgászház mellett kialakított parkolót ajánlják. Innen a Belső-tó déli partján indulva lehet a kilátót megközelíteni. Mindkét parkoló használata ingyenes.

 

A Belső-tó melletti parkoló – ha ez kevés, akkor a közelben is van még hely

A polgármester azt ígéri, hogy az útvonalakat húsvétig megfelelően kitáblázzák. Ugyancsak húsvétig a 71-es főút mellé is kihelyezik az információs táblákat, hogy mindenki könnyen megtalálja a megfelelő parkolóhelyeket.

 

Húsvétig az útvonalak teljes kitáblázásával is elkészülnek

Mivel az új parkolóhelyek átrendezték a Balatontippen eddig ajánlott megközelítési lehetőségeket a kiindulási pontoknak megfelelően frissítettem a térképen. Közben újrajártam az útvonalat is.

 

A javasolt útvonalak és parkolóhelyek

 

Megállási lehetőségek a 71-es főút elágazóinál. Az 1B csak kevés kocsinak elég, nincs is kialakítva. Az 1A 80-100 kocsit tud befogadni. Ha nem jelölnek ki más utat, onnan a bicikliúton sétálhatunk 2-300 métert az Apáti templomig, majd fel a kilátóba – persze közben figyelve a biciklisekre.  Az 1A parkoló  bejáratának koordinátái:  46.92162   17.85711

 

Az Apáti-templomtól a kilátóig 1,4 kilométert kell gyalogolni egyenletes emelkedéssel – a felső térképen a zölddel jelzett útvonal

 

Gyalogosan továbbra is járható a sajkodi házak között vezető útvonal is – piros, illetve lila színnel jelezve a nagy térképen. Persze tudni kell, hogy a sajkodiak közül sokan nem örülnek a kirándulóknak, ahogy korábban írtam, volt aki vérebek elengedésével is fenyegetődzött.  Persze ez ne ijesszen el bennünket. Ha arra járunk, tiszteleghetünk az 1975-ben elhunyt Kossuth-díjas író, Németh László előtt, aki közel két évtizedet töltött a Mályva utcai nyaralójában.

 

Németh László egykori nyaralójának kapujában tábla emlékeztet az író sajkodi kötődésére

Tihany község felől a Belső-tónál lévő  parkolótól  közelíthetjük meg az Őrtorony kilátót az Apáti-hegyen (a parkoló koordinátái: 46.9084 17.88796).
Akár a tó déli oldalán közvetlenül a víz mellett húzódó sétaúton is elindulhatunk (kék színnel), vagy  tó déli és nyugati szélét körbeölelő legelő külső oldalán futó földúton is (világoskék színnel). A két út a tó északnyugati sarkánál találkozik egymással és azzal az útvonallal is, amit korábban ajánlottunk a focipálya melletti nagy parkoló felől. Az utak találkozásától a szőlősgazdák által használt földutakon mehetünk tovább a szőlők, kisebb erdők között. Komolyabb emelkedőre csak az utolsó szakaszon, az Öreglevendulásban kell számítani – ahogy a lenti szintrajz is mutatja.

 

Az útvonal teljes hossza 3,8 kilométer, a legnagyobb emelkedés 15 százalékos

 

A cikk első változatának felkerülése óta többen kérdezték, hogy fel lehet-e menni biciklivel. Szerintem kényelmesebb lent hagyni valahol, de ha nincs más megoldás, akkor a Belső-tó déli partján induló útvonalat nyugodtan megpróbálhatjuk.  Az út közel háromnegyede a Belső-tó melletti és a szőlők közötti földutakon halad. Az emelkedő, lejtők ezen a részen nem nagyok, sem komoly bicikli, sem komolyabb erőnlét nem kell hozzá.

 

A Belső-tó partján ilyen látvány miatt tarthatunk pihenőket

 

Agyagos, murvás mezőgazdasági út a szőlők és kisebb erdők között. A teleobjektív kicsit összehúzta a távot és így látványosabbá tette a domborzatot

 

Egy egyedi túraútjel az Öreglevendulás aljánál – gondolom, az önkormányzat nem ilyenekkel dekorálja ki a félszigetet 🙂

 

Út az Öreglevenduláson keresztül. Az edzettebbek akár nyeregben is megcsinálhatják. Én itt toltam a biciklit. aminek elejét ráadásul egy nehéz motor is terhelte. Kicsit izzasztó volt, de felértem

 

Így érkezünk meg az Öreglevendulás felől a kilátóhoz

Ha már egyszer eddig felmentem, kíváncsi voltam arra, hogy az éppen 20-30 kilométeres sebességgel fújó szélben mennyire stabil a torony. És persze arra is, hogy mit lehet látni ebben a furcsa áprilisi időben, amikor csak apró foltokat világít meg a nap a felhők résein.

 

A Bázsai-öböl április elején a kilátóból

 

Balatonudvari – a távolban a Hegyestű csúcsa, a Gulács, a Tóti és talán a Csobánc teteje is kilátszik

 

Örvényesre éppen nagyon szépen sütött a nap

 

Az örvényesi strandot ilyenkor a horgászok birtokolják

 

Aszófő végig árnyékban maradt, miközben a környékét többször megvilágította a felhők mögül kibukkanó nap

 

Az aszófői szőlők szerencsére több fényt kaptak, mint a falu

 

Sajkodból csak ennyi látszik. Valahol a fák között élnek, nyaralnak azok is, akik földig akarják bontatni a kilátót

 

Délnyugat felé csak ennyit látni ellenfényben Fonyódból és a bal szélen Boglárból. A vízen különösen jól látszik, hogy a nap fényéből csak kis foltokra jutott

 

A Kőröshegyi-völgyhíd és jobbra előtte a földvári kikötő

 

Az Öreglevendulás – a Balaton túlsó partján Szárszó

 

A félsziget belseje a szőlőkkel

 

Egy közelebb hozott részlet a félsziget belsejéről

 

Egy ritka pillanat, amikor Diós és Balatonfüred is egyszerre kapott a napfényből

 

Mintha reflektorokkal külön szabályozták volna, hogy csak a Fehér-templom környéke kapjon elég fényt Füreden

 

A balatonfüredi hajóállomás, háttérben a “Bellával”

 

A méretek alapján valószínűleg egy újabb balatoni UFO-bázis épül a füredi házak felett

 

Az apátság a faluval és a Belső-tóval

 

A túlsó parton Siófok központja a víztoronnyal

 

A nap éppen a siófoki Aranypartra sütött

 

Néhány perccel később már az apátság kapta a fényt

A kilátó egyébként masszívan állt, még a hatalmas szélrohamoknál is alig volt egy kis mozgása.  Remélem, sokaknak része lesz ebben az élményben. Néhány napja még nem mertem volna fogadni erre, mert a hírek szerint a Sajkodért Egyesület egyes tagjai a kilátó teljes elbontatását tűzték ki célul. Féltik a környezetet, ahová a házaikat is építették, meg zavarják őket a sajkodi utcákon áthaladó turisták.  A most kiadott véglegesen érvényes fennmaradási és egyben használatbavételi engedély azonban azt jelzi, lesz lehetőség másnak is a gyönyörködésere.

 

Egyesek azt szeretnék, ha teljesen eltűnne a hegyről ez a kilátó – most szerencsére nem nekik áll a zászló

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

4 Comments on "Tihany – Lekerült a lánc a csodakilátóról – új parkolóval, útvonalakkal várják a kirándulókat*"

  1. Tisztelt Rádli József!
    Várjuk ki a végét. Nagyon szomorú lennék, ha egyes sajkodi ingatlantulajdonosok el tudnák venni tőlünk ezt a csodát. Remélem, Ön nem abba a csapatba tartozik.
    Üdvözlettel
    Győrffy Árpád

  2. Rádli József | 2017.05.20. at 14:42 |

    A TIHANYI KILÁTÓ ZÁRVA nincs engedély 2017.05.20.

  3. Kedves János!
    Nagyon köszönöm a biztatást és a kritikát. Valószínűleg nekem is azért jön inkább a fotó szó a billentyűmre, mert divatosabb. Meg arra is gondolok, hogy valószínűleg a kereséskor is többen, többször ezt használják, aminek meg kellene felelni. Ahogy írod – a ahogy már más is figyelmeztetett rá -, vannak más szempontok is. A jövőben jobban figyelek ezekre is.
    Üdv.: Győrffy Árpád

  4. Rácz János | 2017.04.08. at 07:14 |

    Kedves Árpád!
    Köszönet ezért az informatív és szép honlapért! Ez a kilátós cikk is kiváló. A képek – mint mindig – nagyszerűek. (Kérlek, legalább Te írj néha fényképet a fotó helyett, teljesen kiszorul a nyelvből ez a kifejező szó [is].)
    Üdv.:
    RJ

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár