Keszthely – Balatoni Múzeum – amit a tóról tudni kell

A keszthelyi Balatoni Múzeum, ami nem csak nevében, állandó kiállításainak témájában is szorosan kapcsolódik a tóhoz és környékéhez. A múzeum elsősorban azoknak érdekes, akik több a kellemes nyaraláson, pihenésen túl többet szeretnének tudni a Balatonról.

A múzeum lassan százhúsz éves története sikeres szakaszokban és szomorú eseményekben egyaránt bővelkedik. Az alapítását a 19. század utolsó éveiben határozták el. Az első világháború idejére már jelentős könyvtárral és közel húszezer darabos gyűjteménnyel rendelkezett, amiben a környéken zajlott régészeti feltárások leletei, néprajzi, természetrajzi, tájrajzi gyűjtések anyagai külön-külön is jelentős kollekciót alkottak.
Az első három évtizedben a gyűjtemény feldolgozására, bemutatására csak bérelt helyen volt lehetőség, de már az indulás éveiben elkészült az önálló múzeumépület terve is. A mai neobarokk épületet az 1920-as évek második felében építették fel. A tervezője a korábban Kós Károllyal is dolgozó Györgyi Dénes volt, aki több más mellett a párizsi és brüsszeli magyar világkiállítási pavilont, a debreceni Déri Múzeum épületét és a nevét viselő balatonalmádi általános iskola épületét is tervezte.

 

A múzeum bejárata

Valószínűleg az 1929-ben kitört gazdasági világválság is közrejátszott abban, hogy a gyűjtemény átköltöztetése csak 1935-ben kezdődött el, de az évtized végére teljesen birtokba vették az épületet.
A múzeum életében tragikus fordulatot hozott a második világháború vége, amikor 1945 márciusában a gyűjtemény vonatra rakott anyagát egy bombatámadás megsemmisítette a zalaegerszegi állomáson.
A gyűjtemény pótlása, bemutatása 1949-ben indult újra. A bemutató eleinte kölcsönzött anyagokra épült, majd 1967-ben már az új saját gyűjtésekből nyitottak kiállítást. 1986-tól 22 éven át volt látható az a Balatont és környékét bemutató állandó anyag.
A ma látható állandó kiállítás Aranyhíd – fejezetek a Balaton történetéből címmel nyílt meg 2009-ben. A 2011-re teljesen kiépített összeállítás 11 termet tölt meg, átfogó képet adva a tó és régió történetéről, közelmúltjáról is.

 

az Aranyhíd kiállítás egyik folyosója

A kiállításon megismerhetjük a Balaton, mint tó történetét. A földtörténeti korok legelejétől kaphatunk képet ábrákkal, rövidebb-hosszabb leírásokkal, de még cápafogakkal és  kőzetekkel is arról, milyen lépésekben jött létre és az elmúlt 10-15 ezer évben hogyan változott a tó kiterjedése. Megismerhetjük azt is, hogy a 19. század utolsó harmadában hogyan alakult ki az egykor 1200 négyzetkilométert is elérő vízfelületből, a mai 600 négyzetkilométeres tó.

 

 

A Balaton kialakulása

 

 

Külön anyag foglalkozik a Sió-csatorna építésével, a ma is használt zsilip elődjének létrehozásáról (a fenti képen látható a makettje) 

 

A térségben egykor élt embereket edényeikből és más eszközeikből fennmaradt gazdag leletanyag segítségével mutatják be.

 

Diorámák segítségével átfogó képet kapunk a Balaton növény és állatvilágáról.

 

 

 

Önállóan kaptak helyet a régió várai az őskori földváraktól a középkori kővárakig,

 

 

 

A Balaton halászata, a halászok élete, eszközei – a fenti képen egy tölgyfából vájt bödönhajó, alatta pedig “Matula bácsi”

 

 

 

A balatoni fürdőkultúra, turizmus és sport az 1980-as évekig – a fenti képen egy úttörő a tábori élet jellegzetes tárgyaival, alul egy dögös csaj bikiniben a múlt század hetvenes éveiből Camping táskarádióval, Pálma gumimatraccal

 

Végül két teremben a balatoni hajózás és vitorlázás történetével ismerkedhetünk meg,

A Festetics György féle só szállító Phoenix gálya makettje

 

A Széchenyiék féle Kisfaludy lapátkerekes gőzös

 

A Jókai csavargőzös a múlt század első harmadából

 

A Fonyód vízibusz az 1950-es évek terméke

 

A Balatonfüreden 1944-47 között épített Sirocco cirkáló makettje

Talán egy fontos terület maradt ki a balatoni térség meghatározó témái közül, a szőlőművelés, borkészítés. A kiállítás tervezői azért döntöttek így, mert a városban működő Georgikon Majormúzeumnak jelentős kiállítása van erről, amit nem akartak megismételni.

A kiállítási anyagba olyan interaktív elemeket is beépítettek, amikkel játszva a gyerekek – de akár a felnőttek is – még jobban megismerhetik a Balatont. Az állatokat például hangjuk alapján kell felismerni és virtuális fotózással megörökíteni – ezzel virtuális matricákat gyűjthetünk, amiket interneten el is küldhetünk. A halak felismerésében is megmutathatjuk tudásunkat – persze itt nem a hangjuk, hanem a képük, mozgásuk alapján.
A balatoni hajóknál szintén van mód játékra is. A torpedó játék mintájára hajókat kell kimentenünk a tóból, miközben meg is ismerkedhetünk az érintett járművek típusával.
Történelmi szelfit is készíthetünk magunkról a múzeum képeslapgyűjteményének anyagát használva.

 

 

 

A múzeum munkatársa, Somogyi Zoltán itt éppen azt mutatja be, hogy az 1970-es évek kultikus eszközével, a kempingbiciklivel virtuálisan körbetekerhetjük a Balatont. A húzós emelkedők helyett kérdésekre kell helyesen válaszolni, hogy továbbhaladhassunk a tó körüli túrán.
A biciklizést inkább a látogatás végére ajánlom, mert a kiállításon biztosan összegyűjtünk annyi információt, ami elegendő edzésnek a sikeres kerékpártúrához.

A múzeumban gazdag kőtár is működik, ami a Balaton-felvidékről és a Kis-Balaton környékéről származó római és középkori leleteket mutatja be. Az állandó bemutatókat időszaki kiállítások színesítik.

A múzeumban több játszósarkot alakítottak ki, az udvaron önálló játszótér is van. Igaz, nem ingyen, de szabad fényképezni is, sőt akkor sem ütnek a kezünkre, ha valamit esetleg megtapogatunk.

A Balatoni Múzeumot az állomáshoz vezető Mártírok útja és a főtértől nyugat felé haladó Kossuth utca találkozásánál találjuk. Parkolni a Mártirok útján tudunk ingyenesen, de a biciklinknek is van megfelelő hely.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár