Balatonfüred – Vadaspark a Koloska-völgyben

A Füred környékén lakóknak, vagy az arra járóknak télen-nyáron jó program lehet a Koloska völgyben kialakított vadaspark. Persze télen más, mint tavasszal, vagy nyáron, mert az állatok inkább elbújnak a hideg miatt, de így is bőven marad érdekes látnivaló, ahogy talán a január 2-án készített fotók is bizonyítják.

A vadaspark a Koloska-völgy egy elkerített része, ahol féltucatnyi madárfajtát, muflonokat, őzeket, dámszarvasokat, gímszarvasokat nézhetünk meg egy fél kilométeres séta során, közben két “kilátóra”, magaslesre is felmászhatunk.
A park Arács központjától mintegy két kilométerre van, közvetlenül a Koloska-patak, illetve a völgyön végigvezető út mellett. A GPS koordinátái É 46,98596 K 17,88963.

A térképre kattintva dinamikus változatban, útvonaltervező funkcióval is behívhatjuk a térképet

Ha autóval megyünk, akár Arácson is hagyhatjuk, de az Arács központjától mintegy 1,2 kilométerre lévő Koloska csárda melletti parkoló is megfelelő hely lehet. Ha egyáltalán nem akarunk gyalogolni, akkor közvetlenül a vadasparknál lévő parkolóig kocsival mehetünk. Az út jó, de ha valaki szembe jönne, akkor mindkét félnek óvatosan le kell húzódni kicsit az út szélére. A parkolók használata és a vadaspark is ingyenes. A vadaspark parkolójában egy mobilvécé is van.
Annyit fontos tudni, hogy kutyát tilos bevinni és az állatokat sem szabad etetni.

A vadaspark bejárata – a kiírás szerint a téli időszakban naponta 8-16 óráig van nyitva, az őszi időszakban 9-17 óráig volt

Közvetlenül a bejárat után áll Tody kutya és gazdája szobra

Sajnos most csak ezzel a fogollyal találkoztunk – ha jól gondolom -, és ez is csak a püspökfalatját mutatta meg. Az őszi sétánk idején fácánt, tőkés récét, fürjet is tudtunk fényképezni.

A tőkés récék is elbújtak

Ez a cinke bátrabb volt a társainál, vállalta a fotózást

Muflonok

Gímszarvasok

Ez az ifjú gímszarvas imádná a háztartási kekszet, de mint írtam, az állatok etetése tilos

Dámszarvas palánták fekete-fehérben

Ő pedig egy bátor dámszarvas bika

Ha a vadaspark bejárása után is maradt időnk, tehetünk egy nagyobb túrát a Koloska-völgy belseje felé…

… vagy akár azt is megnézhetjük, milyen az Esterházy strand a korcsolyaszezon előtt

A Tagore sétányon is végigsétálhatunk

S ha még nem volt elég az állatokból, sirályokat, kacsákat, hattyúkat itt is bőven láthatunk.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről

Hasznos lehet!

1 Comment on "Balatonfüred – Vadaspark a Koloska-völgyben"

  1. Karazsia Andrásné | 2018.08.06. at 20:04 |

    Biztos sok látnivaló lett volna, de egy valószínű ott dolgozó ember inzultált bennünket.Körülbelül 150 méterre a bejárattól egy padon üldögélt és újságot olvasott egy férfi, amikor elhaladtunk mellette elkezdett hangosan káromkodni és köpködi.Miután csak mi 3-an / unokám és az unokatestvérem/ voltunk a közelében, megkérdeztük, hogy talán hozzánk “szólt”? A válasza IGEN volt, és közölte, hogy “mi az hogy mi nem köszönünk neki,lenézzük mert Ő olyan ruhában van.Ezért nem kell egyetemre járni, hogy még köszönni sem tudunk.” Azután felállt a padról és közölte, hogy bezárt a park. /ebben lehet hogy volt valami igaza, mert nem figyeltük a nyitvatartást és akkor éppen 16,52 perc volt/ bezárt ott valami kerítést és egészen a kijáratig válogatás nélkül szidott minket.A köszönés nem esik nehezünkre, de ez az ÚR úgy olvasott, hogy nem is akartunk zavarni az elmélkedésében. Egyébként úgy gondolom, hogy annak köszönünk akinek akarunk! Szerettük volna megnézni, főleg az unokám az állatparkot, de sajnos ez az ÚR elvette a kedvünket,és mélységesen felháborított minket. A baráti körünkben elmeséltük a történteket, és pár hónappal ezelőtt Ők is így jártak. Mi 2018.augusztus 3.-án voltunk ott.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár