Zánka – Új községháza saját erőből a térségnek is

Zánka – Új községháza saját erőből a térségnek is – 2015.08.19. 




A zánkaiak meghatározó részben saját erőből építettek maguknak és közvetlen térségüknek új községházát. A háromszintes épület a közös önkormányzati hivatal mellett a rendőrség körzeti megbízotti csoportjának, a falugondnokság dolgozóinak, gépeinek és később a könyvtárnak is helyet ad.


Filep Miklós polgármester éppen egy évvel ezelőtt jelentette be az építkezés elkezdését a település fennállásának 850. évfordulójára emlékező ünnepségen. Az elképzelés maga jóval korábbi volt, hisz a polgármesteri hivatal nagyon mostoha körülmények között működött egy a mai faluközponttól messzebb található öreg családi házban.


 



Jelenleg még ebben a házban működik a közös önkormányzati hivatal


 


Az új épületet a község formálódó központjába tervezték, ahol az orvosi rendelő, közösségi ház, óvoda és iskola is található. A 300 négyzetméteres alapterületű épület szuterénjében alakították ki a garázst falugondnokság traktorainak, ott lesznek a fizikai dolgozók szociális helyiségei is.  A földszinten az önkormányzati hivatal kapott helyet, amelyik Zánka mellett Balatonszepezd, Monoszló, Tagyon, Szentjakabfa, Szentantalfa, Balatoncsicsó és Óbudavár ügyeit is intézi. Az épület földszintjének északnyugati részén egy külön bejáratú részt kapott a rendőrség körzeti megbízotti csoportja. A tetőteret úgy alakították ki, hogy a későbbiekben ott lehessen elhelyezni a jelenleg máshol működő könyvtárat. Ehhez a megfelelő lépcsőház mellett elkészítettek egy olyan liftaknát is, ami majd egy mozgássérültek közlekedésére is alkalmas liftet be tud fogadni.


 


 




Tavaly szeptemberi kép a munka első fázisáról – Filep Miklós polgármester (jobbról) az egyik kivitelező cég vezetőjével, Gábris Józseffel egyeztet


 


Az épület elkészítése mintegy 120 millió forintba került, amiből húsz milliót finanszíroztak az adósság nélküli önkormányzatoknak biztosított támogatásból, a többit község saját pénzéből biztosították. A kivitelezési költségeket közel negyedével csökkentették a tárgyalásos közbeszerzési eljárás során.


A nemzeti, községi és uniós zászlókkal feldíszített épület bejáratánál a Magyar Tenger Népdalkör rövid műsora köszöntötte a község lakóit, a kistérség településeinek, intézményeinek, szervezeteinek vezetőit, képviselőit és más meghívottakat a hétfőn délután tartott avató ünnepségen. Filep Miklós külön is üdvözölte Kövér Lászlót, az országgyűlés elnökét és Kontrát Károly belügyminiszter-helyettest, belügyi parlamenti államtitkárt, a térség országgyűlési képviselőjét.


 



A nemzeti, községi és uniós zászlókkal fellobogózott épület az ünneplőkkel


 




A Magyar Tenger Népdalkör – balról a háttérben a helyi egyházak pásztorai


 


Filep Miklós polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a községháza avatása egy hosszú folyamat állomása, aminek korábban része volt a többi közösségi intézmény megújítása, a falu útjainak, infrastruktúrájának fejlesztése. A fejlesztéseket úgy sikerült megvalósítaniuk, hogy közben nem adósították el az önkormányzatot, megőrizték a falu vagyonát, megmaradtak értékes vízparti ingatlanaik, beépíthető belterületeik, ingatlant csak állandó letelepedést választó polgáraiknak biztosítottak. Így növekedett a község lélekszáma 850 főről ezer fölé, így válhattak egy mikro térség oktatási, egészségügyi, turisztikai, és a községháza átadásával közigazgatási központjává is.


 




Filep Miklós (jobbról) Kövér Lászlót és Kontrát Károlyt köszönti


 


A közintézményeket megépítették, bővítették, azokat hitel nélkül, biztonságos tartalékokkal működtetik. Rövid időn belül el szeretnék végezni a főútvonalak és a községközpont teljes rendezését.
A fejlesztéseket az állandó lakosok és az üdülőtulajdonosok támogatásával tudták megvalósítani. A döntések helyességét bizonyítja, hogy az itt született fiatalok közül egyre többen döntenek úgy, hogy felnőttként is Zánkán szeretnének élni, mert a falu egy összkomfortos, nyugodt, megbízható környezetet biztosít ehhez.
Kontrát Károly és Kövér László hosszan méltatta a zánkai önkormányzat és a falu lakóinak munkáját, eredményeit. Az országgyűlés elnöke szerint egy községháza midig tükre magának a közösségnek is, tükrözi annak sorsát, jövőbeli esélyeit. Ebben a tükörben Zánka ma egy múltját megbecsülő, jelenét kitartóan építő, a jövőjét bizakodóan tervező közösségként mutatkozik meg.


A köszöntők után Németh Szabolcs evangélikus és Gondos Gábor református lelkész, Csizmazia Sándor katolikus plébános megáldotta az új épületet és építtetőit,


 



Csizmazia Sándor plébános áldást oszt


Az áldásosztás után a községházát egy nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is megnyitották a használók előtt. Most még üresen nézhették meg az érdeklődők, hol is intézhetik majd az ügyeiket a hivatal szeptember 1-ére tervezett átköltözése után.


 



A szalagból az első darabot Kövér László vágta ki


Az ünnepség közös uzsonnával zárult az épület szuterénjében, a falugondnokság garázsában. Az ünnepi alkalomra a gépek helyét sörpadokkal, asztalokkal rendezték be a bográcsban készült birkapörkölt elfogyasztásához.


 




A beszédek után mindenki megnézhette az új épületet – itt lesznek a képviselő-testületi ülések és a házasságkötések is


 



Az egyik ügyintézői iroda


 



A polgármester (vagy a jegyző) leendő irodája


 



A birkapörköltre váró ünneplő közönség a falugondnokság garázsában


 



A birkapörkölt szállítását a polgárőrök intézték


 



Így néz ki az új épület főhomlokzata – középen a hivatali bejárat, jobbról a rendőrségi iroda


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár