Zánka – Új keresztút mának szóló üzenettel

Közösen végigjárták a keresztutat. Útközben többször megálltak egy-egy fohászra, amit Csizmazia Sándor helyi plébános olvasott fel.

Rendkívüli szinten, a történelmi keresztény egyházak dunántúli vezetőinek közös áldásával ünnepelték a napokban Zánkán a Gelencsér Ferenc kőfaragómester által készített keresztút felállítását.

 

Jézus utolsó útjának stációira emlékező 14 képes oszlop a temető északkeleti oldalán lévő kerítést kísérik végig a délkeleti saroktól az északkeleti sarokig. Itt, a temető főbejárata mellett van maga a szűken értelmezett kálvária, a Koponyák-hegyét, a Golgotát megjelenítő három kereszt Jézussal és a két latorral.

 

Az új keresztút a temető főbeháratától

Az új keresztút a temető főbejáratától

A keresztút átadásán Filep Miklós polgármester, a munkát finanszírozó önkormányzat vezetője köszöntötte a nagy számú érdeklődőt és a meghívott egyházi vezetőket, dr. Márfi Gyula veszprémi katolikus érseket, Steinbach Józsefet, a  Dunántúli Református Egyházkerület püspökét, Szemerei Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökét és Polgárdi Sándort, a Veszprémi Evangélikus Egyházkerület esperesét.

 

Filep Miklós (balra), Csizmazia Sándor helyi katolikus plébános, Németh Szabolcs helyi evangélikus lelkész, Gondos Gábor helyi református lelkész (sapka nélkül a második sorban), Polgárdi Sándor, Márfi Gyula, Szemerei János és Steinbach József

Filep Miklós (balra), Csizmazia Sándor helyi katolikus plébános, Márfi Gyula, Szemerei János, Steinbach József, Gondos Gábor helyi református lelkész, Polgárdi Sándor és Németh Szabolcs helyi evangélikus lelkész

A polgármester elmondta, hogy a keresztút felállításának ötlete már korábban is megfogalmazódott, a három évvel ezelőtt elhunyt Udvardi Erzsébet festőművésszel és a januárban meghalt Szekeres Károly keramikus művésszel is tervezgették régebben. A megvalósításhoz a lökést a Gelencsér Ferenc diszeli kőfaragómesterrel való találkozása adta. A Magyar Kultúra Lovagja címmel kitüntetett nyugdíjas mester nagy kihívást látott a feladatban. A megoldáshoz részletesen tanulmányozni kezdte a kálváriák történetét, az ismertebb kálváriák stílusát és a kialakítás technikai lehetőségeit.
A polgármester az egy éven át tartó munkafolyamatot, majd az eredményt látva úgy vélte, Gelencsér Ferenc a Balaton-felvidék népi iparművészetének maradandó alkotását hozta létre. Mint elmondta, a község képviselő-testülete egyhangú döntéssel Zánka Községért kitüntető címmel ismerte el Gelencsér Ferenc munkáját. A polgármester a segítők között külön is köszönetet mondott Sólyom Gyulának, az evangélikus gyülekezet gondnokának a keresztút felállításához nyújtott segítségért.

A polgármesteri beszéd után Márfi Gyula szólt a jézusi keresztút járás mának szóló üzenetéről, mondott imát, kért áldást a keresztútra és készítőire, majd közösen végigjárták a keresztutat. Útközben többször megálltak egy-egy fohászra, amit Csizmazia Sándor helyi plébános olvasott fel.

Rövid részlet a keresztút bejárásáról

A keresztút végén, a keresztek előtt a protestáns egyházak vezetői, Szemerei János, Steinbach József és Polgárdi Sándor beszéltek Jézus szenvedésének egyetemes, felekezetektől független jelentőségéről, ma is érvényes üzeneteiről, majd ők is áldást kértek a keresztútra.

Jézus és a két lator a zánkai keresztút végén

Jézus és a két lator a zánkai keresztút végén

 

Filep Miklós (balra), Csizmazia Sándor helyi katolikus plébános, Németh Szabolcs helyi evangélikus lelkész, Gondos Gábor helyi református lelkész (sapka nélkül a második sorban), Polgárdi Sándor, Márfi Gyula, Szemerei János és Steinbach József

Filep Miklós (balra), Csizmazia Sándor, Németh Szabolcs , Gondos Gábor, Polgárdi Sándor, Márfi Gyula, Szemerei János és Steinbach József

Az ünnepi szertartás után Gelencsér Ferencet kérdeztük, aki a nehezebb fizikai munkáknál kapott segítséget leszámítva teljesen maga készítette keresztút elemeit, az oszlopokat a bennük elhelyezett reliefekkel és a kereszteket Jézus és a Latrok szobraival.
Mint elmondta, ez a munka élete eddigi legnagyobb feladata volt és szakmailag is különleges kihívást jelentett. Sok keresztút megnézése közben legmélyebb hatással a müncheni kálvária stációi voltak rá. Így a zánkai reliefek is ennek a hatását tükrözik.
– Kicsit utánoztam a müncheni kálvária barokkos stílusát, de én is benne vagyok abban, ami végül született.

 

11. stáció - Jézus keresztre feszítése

11. stáció – Jézus keresztre szegezése

 

13. stáció - Jézust leveszik a keresztről

13. stáció – Jézust leveszik a keresztről

 

Gelencsér Ferenc a keresztre feszített Jézus előtt

Gelencsér Ferenc a keresztre feszített Jézus előtt

Gelencsér Ferenc úgy gondolja, hogy kőfaragói munkájának méltó lezárása a zánkai keresztút elkészítése. Ő is végighordozta a saját keresztjét, így a zánkai keresztút kicsit az ő keresztútja is.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár