Vonyarcvashegy – Vizes játszótér, napozósziget, partisétány, beléptetőkapuk a Lidó strandon

A Lidó strand új partisétányánál már az utolsó fázisban járnak a munkával

A Lidó strandon tervezett fejlesztések jelentős részével már elkészültek, és a többivel is igyekeznek, hogy határidőre befejezzék a munkát. Így a következő szezonban már több új szolgáltatással, komfortosabb körülmények között várják a vendégeket.

 

Mint Horváth Tamás, a Tourinform iroda vezetője elmondta, a vonyarcvashegyi önkormányzat 50,5 millió forint támogatást nyert a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pályázatán a Lidó strand fejlesztésére. A pénzből már elkészült a strandon a vízpartot végigkísérő kövezett sétány, amivel a korábbi aszfalttal burkolt felületet cserélték le.

 

Az új sétány a víz felől

Ugyancsak felállították már a strand bejáratainál az elektronikus beléptető rendszert, ami reményeik szerint jelentősen segíthet majd a várakozási idő csökkentésében. A rendszer plusz lehetőséget biztosít az online jegyvásárláshoz, és a szállásadók részére is megteremti a strandi belépőjegyek értékesítésének lehetőségét. A jegyváltás egyszerűsítését, gyorsítását szolgálják a bejáratoknál felállított belépőjegy váltó automaták, amiket érmével és megfelelő bankkártyával lehet használni.

 

Horváth Tamás abban bízik, hogy az ú beléptetőrendszer és a jegyautomata is egyszerűbbé, kényelmesebbé teszi majd majd a strandra való bejutást a forgalmasabb napokon is

 

A fürdőzők várhatóan örömmel fogadják majd az új napozó stégrendszert, aminek elemeit szigetekként építik meg a strand előtti vízterületen.

A következő szezontól kölcsönözhető túrakajakokat és zárható kerékpár tárolókat is biztosítanak a vendégeknek, hogy még inkább megfeleljenek a Balaton legsportosabb strandja címnek, amit az idén már második alkalommal nyertek el.
Természetesen továbbra is kiemelt cél a gyermekes családok megfelelő fogadása, kiszolgálása – hangsúlyozta Horváth Tamás. Ezt bizonyítja a fejlesztés várhatóan leglátványosabb része, a különböző élményelemeket tartalmazó vizes játszótér, aminek építése már javában zajlik a strand középső részén.

 

Itt lesz majd a vizes játszótér, ahol akár nagy csatákat is lehet vívni a vízágyúkkal

Horváth Tamás beszélt arról is, hogy az idei szezonban a kedvező időjárás kedvező bevételeket hozott a szálláshelyeken, vendéglőkben és más turisztikai jellegű szolgáltatásoknál is. A magánszálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számát még nem összesítették, de várhatóan 10 és 20 százalék között lesz a növekedés mértéke a korábbi évhez képest.
A strandon 116 millió forintos rekordbevétel született a több mint 180 ezer fizetővendégnek köszönhetően. Ez mintegy 15-20 százalékos forgalomnövekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A pénztárzáráson kívüli fürdőzőket is számolva 250 ezerre becsülik az összes strandoló számát az idei szezonban.

 

A Lidó strandon esténként is nagy élet zajlik nyaranta

A Tourinform iroda tapasztalatai szerint is emelkedett a külföldi vendégek száma. Különösen az utószezonban lehetett érezni a német ajkú vendégek intenzívebb jelenlétét. Úgy látják, hogy a különböző rendezvények az idén is jelentős számú vendéget csábítottak a településre. Ez is indokolja, hogy jövőre egy helyi termék piaccal bővítik a rendezvényteret.

 

A keszthelyi Boombatucada zenekar egyik esti fellépése Vonyarcvashegyen

A szezon elején mutattuk be a Tourinform iroda saját vásárlású, kölcsönözhető airwheel flottáját. Horváth Tamás szerint nagyon jó volt az önegyensúlyozós  kétkerekű járművek fogadtatása, az első szezonban már az ötből kettő árát kitermelték a kölcsönzési díjakból. Pedig az idei sok napsütés nem is igazán volt optimális a kiránduló programokhoz. A tervek szerint jövőre biciklinek minősülő elektromos robogókkal bővítik a járműparkot.

 

Falnak támasztott airwhel a Tourinform előtt – csak messziről látszik nehéznek a használata

 

A kölcsönözhető airwheelekkel is sokan felkeresték a falu egyik látványosságát, a Szent Mihály-dombot

Az ünnepi hosszú hétvégén, október 21-23. között külön kevezménnyel is ösztönzik, hogy a vendégek álljanak, üljenek kétkerekű járművekre és azokkal járják be a község látványosabb pontjait. A Tourinform kölcsönzőjéből bérelhető airwheeleknél és kerékpároknál minden második eszközt féláron biztosítanak.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár