Új gazdával újracsomagolhatják a Balatonra szánt pénzeket is

Még nem egyértelmű, hogy hoz, vagy visz a távolban látható hajó - fotó Győrffy Árpád

A kormány március végén határozott a turizmus állami irányításának átalakításáról, s egyben felhatalmazást adott, hogy a Balatonra szánt 300 milliárdos pénzcsomag elosztását is újragondolják.

 

A Magyar Közlöny március 31-ei számában megjelent 1156/2016. számú kormányhatározat szerint a turizmussal és a vendéglátással kapcsolatos állami feladatok az eddigi irányítási, illetékességi katyvasz helyett a jövőben a nemzeti fejlesztési miniszterhez tartoznak.
A posztot jelenleg betöltő Seszták Miklós az irányítási hatáskör mellé megkapta a “turisztikai források felhasználásával kapcsolatos szakpolitikai felelősséget” és a Magyar Turizmus Zrt. feletti tulajdonosi jogok gyakorlását is, ami eddig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez tartozott. (A kormányhatározat nem szól a céghez jelenleg tartozó agrár piaci feladatokról, de várhatóan ezen a területen is profiltisztítás várható.)

A kormány döntése szerint az “egységes állami turizmusszakmai, rendezvény koordinációs, turisztikai termékfejlesztési, valamint vendéglátással kapcsolatos feladatok ellátására” létrehozzák a Magyar Turisztikai Ügynökséget. (A korábbi nyilatkozatok szerint ezt a Magyar Turizmus Zrt. átalakításával valósítják meg.)

A határideje miatt talán a legdurvább pontja a kormányhatározatnak, amiben a nemzeti fejlesztési miniszter egy hónapot kap az egységes állami turizmus-fejlesztési koncepció és támogatási rendszer kidolgozására.

A bevezetőben azt írtan, hogy megszűnhet az irányítási, illetékességi katyvasz, de a határozat 5. pontjánál elbizonytalanodtam. Ebben ugyanis arról rendelkeznek, hogy “a turisztikai állami feladatok, valamint a Magyar Turisztikai ügynökség tevékenységének koordinálására” kormánybiztost neveznek ki, tehát – értelmezésem szerint – kicsit vissza is vesznek abból a jogkörből, amit a fentiek szerint a fejlesztési miniszter kapott.

A kormánybiztos működését az alábbiakban szabták meg:
“a) a kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a nemzeti fejlesztési miniszter útján irányítja,
b) a kormánybiztos tevékenységének segítésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban szervezeti egység nem kerül létrehozásra, a kormánybiztos tevékenységének támogatása a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezeti keretei között kerül biztosításra.”

A fejlesztési miniszternek a turisztikai források felhasználásával kapcsolatos szakpolitikai felelőssége kapcsán a kormány “felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a nemzetgazdasági minisztert, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a turisztikai fejlesztésekkel összefüggésben rendelkezésre álló európai uniós források felhasználását támogató intézményrendszer átalakításával kapcsolatos feladatokról intézkedjen”.

A kormány egyben felszólítja az érintett minisztereket arra is, hogy a turisztikai intézmény- és támogatási rendszer átalakításával összefüggésben vizsgálják felül a 2014-2030 közötti időszakra elfogadott balatoni területfejlesztési koncepciót és területfejlesztési stratégiai programot, valamint a tavalyi őszi kormányhatározatban rögzített 300 milliárdos balatoni pénzcsomag kapcsán meghatározott ágazati feladataik előrehaladását,

egyben tegyenek javaslatot az érintett kormányhatározat “egységes turizmusszakmai szempontok érvényesítése érdekében történő módosítására” oly módon, hogy a felülvizsgált balatoni területfejlesztési “koncepció és program turisztikai elemeinek kialakításában a kormánybiztosnak egyetértési jogot biztosítanak” – tehát ezzel megnyílik a lehetőség a források újraosztására. Persze csak azokéra, amiket még nem kötöttek fixen le. S az újraosztásban az érintett minisztereknek – köztük a fejlesztési miniszternek is – egyetértési jogot kell adni a kormánybiztosnak – aki elvileg a fejlesztési miniszter irányításával látja el feladatát.

Halványodnak a fix balatoni kontúrok - fotó Győrffy Árpád

Halványodnak a fix balatoni kontúrok – fotó Győrffy Árpád

 

Olvasatom szerint a turizmus irányításának fenti átalakítása nem szünteti meg, csak újrarendezi az eddigi katyvaszt. Egyben tovább erodálja a Balaton Fejlesztési Tanács szerepét, jelentőségét.
Győrffy Árpád

A témával kapcsolatban figyelmükbe ajánlom egy február 28-án született írásomat. Akkor egy másfajta megoldást talált volna jónak a Miniszterelnökség. Persze az is lehet, hogy az egy másik Miniszterelnökség volt.

Balatoni fejlesztések – Teljesen átszabnák a pénzosztást

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár