Turizmus – Balatoni vendégforgalom – Májusban javult a helyzet, de még mindig van elmaradás

Balatoni vendégforgalom – Májusban javult a helyzet, de még mindig van elmaradás – 2015.07.10.      




Májusban kicsit javított a balatoni turizmus az egy évvel korábbi hasonló időszak eredményén, de ez még kevés volt ahhoz, hogy az év első öt hónapja együttesen elérje az egy évvel korábbi szintet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó adataiból.


A KSH csütörtökön hozzáférhetővé vált adatai szerint az idén májusban a balatoni régióban megszálló külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma 3,8, a hazai vendégeké 1,1, az összes vendégé pedig 2,2 százalékkal haladta meg a múlt év májusában rögzített eredményeket.
Az idei év első öt hónapját együttesen számolva a külföldi forgalom 12,7 százalékkal, maradt el a múlt évitől, miközben a hazai forgalom 0,4 százalékos emelkedést mutat. A vendégeket együtt nézve az idei év eddigi szakaszában 4,7 százalékkal volt kisebb a vendégéjszakák száma, mint egy évvel korábban a balatoni régió kereskedelmi szálláshelyein.


Kiszámoltam azt is, hogy 2014 és 2015 májusát összehasonlítva az érintett időszakban a régió jelentősebb forgalmat bonyolító településein hogyan változott a forgalom nagysága. 
Hévízen 22,9 százalékkal csökkent a külföldi éjszakák száma, 19 százalékkal nőtt a belföldieké, együttesen a forgalom 13,5 százalékkal maradt el a tavaly májusitól.
Zalakaroson a külföldiek esetében 22,5 százalékos, a hazai vendégeknél 3,7 százalékos emelkedést rögzítettek, az együttes forgalom pedig 10,2 százalékkal volt magasabb.
Siófokon a külföldi forgalom 12,6 százalékkal nőtt, a hazai 0,7 százalékkal csökkent, az együttes forgalom 2,5 százalékos növekedést mutatott.
Keszthelyen a külföldi forgalom 21,8 százalékkal volt jobb, mint tavaly májusban, a haza 3,1 százalékos elmaradást mutatott, az együttes forgalom 7,8 százalékkal emelkedett.
Balatonfüreden a külföldi forgalom 21,4 százalékkal, a hazai 20,5 százalékkal emelkedett, az együttes forgalom 20,9 százalékkal haladta meg az idén a tavaly májusban mért szintet a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma szerint.


Mint emlékezetes, a Balatoni Regionális TDM Szövetség más szervezetekkel együttműködve az idén májusban is megtartotta a Nyitott Balaton című vendégtoborzó akciót.  A kedvezményes szálláshelyek és más szolgáltatások mellett közösen népszerűsítették a régió rendezvényeit a hazai sajtóban. Az érintett időszakban a régió belföldi turistaforgalma 1,1 százalékos emelkedést mutat, alig harmad akkorát, mint amennyivel ugyanakkor a külföldi forgalom növekedett


 



Május elején régóta az egyik legnépszerűbb program a füredi Jókai-bablevest főző verseny – a Maszk Színház produkciója a rendezvényen 


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár