Titokban adnak információt a Balatonnál uniós pénzekből tervezett fejlesztésekről

Látszólag minden világos, de túlpartot épp csak sejteni lehet

Csak kiválasztott kör vehetett részt azon a november 10-én Balatonfüreden megrendezett fórumon, amit a Magyar Turisztikai Ügynökség hívott össze, hogy az uniós források felhasználásának céljairól, a régió turizmusának fejlesztési irányairól, kereteiről tájékoztatást adjanak.

 

Mint a hozzánk eljutott meghívóban írják, a Magyar Turisztikai Ügynökség a GINOP 1.3.4-17 számú “A turisztikai térségek pozícionálása” témában kiírt pályázati felhívás keretében konzorciumi partnereivel elkészítette a Balaton térség szakmai pályázati anyagát, mely a desztináció termékfejlesztését, márkázását és szervezeti struktúrájának alakítását támogatja. Az MTÜ a szakmai tartalom széleskörű megismertetése érdekében tájékoztatót tart – fogalmaznak a meghívóban.

A meghívóban olvasható program szerint a fórumon bemutatták, mit értenek a desztinációs szemlélet, milyen turisztikai márkaépítést terveznek, hogyan gondolják a Balatont 2020-ban, milyen desztináció fejlesztéssel számolnak a Balaton térségben és milyen lesz a Balatont támogató marketing tevékenység. A megszólalók között van dr. Bóka István füredi polgármester, az MTÜ részéről dr. Gajda Tibor turizmus stratégiáért és fejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettes, Molnár Anita igazgató, desztinációfejlesztések koordinációjáért felelős igazgatóság, Bánhegyi Zsófia marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettes, Varga-Dani Barbara kiemelt vezető szakértő, Hideg András marketing igazgató.

Bár a meghívót nem nekünk címezték, az azon megadott regisztrációs címen jeleztük részvételi szándékunkat, hogy a régió turizmusához kötődő olvasóinkat tájékoztatni tudjuk a közfeladatot ellátó, uniós támogatást felhasználó MTÜ terveiről. A jelentkezésünkre azt a választ kaptuk, hogy a meghívó szerint a szakmai tartalom széleskörű megismertetése érdekében szervezett tájékoztató “nem sajtó nyilvános esemény”. Ezzel nem csak a Balatontippet utasították el, hanem azokat a turizmusban érintett szakembereket, vállalkozókat, magánszemélyeket is, akik közvetlenül érdekeltek a balatoni turizmus működésében, fejlesztésében, átalakításában, de valamiért nem fértek be a meghívottak közé.

Mint az MTÜ-vel is közöltük, álláspontunk szerint eljárásuk ellentétes az uniós, illetve közpénzek felhasználásával kapcsolatos szabályokkal, és itt teszem hozzá, a józan ésszel is.

Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Titokban adnak információt a Balatonnál uniós pénzekből tervezett fejlesztésekről" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár