Téli jegesedő Balaton Tihanynál képriport 2014-01-30



Téli jegesedő Balaton Tihanynál – 2014. január 30.


Bármennyire is szeretnénk csak nem akar befagyni a Balaton. A január utolsó napjait jellemző hideg bőven elég lenne a jég kialakulásához, de február elejére ismét enyhülést ígérnek.


Korábban is volt már olyan, hogy csak február közepére alakult ki a megfelelő vastagságú jég, ami aztán március elejéig sok helyen megmaradt. Igaz, az is előfordult többször is – ahogy éppen például egy évvel ezelőtt -, hogy a tél bármennyire is erőlködött, nem fagyott be a Balaton két nyár szezon között.
A fentiek alapján továbbra is csak ötven százalékos esélyt jósolok az év eleji korcsolyaszezonnak.


Az alábbi fotók a révnél és a hajóállomáson, illetve a kettő között készültek.



 


Tihanyi balatoni téli képek fotók vadkacsák


A kacsák talán jobban szeretik a vizet


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók  Széchenyi komp


Érkezik a Széchenyi komp – mivel a szél erősen hajtotta át a vizet a nyugati medencéből a keletibe, az egyenes út helyett jó nagy kitérőt kellett tennie, hogy betaláljon a kikötőbe


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók  Széchenyi komp


A tábla csak a két járat közötti időre érvényes


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók tihanyi csatorna


Gyönyörű színe volt a víznek. A hullámzáson érezni lehetett azt a sűrűséget, ami a fagyás körüli pillanatokban jellemzi


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók templom hullámok


Mintha valódi tenger lenne


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók jégkupac


A parti kövekre kicsapó hullámokból ilyen jégtuskók alakultak ki


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók jegeskövek


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók jegespartvédőmű


A hajóállomás melletti park frissen elkészült partvédművének beton koronájáról is jégcsapok lógtak


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók jegesvíz


A kikötő védett részeibe jégkása alakult ki a partról elsodort jégdarabokból


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók parti jégcsapok


Parti jégcsapok közelebbről


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók sport étterem


A Sport étterem alig látszik ki a park felújítása miatt felhalmozott földhalmok mögül


 



Tihanyi balatoni téli képek fotók hamburgere


Az üzleteket is felújítják – az árak még a régiek


 


Tihanyi balatoni téli képek fotók móló büfé és én


A Móló büfének is csak a hátsó fala árválkodik, de Attila telefonon azt ígérte, hogy az idén is jöhetünk hozzá lángosért a teljesen újjáépülő büfébe
(a metsző hideg szélben még ez az öltözet is hideg volt 🙂


 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár