Szigliget – Kezdődik a fasor kiírtása – 2013.03.15.


Megritkítják a szigligeti nyárfasort – 2013.03.15.


A Magyar Közút Nonprofit Zrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Veszprém megyei 71-es főút mellett, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Szigliget és Balatonederics körzetében összesen 117 fát vágnak ki a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség engedélyével. A közlemény szerint a fák balesetveszélyesek és korhadtak.


 


Szigligeti fasor kiirtása kivágása


Ezeket már kijelölték, mert állítólag korhadtak és balesetveszélyesek – 2012 nyári képek


 


Szigligeti fasor kiirtása kivágása


2012 őszén még ilyen látványt nyújtott Szent György-hegy felé eső oldalon lévő fasor


 


 


Szigligeti fasor kiirtása kivágása


Utoljára láthatták a várból ebben a formában a fasornak ezt a részét is


A fák kivágása a tervek szerint március 18-án kezdődik és március végére fejeződik be.
“A Veszprém megyei közúthálózat hossza 1641 kilométer, az úthálózat mellett található fák száma meghaladja a milliót, és ennek alig 1-2 ezrelékét vágja ki évente a társaság.”- fogalmaznak. A közlemény arról is szól, hogy még az idén megkezdik az új facsemeték kiültetését a kivágott fák pótlására.
(MTI/Balatontipp)














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól


Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár