Szeptemberben is hűtlen lett a hazai vendégkör egy része a Balatonhoz

Romantikus Reformkor - Balatonfüreden az augusztusi jelentős növekedés után szeptemberben kicsit visszaesett a belföldi vendégek forgalma

A főszezoni trendet követve tovább csökkent a hazai vendégforgalom a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken az év kilencedik hónapjában. Az utolsó négy hónap visszaesése ellenére az első háromnegyed évben összességében mégis minimális növekedést regisztráltak.

 

A Központi Statisztikai Hivatal napokban hozzáférhetővé vált adatai szerint 2017 szeptemberében a hazai vendégek 4 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek a balatoni régió szállodáiban, mint a múltév 9. hónapjában. A forgalomcsökkenés gazdasági kihatása nem túl jelentős, mivel a szeptemberi forgalom az első három negyedév összteljesítményének csak 7 százalékát adja. Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy júliusban is 3 százalékkal, augusztusban pedig 1 százalékkal maradt el a hazai vendégek forgalma az előző év hasonló időszakától, miközben az elmúlt évtized egyik legjobb időjárású szezonja volt az idei.

 

A siófoki Aranyöböl szeptember közepén az Időkép kameráján – a városban az idén szeptemberben közel egyharmaddal kevesebb hazai vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban

A főszezoni és szeptemberi csökkenés ellenére az év eddigi része végül pozitív eredményt mutat a korábbi hónapok növekedése miatt. Igaz, az első három negyedévben elért 0,8 százalékos emelkedés még akár el is fogyhat az utolsó negyedévben.
A külföldi forgalomnál szeptemberben is töretlen volt az év addigi részét jellemző javulás. Amíg júniusban 20, júniusban 8, augusztusban 10 százalékos növekedés volt, szeptemberben 9 százalékkal haladta meg a külföldi vendégéjszakák száma az egy évvel korábbit a balatoni kereskedelmi szálláshelyeken.

 

A svájci Ruth és Veli Schneider a szeptemberi keszthelyi verklifesztiválon – a városban a nyár után az ősz is emelkedő forgalmat hozott mind a magyar, mind a külföldi forgalomban

Az alábbi táblázatban 39 balatoni település kereskedelmi szálláshelyein 2017 szeptemberében eltöltött vendégéjszakákat, illetve azoknak az egy évvel korábbi eredményhez képest bekövetkezett változását mutatom be.

 

Sárga figyelmeztetéssel kiemeltem azokat az adatokat, amik csökkenést mutatnak a tavalyihoz képest

Ha a szálláshelyeken kevesebb is volt néhol a vendég, az idén szemmel láthatóan nőtt az egy napra érkező “rendezvényturisták” száma.

 

 

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Szeptemberben is hűtlen lett a hazai vendégkör egy része a Balatonhoz" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár