Paloznak disznóvágás képekkel és szöveggel elmesélve 2014

Paloznaki disznóvágás borfelismerő versennyel – 2014


Az idén is jó hangulatban telt a 9. alkalommal megrendezett Paloznaki disznóvágás.


Az alapprogram továbbra is egy 160 kilogrammos sertés levágása, feldolgozása volt, amit Pauer Lajos és csapata precízen és kiváló minőségben elvégzett a kábítástól, a leölésen, a mosáson, hasításon, bontáson át a hurka, kolbász és pecsenye elkészítéséig. Mint a böllér elmondta, a pótlásként vásárolt hússal együtt több mint kétszáz méter hosszúságú kolbászt és hasonló mennyiségű hurkát töltöttek meg, amiket aztán megsütöttek és a nagysátorban fabatkáért kimértek az előre elkészített kocsonyával, a meggy- és baracklekvárral ízesített fánkkal, forró teával, forralt borral együtt. A másik megszokott ételt, az orjalevest már az ötven literes kondérból elfogyasztották. Közben egész nap szólt a kellemes zene. Hol retro diszkó, hol a várpalotai Mihók István cigánybandája, vagy épp a Sonny and the Wild Cow rockabilly együttes játszott.
Az idei rendezvény fő újdonságaként a disznóvágás és kolbásztöltő verseny mellett a gyerekeknek játszóházat, a nagyobbaknak borbemutatót és borfelismerő versenyt és más kísérő programokat is szerveztek az önkormányzat és más helyi szervezetek, személyek bekapcsolódásával.
Hernádi Péter, a programot szervező Paloznaki Civil Egyesület, a Paci elnöke elmondta, hogy a nap folyamán több száz fő bekapcsolódott nézőként, versenyzőként, fogyasztóként a programba. A helyiek mellett sokan érkeztek a környező településekről, és egyre többen az ország távoli vidékeiről is erre az időpontra időzítik téli balatoni kirándulásukat.



 


Paloznaki disznóvágás 2014


Eleve csak jó hely lehet, ahol szilvapálinkával fogadják a tudósítót


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 



 


Paloznaki disznóvágás 2014


Egy csöpp sót se többet a hurkába!


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014


 


Paloznaki disznóvágás 2014 Mihók István és cigányzenekara Várpalota


 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár