Kis-Balaton – a nemzeti park új látogatóközpont építését tervezi


Kis-Balaton – a nemzeti park új látogatóközpont építését tervezi
– 2014. december 12.


December 10-én hivatalosan átadták a kis-balatoni vízvédelmi rendszer 2. ütemben készült részét. A Balaton és az 1. ütemben készült Hidvégi-tó közötti terület jelentős részben fokozottan védett természetvédelmi besorolás alá tartozik, ahová legfeljebb vezetett túrákon lehet bejutni.






Hoz-e valamilyen változást a munka befejeződése, bővülnek-e a jövőben a természettel való közvetlen találkozás lehetőségei ezen a vidéken, és teljesül-e végre sok kerékpáros régi vágya, hogy Fenékpusztától szabadon átbiciklizhessen a fokozottan védett terület külső szélén a sármelléki reptérig, ahonnan már könnyen el lehet érni a Hidvégi-tó környékét? – kérdeztük Puskás Zoltánt, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának vezetőjét.


– A terület fokozottan védett státusza ugyanúgy megmarad a jövőben is, és a kis-balatoni élővilág háborítatlanságára a továbbiakban is legalább annyira fogunk vigyázni. Mivel nagyok sok ilyen kérés, igény felmerült, úgy érzem, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak van némi restanciája. Bízom benne, hogy a most következő pályázati ciklusban megnyílik az a lehetőség, amivel egy új látogatóközpontot, bemutatóhelyszínt alakíthatunk ki.


 



Fenékpusztán a mostani Vönöcki Schenk Jakab kutatóházunk mögötti területen egy nagyságrendben majd milliárdos beruházással szeretnénk megépíteni a létesítményt. Ez nem csak egy látogatóközpont lesz, hanem egy olyan központja a nemzeti parknak, ahonnan kis-balatoni túrák indulhatnak szakvezetéssel, csónakos szakvezetések, de akár kidolgozott kerékpárutakon zajló szakvezetések is. A látogatóközpont játszótérrel, büfével étkezési lehetőséggel, 3D-s vetítőteremmel, mint kiállítás is látogatható lesz, de mellett a természet közeli állapotban megtartott körülötte lévő területen lenne egy olyan rész is, ahol közvetlenül be tudunk mutatni egy szeletet a kis-balatoni élővilágból. Ez vezetés nélkül is látogatható lesz. De úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb élmény végigjárni a területet egy szakvezetővel, mert olyan dolgokat is észreveszünk, megmutatunk, ami mellett az átlag kirándulók elmennének. Tehát nem elzárkózni szeretnénk, de az irányított vezetést tartjuk célszerűnek.


 



A Vönöcki Schenk Jakab kutatóház egy stílusos bungival


 



Tájrészlet a kutatóház közelében 


 



Tájrészlet a kutatóház közelében 


– A kérdésemnél én sem arra gondoltam, hogy a fokozottan védett területeket nyissák meg a biciklisek előtt, hanem miután megnézték a látogatóközpontot, akár vezetett túrán is részt vettek, biciklizhessenek végig a fokozottan védett területet határoló csatorna külső töltésén a veszélyes 76-os főút helyett.
– Meg kell vizsgálni a kérdést.


 



A fokozottan védett terület határa Fenékpusztánál – a jobb oldali töltés nagyszerű bicikliút lehetne


– Mikorra várható, hogy megvalósul a látogatóközpont.
– Már túlvagyunk a minisztériumi egyeztetéseken. Az épület tervei elkészültek, az előkészítés már az engedélyezési terv fázisában van, illetve folyamatban van az engedélyek beszerzése, a környező infrastruktúra gyakorlatilag rendelkezésre áll. Ez az első olyan projektünk, amit már akár januárban, februárban be is tudnánk adni.
Győrffy Árpád


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár