Hévíz – Boldog békeidők felvonulással, programokkal, városnappal

Valódi önkéntes tűzoltók a Boldog békeidők felvonulásához öltözve

Több ezren szórakoztak az elmúlt hétvégén Hévízen a 6. alkalommal megrendezett Boldog Békeidők fesztiválon. Szerencsére az időjárás is viszonylag kegyes volt, csak a vasárnap esti szabadtéri előadást kellett lefújni az időjósok által ígért nagy szél miatt.


 

A rendezvényt csütörtökön a Deák téri nagyszínpadon a Seres Rezső emlékest indította Molnár György harmonikaművész és zenekara, valamint Maros Gábor operaénekes programjaként. Ekkorra már igazi vásári hangulat volt a Festetics téren felállították borházaikat, lacikonyháikat, pultjaikat az árusok.

A programsorozat leglátványosabb része az idén is a péntek délutáni jelmezes felvonulás. Száz évvel ezelőtti ruhákba öltözve mintegy 250 felnőtt és gyerek sétált végig a belvároson. Az idén különösen sok színű volt a menet, mert a résztvevők külön-külön csapatokba szerveződve más-más korokat, társadalmi csoportokat jelenítettek meg ruháikkal.

Önálló csoportokban vonultak a város különböző intézményei az óvodától a szociális ellátásig, a gimnáziumtól a városüzemeltetésig, az Új Színpadtól a művelődési házig, moziig. A helyi civil szervezetek, több nagy szálloda, a magán vendégfogadók, a vendégek képviselői, a Hévíz-Balaton Airport és a TDM szervezet munkatársai és persze a hévízi polgárok is ott voltak a sorban.

A menet igazi különlegessége volt a Kanizsai Oldtimer Kerékpár Szövetség velocipédes, öreg biciklis, “quados” vonulása és persze a menet élén haladó táncos lányok és a Happy Dixieland Band műsora.
A résztvevő csoportok külön is bemutatkoztak a Rákóczi utcai korzó végén felállított színpadon, majd a Dr.Schulhoff Vilmos sétány két ágán végighaladva, a Tó-fürdő előtti forduló után a Festetics téren zárták a felvonulást.

Pénteken este a Deák téri nagyszínpadon tartott Dixie Ünneppel zárták a programot. Külön és együtt is fellépett a Happy Dixieland Band (Hévíz), a Bohém Ragtime Band (Kecskemét) és a Molnár Dixieland Band (Szeged), a sztárvendég Illényi Katica és Berki Tamás volt.

Képek a gyülekezésről, felvonulásról, bemutatkozásról

A Happy Dixieland Band, a Bohém Ragtime Band és a Molnár Dixieland Band együtt a nagyszínpadon

Sok felvonuló zárta a programot a Festetics téri borházak előtt

Szombaton délután játékos és kreatív programokkal, verkli muzsikával, bábszínházzal, a felnőtteknek “Úricasinóval” folytatódott a rendezvény. Este a nagyszínpadon Operett gálaestet rendeztek az Operett Színház művészeivel és a Rajkó zenekarral.

Vasárnap délelőtt a Városháza előtt tartották  a hagyományos Városnapot a település 1992. május 1-ei várossá nyilvánítása előtt tisztelegve.
Az ünnepi beszédet mondó Papp Gábor polgármester a következő időszakról szólva úgy vélte, hogy Hévíz komoly feladatok előtt áll. Több milliárd forint értékkel bíró fejlesztéseket terveznek, amelyek a 21. század igényeihez igazodva átformálhatják a várost, komoly fejlődést és meghatározó jövőt biztosíthatnak számára.
– A 2016-os év ezért egy olyan év a város életében, amikor olyan döntéseket kell meghozni, amelyek több évtizedre meghatározzák a jövőnket. Elkezdődött az utolsó Európai Uniós felzárkóztatást szolgáló finanszírozási ciklus, amelyet, ha megfelelő előrelátással és bátorsággal ragadunk meg, nagyot tudunk lépni a fejlődés útján. Ha elszalasszuk, soha nem fog visszatérni számunkra – fogalmazott. Majd részletesen is beszélt azokról a tervekről, lehetőségekről, amiket egy héttel korábban a Balatontipp olvasóival is megosztott.

Az idén is a városnapi ünnepségen adták át az önkormányzat díjait, kitüntetéseit azoknak, akik egy-egy területen kiemelkedő munkát végeztek a városért.
Az alábbiakban a kitüntetettek hivatalos méltatását olvashatják.

Hévíz város polgármestere javasolja a Képviselő-testületnek, hogy idén a

Hévíz Város Díszpolgára kitüntető címet

a Képviselő-testület Dr. Gyarmati József részére adományozza az alábbiak szerint:

Dr. Gyarmati József a Szent András Reumakórház volt főorvosa, a Tóvédő Egyesület alapító elnöke. Közel négy évtizeden át végzett gyógyító és oktató tevékenységet Hévízen, elévülhetetlen érdemeket szerzett a Hévízi-tó védelme érdekében végzett tevékenységével. 27 évvel ezelőtt a Hévízi-tó megmentését, a nyirádi bauxitbányászat beszüntetését kezdeményező tüntetés egyik szervezője, mely tüntetésnek köszönhetően sikerült felhívni a figyelmet a tavat fenyegető veszélyekre, s ezáltal sikerült megmenteni a hévízi gyógyászatot és magát a várost is.
A nyugalmazott főorvos ma is segít tanácsaival, tudásával a Hévízi-tó védelmében kapcsolatos kérdésekben.

“Hévíz Város Kultúrájáért”

Szálinger Balázs

Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, 2012 óta a Hévíz folyóirat főszerkesztője, első folyóiratközlése a Hévíz folyóirat 1998/1. számában volt.
Szerkesztőtársával, Cserna-Szabó Andrással együtt megújították a folyóiratot. A Hévíz folyóirat azóta a kortárs irodalmi élet egyik legismertebb műhelye, népszerű rendezvények szervezője és névadója. Az elmúlt négy évben a Hévízben több mint húsz zalai szerző közölt verset, novellát, kritikát, helytörténeti írást, és ugyanannyi, mintegy húsz szerző első folyóiratközlése kapcsolódott hozzá.
Szálinger Balázs nevéhez köthető a Hévíz Irodalmi Antológia kiadása. A Hévíz folyóirat angol nyelvű különszámának megjelentetésében is tevékeny részt vállalt, a különszámot sikerrel mutatták be a Göteborgi Könyvvásáron. A könyvvásáron történt hévízi megjelenés kulturális értéke egyedülálló és rendkívüli.

“Hévíz Város Turizmusáért”

Lajkó Ferenc

Lajkó Ferenc 2009 óta a Hévízi Szobakiadók Szövetségének vezetője. Ezen kívül a Hévíz TDM Egyesületben, a Hévízi Turisztikai Kft.-ben, a Magánszállásadók Országos Szövetségében, a Zala Termálvölgye Egyesületben és a Hévíz-Balaton Zalai Dombhátak Egyesületben is társadalmi munkában képviselte, képviseli és segíti a hévízi szobakiadókat, és ezáltal Hévíz Városát.

“Hévíz Város Fejlesztéséért”

Josef Mutsch

JosefMutsch hévízi székhellyel 1996-ban alapította meg a MutschUngarnReisen céget, mely a németajkú vendégek Hévízre utaztatásában játszik ma is óriási szerepet. Kezdettől fogva támogatta a reptér fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket. A MutschUngarnReisen 2006-os kezdeményezése nyomán született meg a régió első légi marketing alapja, mely a repülőjáratok promóciójára indított németországi reklámkampány finanszírozásában segít. Az utazási iroda közreműködésével több német nagyvárosból van közvetlen légi kapcsolata a régiónak. A cég idén ünnepli alapításának 20. évfordulóját.

“Hévíz Város Közszolgálatáért”

Szenecsár Lászlóné

Szenecsár Lászlóné vidéki önkormányzatnál kezdte pályafutását. Alsópáhokra költözésük után előbb a Hévízi Polgármesteri Hivatalban, majd 1993. január 15-től a GAMESZ-ban dolgozott 2013. augusztus 31-ig, nyugdíjba vonulásáig. A város önkormányzati intézményeinél munkaügyi feladatokat látott el. Munkavégzése lelkiismerete, pontos, önálló volt, Folyamatosan képezte magát, követte a törvények, szabályok változásait. Szakmájában elismertséget szerzett, más településekről, hasonló munkakörben dolgozók érték jó szándékú tanácsait folyamatosan, A GAMESZ életében, mint közösségi összefogó erő, mozgatórugó működött. Felkarolta, segítette a nehéz helyzetbe került kollégáit. Munkája maradéktalan elvégzése mellett a saját intézménye, valamint más intézmények dolgozóinak ügyintézéseit segítette, készítette. Derűs, segítőkész egyénisége jó minta és példa lett az újabb kollégák számára. Nyugdíjba vonulása után is folyamatosan, napjainkig is segíti volt kollégáit, tanácsot ad bonyolult munkajogi ügyekben, Személyisége, munkához való hozzáállása, közösségépítő ereje miatt jó példa mindenki számára.


Ahogy a bevezetőben írtuk, a szervezők a vasárnap estére tervezett ExperiDance előadást a jósolt hideg, eső és szél miatt lemondták, de azt ígérik, hogy az élményt októberben pótolják.

 Kép és szöveg Győrffy Árpád


 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár