Egy vitorlás üstökös – Érdi Mári a riói élményekről, tanulságokról

Érdi Mári már most Tokióra készül

Talán sokan el sem hiszik, vagy meg sem értik, hogy mivel magyarázza egy rendkívüli tehetség a sikereit: mindig tanulni kell a hibáinkból, hogy újra el ne kövessük ugyanazt.

 

Érdi Mári barátoknak, hozzátartozóknak, ismerősöknek és persze vitorlázóknak tartott olimpiai élménybeszámolót a Hajógyári Kikötő rendezvénytermében. A házigazda Michael Seiferling, a Sennebogen GmbH balatonfüredi egységének vezérigazgatója volt. A vitorlázó és a cég közötti kapcsolat az év elejére nyúlik vissza, amikor a Sennebogennél úgy döntöttek, hogy támogatják Érdi Mári sportolói munkáját.

Michael Seiferling és Érdi Mári

Michael Seiferling és Érdi Mári – Fotó: Győrffy Árpád

A 19. évében járó versenyző különleges tehetsége a hazai és a nemzetközi vitorlássportnak. Hat éve tihanyi általános iskolásként kezdett vitorlázni az iskola és a Tihanyi Hajós Egylet közös “szakkörében”, majd az iskolai foglalkozásokon túl is egyre többet járt edzésre. A versenyzést négy éve kezdte. Mára többek között négy Ifjúsági Világbajnok, egy Ifjúsági Európa Bajnok, három Felnőtt Magyar Bajnok címet szerzett és három alkalommal elnyerte az Év Vitorlázója címet. Talán erre mondják, hogy üstökösként jelent meg a vitorlázás egén, de a riói szereplésre igazán ő sem számított.

– Nagyon jól sikerült a 2015-ös évem, az ifjúsági mezőnyben minden nagy versenyt sikerült megnyernem. Ettől függetlenül még mindig nagyon nagy lépésnek láttam a felnőtt mezőnybe való átugrást. Mégis azt mondtam decemberben, hogy áprilisban megpróbálkozok az olimpiai kvóta megszerzésével. Ami végül sikerült – mesélte.

Erdi_Mari5-balatontipp-gyorffya

Fotó: Győrffy Árpád

Az olimpia előtt kétszer volt Rióban edzésen összesen öt hétig.

A felkészülésnél egy brazil edzővel dolgoztam, aki sok jó tippet mondott a riói körülményekről. De végül igazán senki sem tudta még a verseny alatt sem, hogy mi lesz, mert annyira kiszámíthatatlan volt minden. Hiába beszéltük meg minden reggel, hogy a szél, vagy az áramlás mit fog csinálni, soha nem úgy történt…

Amit fontosnak tartott az olimpiai futamok előtt, az a lehető legjobb rajtok, az önbizalom, a koncentráltság, a kipihentség, a napi időjárási viszonyok megfelelő felmérése a helyszínen. Bár eleve abból indult ki, hogy Rió neki csak felkészülés Tokióra, a legjobbat akarta kihozni magából.

 

Fotó Győrffy Árpád

Fotó:  Győrffy Árpád

A beszámolóban részletesen elemezte, hogy melyik futamban mit csinált jól, milyen hibákat követett el, mit kellett volna másképp csinálnia. A futamok során volt 1., 5., 9., 10., kétszer is 20., sőt 26. is. Végül a versenyt befejező 37 vitorlázó közül a  14. helyet szerezte meg. Ami különösen rendkívüli eredmény, ha arra gondolunk, hogy Mári a 18 és fél évével a mezőny egyik legfiatalabb tagja volt, életkora 10 évvel volt kevesebb a mezőny átlagánál, a versenytapasztalatban pedig még ennél is nagyobb volt az elmaradása.

Ő maga is nagyon elégedett a 14. hellyel, mert ez az eddigi legjobb magyar olimpiai eredmény Laser hajóosztályban, a második legjobb eredmény a magyar vitorlázás történetében egyszemélyes hajóosztályban, valamint a legjobb magyar női vitorlázó eredmény olimpiákon.

Érdi Mári, az egyik korábbi mestere, az egykori válogatott szövetségi kapitány Zsigmond András „Giba" és Detre Zsolt, aki testvérével, Szabolccsal eddig egyedüliként szerzett olimpiai érmet a magyar vitorlázók közül - Moszkva, 1980, bronzérem Repülő Hollandival

Érdi Mári, az egyik korábbi mestere, az egykori válogatott szövetségi kapitány Zsigmond András „Giba” és Detre Zsolt olimpiai bronzérmes vitorlázó társaságában a fórum után – Fotó: Győrffy Árpád

Ahogy már idéztük, Rió is alapvetően a 2020-as tokiói olimpia elő-versenye volt, ahogy a következő évek is Tokióról fognak szólni. A napokban Európa kupa Füreden, majd Világkupa Kínában, októberben Olympic Week Japánban, novemberben edzőtábor és kisebb versenyek Ausztráliában, majd decemberben Világkupa döntő Melbourne-ben, utána még egy ISAF ifjúsági VB Új-Zélandon, januárban ausztrál és új-zélandi felnőtt bajnokság, majd talán egy Világkupa Miamiban, áprilisban Franciaország… sorakoznak a programjai a következő hónapokban. Közben folyamatosan edzések – vízen éves átlagban 700-800 óra, fizikai felkészülés 400 óra.

Érdi Mári a saját erősségét, sikereinek a titkát abban látja, hogy tanulni tud a hibáiból.

Ha valamit rosszul csinálok, akkor komolyan elgondolkodok azon, hogy pontosan mit, hol rontottam el és legközelebb hogyan kell csinálnom, hogy még egyszer ne kövessem el ugyanazt – mondja.
Meg persze biztosan tehetséges is vagyok – tette még hozzá nevetve.

Az idén érettségizik, de a következő években nem akar igazán iskolában tanulni. Talán valami laza egyetemen… de annak meg nem lenne értelem – vonta is vissza nyomban az ötletet.

A tokiói olimpiáig a vitorlázásra akarok koncentrálni. Utána majd elgondolkodok azon, hogyan tovább, de még legalább két olimpiát meg szeretnék csinálni. Aztán majd hozza az élet, hogy mi lesz.

Erdi_Mari-Tokyo-iam-coming

Tokió, jövök! – a záródia az élménybeszámolón

A fórum előtt megkérdeztem Michael Seiferlinget a szponzorálásról. Azt mondta, még az olimpiai kvalifikáció előtt döntöttek arról, hogy támogatják Márit. Rió ebben nem is volt szempont, mert elsősorban a tokiói olimpiára gondoltak, így a szerződést is addig írták.

Nagyon szép, hogy Mári Rióba eljutott és tapasztalatokat szerzett, de a cél továbbra is Tokió, amihez természetesen még tanulnia fejlődnie kell. Márinak meg van a képessége a sikerre – magyarázta Michael Seiferling.
Ő úgy látja, hogy vannak versenyzők, akik mindig a középmezőnyben végeznek, nekik nem nagyon van esélyük a győzelemre. Mári volt huszadik, ötödik és első is, ami azt mutatja, hogy tud nyerni, ezért biztosan érdemes lesz támogatni.

Érdi Mári a vízen - Tóth Bogee korábbi fotója

Érdi Mári a vízen – Tóth Bogee korábbi fotója

Érdi Mári az idei évben még a tihanyi egyesület igazolt versenyzője, de azt szeretnék, ha a jövő évben már a Hajógyári SE színeiben versenyezne, és amikor ideje engedi, a vitorlás iskolájuk munkájába is bekapcsolódna.

Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár