Cseh Tamásra emlékezve a magyar kultúra napján

Víg Mihály a bakonybéli Cseh Tamás emlékestenA Himnusszal egy napon született Cseh Tamás emlékestjén Víg Mihály, a Balaton együttes tagja is fellépett Bakonybélben

A Himnusz születésnapján Víg Mihály énekével emlékezünk a ma 73 éve született Cseh Tamásra.

 

 

2010 júliusában mintegy félezren gyűltek össze a bakonybéli Borostyán-kúti kápolna melletti természetes amfiteátrumban, hogy tisztelegjenek az akkor egy évvel korábban elhunyt Cseh Tamás emléke előtt.
A mintegy kétórás műsorban a helyi Retro zenekar tagjai, Víg Mihály, a Balaton együttes énekese, Borteleki Gábor tési, Dávid Roland veszprémi énekes-gitáros és a Szent Mauríciusz Kamarakórus tagjai adták elő Cseh Tamás dalait saját felfogásukban.

Bereményi Géza a bakonybéli Cseh Tamás emlékesten

Bereményi Géza író, rendező, Cseh Tamás szerzőtársa, a közös dalok szövegeinek írója azt mondta, mindketten úgy látták, csodás találkozás volt az övék, olyan, amilyen csak ritkán fordul elő az ember életében, amire nincs igazán magyarázat. Talán maguk a megszületni akaró dalok akarták, hogy erre sor kerüljön.

A művész más tisztelői, barátok, indiántársak, bakonybéli polgárok versként mondták el egyes dalok szövegeit. A versmondók között volt Pitti Katalin operaénekes és a Szent Mauríciusz Monostor több szerzetese is.

2016. január 22-én, a magyar kultúra napján Víg Mihály Bakonybélben eljátszott egyik dalával emlékezünk újra a ma 73 éve született Cseh Tamásra.

Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár