Bicikliút Balatonakarattya – Panoráma bicikliút a Tengerlátóparton

A Balatoni Bringakörút egyik legszebb alternatív szakasza Balatonakarattyán, a víztől nem messze futó magasparton halad végig. A hivatalosan Kisfaludy sétánynak nevezett részt én inkább Tengerlátópartnak hívom, mert ez az a pont, ahonnan a magyar tengert valóban tengernek lehet látni, ha elnézünk a tó másik vége felé.

 

Igazán mindig is sejtettük a létezését, de sokáig szabályosan nem nagyon lehetett megközelíteni, mert a biciklisek nem használhatták a 71-es főútnak a községen átvezető szakaszát, amin a sétány két vége elérhető.  Amióta elkészült az Akarattyát-Kenesét-Fűzfőt elkerülő új útvonal, eltűntek a teherautók és személykocsi is jóval kevesebb lett. Régen az út jelentős része háromsávos volt, amit mindenhol kétsávosra alakítottak, így az úton kényelmesen és biztonságosan elférnek egymás mellett az autók és a biciklisek. (A sétány megközelítéséről részletesen olvashatsz a képek után.)

A kőzúzalékkal borított út a szép fasorral

Balatonakarattya panoráma Gáspár-telep-balatonaliga

Kilátás a vasúthoz és a partra vezető lépcső tetejétől a Gáspár-telep és Balatonaliga felé

Balatonakarattya panoráma Gumirádli strand

A Gáspár-telep alatti rész – a Gumirádli szabadstrand környéke

Balatonakarattya panoráma Balatonaliga pártüdülő club aliga

Balatonaliga (Világos) – az egykori MSZMP üdülő, ma éppen Club Aliga kikötője, strandja

Balatonakarattya panoráma siófoki apartmanok

A siófoki Aranypart, ahol a kedvencünk is van, a Szabadstrand a pesti vonathoz 

Balatonakarattya panoráma siófoki szállodák

A siófoki szállodasor

Balatonakarattya panoráma halászok

Halászok a Balatonon – siófoki háttérrel

Balatonakarattya panoráma Lido szabadstrand

A Lidó szabadstrand felülről

Balatonakarattya panoráma Fűzfői-öböl

Kilátás Kenesére és Almádira – a Fűzfői-öböl kicsit takarásban

Balatonakarattya panoráma Fűzfői-öböl

Ugyanez kicsit közelebbre hozva – a dombon szemben a vörösberényi katolikus templom – azt hiszem 🙂

Balatonakarattya panoráma vitorláskikötő

Egy akarattyai vitorláskikötő – vagy kettő

Balatonakarattya panoráma Kenese Marina Port

A kenesei Marina Port – felette a Soós-hegy a barnás színű emlékoszloppal

Balatonakarattya panoráma Balatonkenesei templom

A kenesei templom

Balatonalmádi-Budatava

Balatonakarattya panoráma Balatonalmádi

Balatonalmádi a Ramadával

Balatonakarattya panoráma Káptalanfüred Felsőörs

Káptalanfüred – a háttérben fenn a felsőörsi templomok

Tihany – itt már durván módosítani kellett a színeket, hogy ennyi előjöjjön a párából. Szebb időben magától is látszik 🙂

 


 

Részletesen arról, hol is találjuk ezt a csodát

A 71-es főút balatonakarattyai szakaszán az út két szélén egy-egy 50-60 centiméter széles sáv záróvonallal le van választva, minta a bicikliseknek szánták volna. Ilyen jelzés külön nincs, de praktikusan lehet használni ezt a részt, ha éppen nem fedi az eső által a kis utcákból odahordott zúzalék. Ha ilyennel találkoznánk, ne kísérletezzünk egy megcsúszással, nyugodtan húzódjunk feljebb, még így is bőven marad hely mindenkinek.
Az érintett szakaszon egyetlen rövid rész kivételével szabad biciklizni. Egyedül a Kenese felőli emelkedő aljában látható tiltó tábla a bicikliseknek azon a 350 méteres szakaszon, ahol közvetlenül a főút mellett megy a kiépített bicikliút. Itt használjuk mi is ezt.  Ennek a szakasznak a Koppány sori elágazónál van vége, ahol jobbra fordulva lent a vízparton, a strandok előtt biciklizhetünk végig – ennek minden előnyével, s azzal a hátránnyal, hogy a most kapott lejtőért cserébe egy húzós emelkedőt kapunk a “Bercsényi lejárónál”.  De most nem erről lesz szó.

A térképen a zöld vonal a hivatalosan kijelölt bicikliút. A piros a parton megy végig. az elején és végén hirtelen szintkülönbséggel. A sárga a 71-es főútnak az a szakasza, ahol már szabad biciklizni. (Aki siet, választhatja ezt.) A kék vonal jelzi az alábbiakban részletesen is tárgyalt panorámautat. (A térképen látható többi alternatíváról a Balatoni bringakörútat bemutató írásban olvashatsz részletesebben.)

A Balatoni Bringakörút alternatív útvonalakkal – Maps.me-Győrffy Árpád

A korábban írtak szerint, ha Balatonkenese felől érkezünk, akkor a domb aljától 200 méteren át a 71-es mellett futó bicikliúton haladunk. Amikor ez elfogy, nem fordulunk se jobbra, se balra, közvetlenül a 71-es főúton folytatjuk az utat egészen az Ybl utcáig, amihez 950 méter kell megtennünk egy folyamatosan emelkedő terepen. (Előtte balról van a “Családi ABC”, ami praktikus lehet, és mindkét oldalon egy buszmegálló.) Az emelkedő közben vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy a hivatalosan kijelölt bicikliúton – az Árpád utcában – ennél sokkal magasabbra kellene mennünk.
Az Ybl Miklós utcán jobbra fordulva 200 métert kell megtennünk, amíg elérjük a magasparton végigfutó Kisfaludy sétányt. A sétány valójában egy kőzúzalékkal borított, 1100 méter hosszú út, a két oldalán szép fasorral. A vízpart felőli oldalon végighúzódik egy 10-20 méter széles füves terület, néhol közvetlen kilátással a tóra, néhol fákkal, bokrokkal szegélyezve. Több helyen padok is vannak. Alattunk a mélység, a Balaton. A vasút is lent megye el, de jórészt takarásban van.
A sétány másik végéhez közelebb van egy esőfogó féltető a partra vezető lépcső lejáratánál. Ugyanitt asztalok is vannak egy kellemes piknikezéshez.
A sétány másik végén az Iskola utca 200 méteres szakaszán át jutunk vissza a 71-es főútra, ahol újabb 200 méter megtétele után elérjük az Állomás utca kereszteződésénél az Árpád utcából visszatérő hivatalos bicikliutat.

A 71-es főút kezdő szakasza a bicikliúttal

A Koppány sori elágazó

A két buszmegálló és balról az ABC. Az Ybl utca elágazója a távolodó autó környékén van

Ilyen kilátás vár bennünket az Ybl utca végén

A Kisfaludy sétány

Az esőház a lépcső tetejénél

A vasúthoz és a partra vivő lépcső

A piknikező hely

Ha nincs lomp, a vasút is látszik

Megközelítés délről

Ha Balatonvilágos (Aliga) felől jövünk, mindez fordítva zajlik. A 71-es út körforgalmú csomópontja, majd a vasúti feletti átkelés után ne az állomás előtti körforgalmú csomópont – és az Árpád utca – felé menjünk, hanem balra fordulva folytassuk az utat a 71-es főúton. Mintegy kétszáz méter megtétele után, az Iskola utcán balra fordulva jutunk ki a magasparton végi futó sétányra.

Az Állomás utca és a 71-es főút – Rálóczi út – elágazója. A zebra után balról látható piros tábla már az Iskola utca. Ott kell balra fordulni

Az Iskola utca… innen már minden egyszerű és szép!

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Kapcsolódó írásunk

Balatonakarattya – megszépül a Balaton egyik leglátványosabb pontja, a Tengerlátópart

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár