Balatonudvari – Születésfákat ültettek és májusfát állítottak

Gyerekek és felnőttek egyaránt bekapcsolódtak a májusfa feldíszítésébe a balatonudvari morzsa partyn - Fotó: Stefanovicsné Sipos Mária

Nem csak morzsa jutott a vendégeknek Balatonudvariban a hétvégén tartott Húsvéti morzsa partyn, az ünnepi maradékok mellett bőven kerültek friss falatok is az egykori Halkeltetőből kialakított közösségi hely asztalaira.

 

Ebédre székelykáposztát főztek egy kis füstölt csülökkel megbolondítva. Két üstben a pörkölt alapot készítették hozzá, egy harmadikban a káposztát főzték. Összesen száz adagot terveztek. A hús, ahogy a hurkához, kolbászhoz, szalonnához, kövesztett, füstölt csülökhöz is a korábban tartott közös disznóvágásból származott.

 

Molnár Józsefné Magdi (balról), Kurucz István és Meilinger Gézáné Maresz pörkölt alapot készít a székelykáposztához

 

Bakonyi Istvánné (balról), Varga Gyuláné és Marton Éva éppen érkezik a másik adag pörkölttel, amit még szintén össze kell dolgozni a káposztával

 

Közös ebéd, amin szívesen láttak bárkit

Sokan hoztak süteményeket és a helyi borokhoz jól illő sós korcsolyákat. A délután beszélgetéssel, játékkal telt. Közben az udvaron együtt feldíszítették, majd felállították a falu májusfáját, ami az udvari lányok mellett a tavaszt is köszönti.

 

Az egykori halkeltető gondozott udvara játékhoz is nagyon kiváló hely

 

A májusfa egy hónapig díszeleg majd az udvaron – Fotó: Stefanovicsné Sipos Mária

A parti zárásaként a szomszédos Emlékmű parkban elültették az első születésfákat. A gyülekezőhöz a Mézengúz Zenekar adott zenés műsort a gyerekeknek. A fák elültetése előtt Szabó László polgármester köszöntötte az érintett szülőket, gyerekeket a falu más lakóit, az üdülőtulajdonosokat és más érdeklődőket. Mint elmondta, közösen jutottak arra, hogy hagyományteremtő céllal indítsák el a születésfák ültetését. Igazán csak a hely és a fák kiválasztása volt a kérdés. A választás végül a Nyárfa sor végén, a vasút mellett, de attól élősövénnyel elválasztott parkra esett, fának pedig a juhart választották. Hét évre visszamenőleg gyűjtötték össze azok neveit, akik közben Balatonudvariban születtek.

 

Az elmúlt hét évben Balatonudvariban született gyerekek nevét emléktáblán is megörökítették

Az érintett apukák minden évhez egy-egy fát ültettek, aminek ágaira a gyerekek nevét, születési idejét tartalmazó táblácskákat erősítettek.

 

Plesche Petra (balról), Plesche Tibor,  Kántor Eszter, takarásban Kántorné Fülöp Szilvia, Plesche Viktor Márk, Plesche Adrienn és a jobb szélen Kántor József, aki éppen Eszter tábláját köti egy ágra – Fotó: Stefanovicsné Sipos Mária

Azt tervezik, hogy a születő gyerekek számától függően a jövőben két-három évente újabb születésfákkal bővítik a ligetet, hogy ezzel is falujukhoz kössék a gyerekeket, szüleiket.

Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonudvari – Születésfákat ültettek és májusfát állítottak" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Részletek

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár