Balatonudvari – Elsősorban a gyerekes családokat és a bicikliseket célozzák

A balatonudvari Községi strand vízibicikliről - a következő szezonra teljesen megújul a part és a belső részeken is komoly fejlesztések lesznek, ahogy a Fövenyesi strandon is

Mind fizikai kialakításában, mind a működtetés rendszerében jelentős fejlesztéseket hajtanak végre Balatonudvari két strandján, hogy az eddiginél is komfortosabb körülményeket biztosítsanak a vendégeknek, és minél több biciklis túrázót megállásra késztessenek, a strandokra csábítsanak.

 

Olyan dolgokra kértünk támogatást, amikkel megkoronázhatjuk befejezhetjük az eddigi fejlesztéseket, mondta Szabó László polgármester, amikor a balatoni strandokra meghirdetett központi támogatás felhasználásával kapcsolatos munkáról, tervekről kérdeztem. Az önkormányzat két strandot működtet, az egyiket Balatonudvari központi részén, amit Községi strandként, vagy Udvari strandként ismernek a vendéket, a másikat pedig a fövenyesi településrészen, ami a nevét is erről kapta.

 

Szabó László szerint a már előkészítés alatt lévő beruházásokkal megkoronázhatják az eddigi fejlesztéseket

A beadott tervek alapján az egyikre 28, a másikra 30 millió forint támogatást kaptak, az áfát az önkormányzatnak kell finanszírozni. Szabó László szerint a támogatási összegek, illetve a mögöttük álló tervek is jelzik, hogy mindkét strand egyformán fontos nekik, így fejleszteni is így akarják.

– A fejlesztések egyik fontos része a parti szolgáltatások javítása lesz. Modernizáljuk, teljesen felújítjuk a vizesblokkokat mindkét strandon, mert közel 20évesek,és kicsit elhasználódtak. Egy esztétikus, kényelmesen használható vizesblokkot szeretnénk kialakítani, amit takarítani is könnyen lehet. Az öltözőket úgy alakítjuk át, hogy nagy családi öltözők is legyenek, és gyerekpelenkázókat is kialakítunk.
A családbarát jelleget erősítjük azzal is, hogy a mostani 100-120 négyzetméteres játszótereket megduplázzuk. Mindkét strandon egy-egy hatalmas játékhajót,és hintát helyezünk el, ami több korosztálynak kínál egyszerre különböző játéklehetőségeket. A Fövenyesi strandra egy játszóházat is építünk. Ez Udvariban már meglevőhöz hasonlóan egy három oldalról rácsokkal zárt, fedett filagória lesz, amiben nyáron játékokat szervezünk, szezonon kívül pedig az eszközök stégek tárolására szolgál majd.

 

Az udvari strandon lévő játszóházhoz hasonló lesz majd Fövenyesen is

A vízhez közeledve is fontos újdonságokkal találkozhatunk majd, mert mindkét strandon kicserélik a vízbe vezető 20-40 éves vaslépcsőket korszerű, kényelmesen használható és biztonságos lépcsőkre.
– Az újak másfél méter szélesek lesznek, mindkét oldalon megfelelő kapaszkodókkal. Így egyszerre többen is közlekedhetnek rajtuk és a gumimatracot, más eszközöket is kényelmesen be lehet majd vinni. Mindkét strandra két-két új lépcsőt tervezünk és további két-két rámpát. Ezek a rámpák az érintett strand jellemző vízmélységétől függően mintegy hat méter hosszúak lesznek, hogy kényelmes legyen a lejtésük a vízbejutáshoz. Így mindkét strandon két lépcső, két rámpa, a gyerekeknek a gyereköböl lassan lejtő medre és a mozgássérülteket beemelő szerkezet ad lehetőséget a vízbejutásra.

 

Lépcsők a Fövenyesi strandon. Ide is, Udvariba is újak kerülnek és rámpákkal egészülnek ki

Várhatóan sokak kedvence lesz majd, és a strand képét is jelentősen megváltoztatja a Községi strandra tervezett napozóstég, ami végigkíséri a partot.

– Ezzel egy új lehetőséget szeretnénk biztosítani a pihenéshez, napozáshoz, és a telepítésével kicsit korrigáljuk a partvédőmű problémáit is. A töredezett a beton, főleg a szezon elején sokszor víz alá kerül a magas vízállás miatt. A partról a víz fölé nyúló stéget 3×2 méteres elemekből állítjuk össze. Az összes területe mintegy 200 négyzetméteres lesz. Gyakorlatilag a lépcsők, rámpák, a mellettük kihagyott biztonsági terület, illetve a gyereköböl és a mozgássérült beemelő területének kivételével a teljes parti sávot ez fogja kitölteni 3 méter szélességben.

 

A parton végig napozóstégeket alakítanak ki az udvari strandon

Ugyancsak látványban és használatban is rendkívül fontosak lesznek majd a vízbe telepített úszó napozóstégek. Mindkét strandon lesz egy-egy ilyen 32-35 négyzetméteres, műanyag elemekből összeállított úszó ponton. A fejlesztések közé sorolható az ingyenesen használható wifi rendszer is. Ezt a Fövenyesi strandon a központi támogatásból alakítják ki.

 

Az új stégekről talán még erre is lesz lehetőség

A balatonudvari önkormányzat elsők között vezette be a Balatonnál a gasztro- és kerékpáros jegyet.

– Nálunk a vendéglátó szolgáltatások jellemzően a strandokon találhatók. Nagyon jól működő csárdánk van, de nincs egy olyan étterem, komolyabb büfé a faluban, ami sok embert ki tudna szolgálni akár délben is. A strandokon viszont működnek olyan üzletek, amik alkalmasak erre, menüt is készítenek, amivel a nyaralótulajdonosokat és a bicikliseket is el tudják látni. Szeretnék azt is, ha a Balaton körül biciklizők közül minél többen betérnének a strandokra. Ezért próbáltunk olyan szabályokat kidolgozni, amik megoldást jelentenek a problémára. Erre találtuk ki a gasztro-, illetve kerékpáros jegyet, amivel a vendég három órára be tud menni a strandra, ami alatt nyugodtan fogyaszthat, fürödhet .

 

Büfék a Fövenyesi strandon – a biciklis. és gasztrojegy minden érintettnek nagyon hasznos

Mint a polgármester elmondta, az első év a tapasztalatgyűjtés időszaka.  A biciklisek Udvariba csábítását szolgálja, és persze a helyből, vagy a közeli településekről érkező biciklisek kényelmét is javítja a kerékpártárolók fejlesztése. Mindkét strandon zárt, bekamerázott kerékpártárolót alakítanak ki, amikben biztonságosan le lehet állítani a bicikliket és csomagokat is lehet tárolni.

– Az udvari strand mellett már jelenleg is így működik egy ilyen elkerített tároló, amit csomagtárolóval szeretnének kibővíteni, és ugyanilyen különálló helyet alakítunk ki csomagtárolóval együtt a Fövenyesi strandra is. Mindkét helyen mintegy 20 olyan zárható fémdobozt szerelünk fel, amibe a biciklisek biztonságosan elzárhatják a hátizsákjukat, táskájukat.  Mindezért nem kell majd külön fizetni, a belépőjegy, illetve jelenleg 250 forintos biciklis jegy tartalmazni fogja a szolgáltatás árát – mondta Szabó László.

 

A bicikliknek most sincs rossz helyük a Fövenyesi strandon, de a jövőben ennél is jobbat kapnak

A fejlesztések a szezon után valósulnak meg. A kivitelező kiválasztására indított közbeszerzési eljárás épp a napokban zárult. Persze a gasztro- és a kerékpárjegy már most is működik.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

1 Comment on "Balatonudvari – Elsősorban a gyerekes családokat és a bicikliseket célozzák"

  1. Szabo Margit | 2017.07.28. at 16:44 |

    A Balaton gyongyszeme Udvari es Fovenyes.Mindket strandot imadom mar 50 eve.A viz minosege csodalatos,a strandok rendezettek,fenotteknek es gyerekeknek egyarant szep
    nyaralast biztositanak.Biciglivel gyonyoru utakon megkozelithetoek.A bufek, ettermek finom falatokkal varjak a strandolokat.Kulonbozo sport- kulturalis- es egeszseg programok is szinesitik a strandolok eletet.Kulonosen csodalatra melto a rengeteg virag a kornyeken.Koszonet erte Szabo Laszlo polgarmesternek.Tovabbi fejleszteseknek nagyon orulunk,ami meg kellemesebbe teszi az eletet ezen a szep helyen !

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár