Balatonszárszó – Egy hétre beköltöztek a mesék és a gyerekek a Sárkányfesztiválra

A Sárkányfesztivál megnyitóján az idén is Csukás István író (jobbról) és Dorogi Sándor polgármester fogadta Süsüt

A 6. alkalommal megrendezett balatonszárszói Sárkányfesztiválon egy rendkívüli titokra derült fény Süsü sárkány és más mesealakok megalkotójáról. Csukás István nem hajlandó Szárszón dolgozni. De erről majd később, most maradjunk a szorosan vett programnál.

 

Szombaton délelőtt a község központjában lévő parkban több száz gyerek és felnőtt várta, hogy a sárkányhajón érkező Süsü sárkány kikössön végre Balatonszárszón, és elkezdődjön a 6. Sárkányfesztivál. De hiába evezett Süsü is teljes erőből, hiába hívogatták a gyerekek, a hajó kormányosa láthatóan minden elkövetett, hogy tovább fokozza az izgalmat, csak több kanyar, forduló után irányította a parthoz a járművet.

 

Süsü az idén is sárkányhajón érkezett

Süsü az idén is sárkányhajón érkezett

 

Az apró mólón személyesen Csukás István fogadta talán legkedvesebb alakját. Innen Dorogi Sándor polgármesterrel együtt a zenepavilonhoz sétáltak, hogy megnyissák a fesztivált.

 

Süsüt, mint valami világsztárt biztonsági emberek kísérték a megnyitóra a gyerekek gyűrűjében

Süsüt, mint valami világsztárt biztonsági emberek kísérték a megnyitóra a gyerekek gyűrűjében

 

A pavilon körül ismét felállították a “Csukás-szoborparkot”, Megyeri János szobrász ember nagyságú alakjait a Csukás-mesék népszerű szereplőiről. Többek mellett az idén is itt volt Mirr-Murr és Oriza Triznyák, valamint a Nagy Ho-ho-ho horgász a tátogó halacskákkal.
A megnyitót a Fabula együttes gyerekdalokból összeállított koncertje követte. Közben a zenekar énekese, Baranyai Julcsi Süsü társaságában többször is táncba hívta a gyereket.

 

Varga Jenő (Jenő bácsi), a Fabula vezetője és Baranyai Julcsi

Varga Jenő (Jenő bácsi), a Fabula vezetője és Baranyai Julcsi

 

A koncert után a szerencsésebb gyerekek, akiknek jutott jegy, átvonultak a Csukás Színházba, hogy a Komáromi Jókai Színház előadásában megnézzék Csukás István – Bergendy István: Süsü, a sárkány című zenés mesejátékát. Akik nem fértek be a délelőtti előadásra, a délutánival kárpótolhatták magukat.

 

A Komáromi Jókai Színház Süsüje a megilletődött gyerekekkel

A Komáromi Jókai Színház Süsüje a megilletődött gyerekekkel és a háttérben Csukás Istvánnal

 

A mesejáték mostani előadása több okból is okot adott az ünneplésre. Pille Tamás rendező bejelentette, hogy darab a Komáromi Jókai Színház egyedüli olyan produkciója, amivel elérték a 150 előadást. Az előadások nagy számát még különlegesebbé teszi, hogy több mint százharminc ezek közül szlovákiai településeken zajlott. Másik hasonlóan jeles jubileum, hogy az idén öt éves a szárszói Csukás Színház. Végül Pille Tamás és Dorogi Sándor egy harmadik jubileumra is felhívta a figyelmet, Csukás István 80. születésnapjára. Igaz, az hivatalosan a tavasszal volt, de hát akkor éppen nem tartottak sárkányfesztivált. Ezért az előadásra összegyűlt több száz gyerek és felnőtt most énekelte el a meghatódott írónak, Pista bácsinak Halász Judit Boldog születésnapot! című dalát.

 

Dorogi Sándor (jobbról) és Pille Tamás köszönti a középen álló Csukás Istvánt

Dorogi Sándor (jobbról) és Pille Tamás köszönti a középen álló Csukás Istvánt

A két nagy sikerű előadás után telt ház előtt zajlott a Budapest Bár zenekar esti koncertje. Vasárnap este a Szlovákiából és Lengyelországból érkezett néptánc együttesek folklór-estje után csak a közelgő vihar tudta leállítani az éjszakába nyúló közös táncot.
A fesztivál folytatásaként hétfőn a szlovákiai Dunaszerdahely óvónőinek Aranykert Bábszínház társulata is sok tapsot kapott A kelekótya kiskakas és A bűvös kendő című előadásain. Kedden Szent György lovag és a sárkány legendáját mutatta be a gólyalábas Utcaszínház a zenepavilon zsúfolásig telt terén. Szerdán egy újabb Csukás István darabbal, A Nagy Ho-ho horgász című mesemusical előadásával folytatódott a Sárkányfesztivál programja. A Szabad Ötletek Színház produkciójához ismét csak szűknek bizonyult a Csukás Színház nézőtere.

 

A Nagy Ho-ho horgász és a halak a "Csukás-szoborparkban"

A Nagy Ho-ho horgász és a halak a “Csukás-szoborparkban”

A fesztivál további programjaként augusztus 04-én 19.30 órakor a 100 Folk Celsius együttes ad koncertet a Csukás Színház. Augusztus 05-én 20 órakor kezdődik a Brass Show – BrassDance rézfúvós együttes koncertje a zenepavilonnál, augusztus 06-án 10.30 órakor a Főnix Színház adja elő a Piroska és a farkas című zenés mesejátékot a Csukás Színházban, 19 órától a Fabula együttes lép fel Süsüvel közösen a zenepavilonnál.
A 6. Sárkányfesztivált este 9 órakór Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar koncertje zárja a Csukás Színházban.  A Sárkányfesztivál programjáról részletesen ide kattintva olvashatnak.

Végül a titok, amit az elején ígértem. Jókai Mórról tudjuk, hogy nagyon sok művét a füredi villájában írta. Egyes kutatók szerint azért is volt itt ennyire termékeny, mert első felesége, Laborfalvi Róza addig nem engedte ki a dolgozószobából, amíg a napi penzummal el nem készült.
Csukás István teljesen másképp éli az életét Balatonszárszón. Mint elmondta, először megpróbált ő is dolgozni a nyaralások alatt. De amikor meglátta, hogy mások fürödnek, söröznek, sétálnak, beszélgetnek, pihennek, arra gondolt, ez neki is ugyanúgy kijár. Ezért mielőtt Szárszóra jönne, elvégez minden tervezett munkát, hogy itt aztán ő is szabad balatoni nyaraló lehessen. Ebbe természetesen belefér a fesztiváli munka és szereplés.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

2 Comments on "Balatonszárszó – Egy hétre beköltöztek a mesék és a gyerekek a Sárkányfesztiválra"

  1. Győrffy Árpád | 2016.08.07. at 09:40 |

    Tisztelt Czvalinga György!
    A hírlevélben az első helyen szerepelt a tudósítások között a fenti cikk, aminek végén olvasható: ” 6. Sárkányfesztivált este 9 órakór Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar koncertje zárja a Csukás Színházban. A Sárkányfesztivál programjáról részletesen ide kattintva olvashatnak.” az utóbbi mondat élő linkkel átvisz a fesztivál részletes programjára, amiben nagy képpel kiemelten szerepel a Mága-koncert.
    De ha mindez nem lenne elég, a hírlevélben az “Ajánlott programok” között külön is szerepel a fenti írás – benne a Mága-koncerttel az alábbi élő linkes címen: Balatonszárszó – VI. Sárkányfesztivál Süsüvel és Csukás Istvánnal – 07.30-08.06.
    Üdvözlettel
    Győrffy Árpád

  2. Czvalinga György | 2016.08.07. at 09:01 |

    Tisztelt Győrffy Árpád!
    Tegnapaugusztus 6-án Mága koncert volt a Csukás színházban, sajnálattal de a hírlevélben nam találtam róla semmi előzetest. Talán megérdemelte volna (vagy csak én vagyok figyelmetlen olvasó?).
    Üdvözlettel: Czvalinga György

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár