Balatoni hajózás – Jubileum kevesebb járattal és drágábban

Badacsonyba tart a Hévíz motoros a Fonyódi kikötőből egy korábbi fotón - itt is ritkábban járnak a hajók a tavasszal

Rendhagyó módon, járatok ritkításával és tarifaemeléssel köszönti a balatoni hajózás 170. jubileumi szezonját a Balatoni Hajózási Zrt.

 

Bár igazán ez a 170-es szám egy kicsit kérdéses, mert korábban a Kisfaludy gőzős 1846. szeptember 21-én megtett első útja alapján számolták a szezonokat, így 2014-ben egyszer már megtartották a 169. hajózási szezont, ahogy akkor ez a híradásokban szerepelt. Tavaly eredetileg már a 170. szezont akarták nyitni, aztán hirtelen úgy határoztak, hogy legyen az megint csak a 169., ahogy egy évvel korábban is. Így az idei valójában már a 171. szezon lenne, de talán ez legyen a legnagyobb problémánk.

Korabeli színes kőnyomat a Füredre tartó Kisfaludy gőzőssel – a zirci Bakonyi Múzeumból

A Kisfaludy gőzős makettje a nagycenki Széchenyi-kastélyban

Amikor még hajóval végig lehetett utazni a Balatonon, ráadásul naponta – az 1847-es főszezon menetrendje a nagycenki Széchenyi-kastélyból

Nagyobb gond, hogy az új menetrend szembe megy az annyit hangoztatott és annyira óhajtott szezonhosszabbítással. Legalábbis nekünk ez derült ki a menetrendek összehasonlításából. Mivel nem volt egyszerű olvasmány, könnyen lehet, hogy nem mindent láttunk jól. Ezért örömmel vesszük az esetleges hibaigazításokat.

A 2015-ös menetrendben az április és október időszakban három hajó ment végig a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon oda és vissza, és volt még egy plusz forduló Siófok-Füred-Siófok között.
A hajóstársaság honlapján olvasható 2016-os menetrend szerint a kora tavasziként és késő ősziként besorolt áprilisi, illetve októberi hétvégéken naponta csak kettő hajó közlekedik oda és vissza a teljes útvonalon.
Az új menetrendben csak április 30. és június 3., valamint szeptember 12. és október 2. között kapcsolódik be plusz két járat, amelyik már mind végigjárja a teljes útvonalat.

Szelfiző hölgyek – a Tihanyból Füredre érkező katamarán előtt – az idén áprilisban kevesebb lehetőség lesz rá

Hasonló kurtítást láthatunk a Fonyód-Badacsony közötti útvonalon is az áprilisi és októberi időszakban. 2015-ben Fonyódról is Badacsonyból is négy-négy járat indult mindkét kikötőből a túlsó partra a hétvégi napokon, amíg az idei menetrendben csak kettő-kettő járat szerepel. Ráadásul nem csak a járatok száma csökken, hanem az első és utolsó járatok közötti időszak is jelentősen szűkül. Amíg tavaly az első hajó érkezésétől az utolsó hajó visszaindulásáig Badacsonyban 7 és fél órát, Fonyódon hat óra 15 percet tölthettünk, addig az idén Badacsonyban 5 óra 35 percre, Fonyódon 1 óra 35 percre csökken a lehetséges tartózkodási idő, ami még arra se nagyon elég, hogy a kilátóba felszaladjunk.
Ezen az útvonalon is csak az április 30-án kezdődő időszakban, tehát a múltévinél három héttel később és a szeptember 12-október 2. közötti időszakban áll be a tavalyi kínálat a járatokban.

A következő járatok az idén Balatonboglár és Révfülöp között indulnak el a május 1. körüli napokban. Itt kisebb bővülés látható, mert a múlt évi május 23. helyett az idén már május 14-től napi járatra váltanak az addig csak a hétvégén közlekedő hajók.

Érkező hajó a révfülöpi kikötőben – itt az idén előbb kezdődik a járatok sűrítése

A június elejétől július elejéig és augusztus 22-től szeptember 11-ig érvényes elő- és utóidényi menetrend többségében megegyezik az előző évivel. Csak olyan kisebb változásokat találtunk, mint a Balatonalmádi-Alsóörs-Csopak-Siófok között szombatonként közlekedő délelőtti járatnál, ami az idén már nem köt ki Alsóörsön és Csopakon, helyette a délutáni Almádi-Siófok járat áll meg Alsóörsön és Csopakon is. Hasonló váltás lesz az ellenkező irányú járatoknál is.

A július 9-auguszt 21-ig érvényes főidényi menetrend szerint az idén már csak vasárnap jár az Aliga és Kenese között korábban péntek és vasárnap is közlekedő hajó.

Egykor dr. Kopár István igazgatósága idején indították el az aligai járatot a Club Aliga kikötőjéből – most megfelezik a heti járatszámot

A Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon a tavalyi öt helyett hat járat közlekedik egy korábbi Siófok-Füred járat meghosszabbításával. Ugyanakkor egy délutáni Tihany-Siófok közvetlen járat megszűnik.

Az idén közvetlen járattal lehet majd végigjárni a Boglár-Lelle-Szemes-Tihany-Siófok útvonalat és visszafelé ugyanezt. Korábban ehhez Tihanyban át kellett szállni.

A Fonyód motoros a tihanyi Öreg-kikötőben füredi háttérrel

Elképzelhető, hogy csak menetrend szerkesztési hiba, illetve a felcserélt jelzés a magyarázata annak, hogy a Tihany-Udvari-Akali-Szemes járat egyik irányba péntek kivételével a hét minden napján, míg másik irányba csak pénteken közlekedik. Tavaly csak péntekenként közlekedett ez a hajó.

A Bahart új menetrendje nem csak csökkentéseket tartalmaz. Miközben a cég illetve a járatok működésében jelentős kiadást adó üzemanyagár a két évvel ezelőttihez képest harmadával, az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal mérséklődött, az idén is jelentősen emeltek a menetdíjakon.
Mivel az eddigi három távolsági kategória helyett négy díjzónát vezettek be, és a honlapon ezeknek hiányzik a részletes magyarázata, pontosan nem tudjuk meghatározni az emelés mértékét. Annyi azért elmondható, hogy jóval meghaladja az inflációt, hisz a legrövidebb járatokra az eddigi 1200 forint helyett 1300 forintot (+ 8,3%), a leghosszabb útra pedig a tavalyi 1800 forint helyett 2000 forintot (+11%) kell fizetni. Egyes útvonalakon a távolsági zónák átalakítása miatt is lehet változás. Alsóörs esetében például tavaly Siófokra a 20 kilométeres második díjkategória alapján 1600 forintot kellett fizetni, az idei táblázatban járattól függően 2. és 3. díjzónás is lehet az ár, ami így 1600 és 1800 forintnak is megfelelhet.

A tavalyi szezon közepe helyett idén áll újra munkába az átalakítás alatt álló Siófok katamarán – fent a régi, lent az új fazon

Az idén jóval többet kell fizetni a sétahajózásért is. Tavaly egy órára 1600 forintért vitték a felnőtteket, az idén 12,5 százalékkal többet, 1800 forintot kérnek ugyanezért. A 700 forintos gyerekjegy pedig még ennél is jobban, 14 százallékkal drágul 800 forintra. A kutyákat változatlanul 500 forintért lehet hajókáztatni.

A Bahart tisztikara egy korábbi szezonnyitón – nem csak az árak és a járatok változnak

A menetrendszerinti hajózási szezont az idén is a húsvét előtti szombaton nyitják meg Balatonfüreden. A hagyományok szerint ilyenkor ingyenesen lehet egy látványos kirándulást tenni a Füred és Tihany közötti Balatonon.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár