Balatoni hajózás – Jogerős döntés: nem titkolhatják az adatokat

A Kaposvári Törvényszék másodfokon is megerősítette, hogy ki kell adni az adatokat

A Kaposvári Törvényszék helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét, ezzel megerősítette, hogy a Bahart Zrt.-nek ki kell adni a vezetői bérekkel és a szerződésekkel kapcsolatos közérdekű adatokat.

 

Mint korábban írtam, februárban nem találtam a Bahart internetes oldalán egy törvény szerint kötelezően nyilvánosságra hozandó személyi és szerződési adatokat. Elektronikus levélben arra kértem a cég vezetőjét, Kollár József vezérigazgatót, hogy küldje meg számomra az érintett adatokat két évre visszamenőleg – ahogy az oldalukon is szerepelni kellene – és intézkedjen a közzétételükről. Mivel a levelemre nem is reagáltak, az illetékes Kaposvári Járásbírósághoz fordultam.
A Bíróság szeptember elején elsőfokú ítéletben kötelezte a Balatoni Hajózási Zrt.-t, hogy a keresetem szerint 15 napon belül adja ki két évre visszamenőleg a szerződéseinek, illetve vezetőinek meghatározott köréről szóló közérdekű gazdasági adatokat. Az ítéletet a Bahart megfellebbezte. A november 15-én lezajlott tárgyaláson a másodfokon eljáró Kaposvári Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és a fentiek szerint kötelezte a Bahart Zrt.-t az adatok kiadására.

Az ítélet jogerős, de a cégnek még mindig lehetősége van arra, hogy az ügyet a Kúriához vigye tovább. Úgy tudom, ez csak akkor mentesíti a 15 napos kiadási kötelezettség alól, ha a Kúriától külön felhatalmazást kap. Egyéb esetben akár végrehajtást is lehet kezdeményezni az adatokért.

A per nem az adatok kötelező internetes közzétételével foglalkozott. Mivel a kért adatkör meghatározásánál a kapcsolódó törvénynek azt a részét vettem alapul, amelyik a kötelezően nyilvánosságra hozandó adatokat  is meghatározza, közvetve mégis érinti a Bíróság álláspontja a nyilvánossá tételt. Amennyiben a cég továbbra sem teljesítené az ezzel kapcsolatos törvényi kötelezettségét, egy esetlegesen emiatt kezdeményezett büntető eljárásnál már támpont lehet a Bíróság álláspontja.

Abban bízom, hogy a balatoni önkormányzatok tulajdonában lévő Bahart Zrt. nem költ több közpénzt arra, hogy a törvényben előírt kötelezettségének teljesítését elodázhassa. Pozitív jel, hogy az érintett adatokból a bérekkel, tiszteletdíjakkal kapcsolatos részt már feltették a honlapra egy szeptember 29-ei dátummal készült pdf-állományban. Mivel kicsit bonyolult megtalálni, idemásolom a címét:
http://balatonihajozas.hu/library/files/2009eviCXXIItorvenyalapjaneloirtadatok.pdf

Az államtitkár nem ismerte, csak levélből idézte a tanulmányt

Újabb fejlemény van a második kompról készült megvalósíthatósági tanulmány kiadása kapcsán is. Mint korábban írtam, ezt dr. Fónagy János államtitkártól kértem, aki a tanulmányra építve mondta el válaszában Kepli Lajos képviselő kérdésére, hogy indokolt a komp létrehozása.

Az államtitkár azzal utasította el kérésem teljesítését, hogy a tanulmányt a Bahart rendelte meg, és a cég nem tartozik a minisztérium “tulajdonosi joggyakorlása alá”.
Mivel szerintem jogsértő volt a kifogás, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultam. Dr. Péterfalvi Attila, a Hatóság elnöke álláspontommal egyetértve októberben arról tájékoztatott, hogy “a Hatóság arra szólította fel az NFM-t, illetve dr. Fónagy Jánost, hogy amennyiben az NFM, illetve az ő kezelésében van, tehát fizikailag megtalálható az NFM-nél, illetve az államtitkárnál a tanulmány, annak elektronikus másolatát küldje meg Önnek. Amennyiben nincs az NFM kezelésében az adatigényléssel érintett tanulmány, úgy az Infotv. 54. § (1) bekezdés c) pontja, valamint (2) bekezdése alapján jelen levél kézhezvételét követő 15 napon belüli részletes tájékoztatást kért a Hatóság arról, hogy az országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában hivatkozottak milyen forrásból, milyen módon kerültek a kezelésébe.”

A napokban újabb levelet kaptam a Hatóságtól, amiben tájékoztattak, hogy az NFM válasza szerint nincs, illetve nem volt náluk a megvalósíthatósági tanulmány, az azzal kapcsolatos adatokat a Bahart Zrt.-től kapták levélben.

A Hatóság a fentiek miatt az eljárást lezárta. Dr. Péterfalvi Attila levelében azt javasolta, hogy a hatástanulmány megismerése érdekében forduljak adatigényléssel a Balatoni Hajózási Zrt.-hez.

Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár