Balatongyörök – Kóstolócsúcs finom borokkal a Bece-hegy nyitott pincéiben

A Bece-hegyi borozókat ilyen szép kilátás fogadta a pincéket összekötő úton

Közel félezren járták a Bece-hegyi pincéket szombaton a Balatongyöröki Turisztikai Egyesület Nyitott pincék rendezvényén, ami azért is különösen jelentős szám, mert a program délután három és este nyolc között, jórészt a legnagyobb kánikulában zajlott.

 

A nagy érdeklődés a szervezőket is meglephette, mert összesen 400 pohárral készültek az érdeklődők fogadására, és a borozókat fuvarozó Dottó kisvonat kapacitása is körülbelül ennyire lett volna elég. Szerencsére nem lepődtek meg a rohamon, minden vendéget megpróbáltak kiszolgálni. Igaz, poharat nekik már nem tudtak adni, de legalább elvitték őket a pincékig a kisvonat ráadás körével. A pincéknél aztán ki-ki maga rendezte a számláját.
A még időben érkezőknek annyival komfortosabb volt a helyzete, hogy az 1500 forintos részvételi díjért kaptak egy gravírozott poharat és nyolc kóstolójegyet a túrához kapcsolódó pincékbe, vendéglátóhelyekre. A díj egyben tartalmazta az utazás árát is.

 

A Fáró Pince a Bece-hegyi Szentháromság kápolna mellett állította fel kínáló asztalát – itt éppen jánossomorjai vendégekkel

 

A Szentháromság kápolna is nyitva volt – ha valaki még a nyáron meg szeretné nézni, a szombatonként este hétkor kezdődő mise idején, után megteheti

Én az utolsó, már “pohártalan” körrel tudtam elindulni. Mindenhol jó kedvű, szélesen mosolygó emberek fogadtak bennünket az előző turnusokból. A vidám hangulatba biztosan besegített a nagy forróság is, de a Bece-hegyi borok hatása sem lehetett elhanyagolható.

 

Az Eke Pince is állandó állomáshelye a bortúrának, ahogy az éppen bort kapó szombathelyi vendégek is mindig részt vesznek a programon

 

Viszlát jövőre…

A szervezők az idei tapasztalatok alapján azt tervezik, hogy jövőre két órával későbbre a 17-22 óra közötti időszakra csúsztatják a programot. Persze poharat is többet készítenek elő.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár