Balatonfűzfő – Mindenkinek jutott az áldásból, akinek fontos a Balaton

A szertartást a kikötő hajóbeemelő medencéjénél tartották

A helyi plébánia és önkormányzat összefogásával tartottak szombaton Balatont megáldó szertartást vízkereszt ünnepén Balatonfűzfőn a Fűzfő Marina kikötőben.

 

A Jézus Szíve Plébánia közösségének tagjai a délelőtti mise után érkeztek a kikötőbe, ahol sok más érdeklődő is várta az eseményt.

 

Érkeznek a hívek a miséről. A második sorban középen Laposa Norbert plébániai kormányzó, a balatonfűzfői gyülekezet új, még “próbaidős” plébánosa, jobbra tőle a szertartásban segítő Stadler László Dezső, a veszprémi Regina Mundi Plébánia plébánosa és egyben egyetemi lelkész

A hajóbeemelő medence partján zajló szertartást Laposa Norbert celebrálta.

– Amikor Isten áldását kérjük a Balatonra, gondoljunk arra is, milyen nagy kincs a víz, ezért felelősségteljesen kell vele bánni – mondta többek között. Majd Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának idézésével dicsőítette Istent, hogy aztán áldását kérje a Balatonra, valamint mindazokra, akik bármilyen módon gondozzák. A sorból nem maradhattak ki a hajósok, a halászok, a vitorlázók, a különböző vízisportok képviselői, kedvelői és a búvárok sem. Az áldást kérő imába bekerültek a fűzfőiek és vendégeik is, valamint mindazok, akik fontosnak tartják a Balatont. A tó és a jelenlévők megáldása után többen virágot dobtak a vízbe.

Laposa Norbert a megszentelt vízbe mártott ággal megáldotta a Balatont és a jelenlévőket

 

Marton Béla polgármester is csokrot dobott a Balaton vízébe

 

Az ünnepség zárásaként Marton Béla polgármester köszönetet mondott a plébániának a szertartás megrendezéséért. Majd az országtól, a Balatontól távol élőkre gondolva felolvasott egy az interneten hódító, humort sem nélkülöző szöveget a magyarság legjellemzőbb jegyeiről.

 

Az első balatonfűzfői vízkereszt ünnep szeretetvendégséggel zárult

A plébánia, az önkormányzat és az önkormányzat közalapítványa mellett Brüsszel is támogatta a hagyományteremtőnek szánt közösségi program megvalósítását.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonfűzfő – Mindenkinek jutott az áldásból, akinek fontos a Balaton" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár