Balatonfüred – Quasimodo – A költőt és a verseket ünnepelték

Balatonfüred – Quasimodo – A költőt és a verseket ünnepelték – 2015.09.08.  




A több évtizedes hagyománynak megfelelően Balatonfüreden az idén is megemlékeztek Salvatore Quasimodóról az első szeptemberi hétvégén.


A Nobel-díjas olasz költő 1961. június 27-én ültetett hársfát füredi gyógykezelésének emlékére. A fa mellé később mellszobrot állítottak és egy táblát is elhelyeztek Quasimodo köszönősoraival.


 



Salvatore Quasimodo 1961-es köszönete 


 



Az emlékezés részvevői


 


Szombaton délután a fa, illetve szobor előtt Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarának tagjai adtak térzenét ifj. Csincsi Ferenc dirigálásával. Quasimodo füredi tartózkodására dr. Giovanni Cataluccio emlékezett. A Budapesti Olasz Kultúrintézet munkatársa hosszan méltatta a füredi önkormányzat által 1993 óta évente megtartott nemzetközi költőverseny és költő találkozó jelentőségét az olasz-magyar kulturális kapcsolatok erősítésében.


 



dr. Giovanni Cataluccio, a Budapesti Olasz Kultúrintézet munkatársa beszédét tartja – a háttérben Salvatore Quasimodo szobra



A megemlékezés zárásaként az budapesti olasz nagykövetség, a budapesti olasz kulturális intézet, a füredi önkormányzat, a Quasimodo család, a Magyar Írószövetség és más szervezetek képviselői koszorút helyeztek el a költő szobra előtt.


 



Olaszország budapesti nagykövetség képviseletében Maria Assunta Accili nagykövet koszorúzott
 


Több más program mellett ugyancsak hagyományos eseménye volt az emlékezésnek az Anna Grand Hotel tánctermében szombaton este tartott gálaest, amelyen kiosztották a költőverseny díjait.
A szervezőktől kapott információk szerint az idén 229 pályázó küldött 2-2 verset a versenyre. Az 5 tagú zsűri a 600 ezer forintos pénzjutalommal járó Quasimodo emlékdíjat Lanczkor Gábornak ítélte “Caravaggio” című verséért. Kétszázezer forint értékű különdíjat kapott Turcsány Péter “Salvatore” című verséért, és Payer Imre “Romló fal árnyékában, fényben” című verséért.
További tíz szerző – Böszörményi Zoltán, Falcsik Mari, Vári Fábián László, Bajtai András, Fenyvesi Félix Lajos, Szászi Zoltán, Zsávolya Zoltán, Szeder Katalin, Farkas Wellmann Éva – oklevelet kapott. Vári Fábián László ukrajnai költőt életmű-díjjal jutalmazták.
A gálaműsoron adták át 12. alkalommal a Bertha Bulcsú emlékdíjakat is.
Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár