Balatonfüred – Az idén is jó szélben bontottak vitorlát

A Rapidophen katamarán a rajt utáni percekben - ahhoz túl gyors volt, hogy közelebbi képet is tudjunk csinálni :)

A Rapidophen Ventilo 28-as katamarán győzelmével zárult a Magyar Vitorlás Szövetség évadnyitó nagyhajós versenye szombaton. A hagyományos balatonfüredi Vitorlabontó ünnepségen egyúttal megünnepelték a Kishamis cutter 120., a Helka és a Kelén 125. születésnapját is.

 

A Vitorlabontó nyitányaként az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar és Mazsorettcsoport adott műsort, majd a Sforzato Rézfúvós Quartet játszott több darabot.

Az ajkai fúvósokat Szűcs Krisztián karnagy dirigálta

A Sforzato Rézfúvós Quartet később a Helka és Kelén külön születésnapi zsúrján is fellépett, de az már egy másik történet

Mivel a vitorlabontón ünnepelték a két legidősebb balatoni hajó, a Helka és Kelén forgalomba állásának 125. évfordulóját, a névadó Helka hercegkisasszony és Kelén pásztorfiú reménytelen szerelmének legendáját Kéri Kitty színművész, a füredi Kisfaludy színház vezetője olvasta fel.

Helka és Kelén legendáját Kéri Kitty idézte fel – az előtérben MVSZ zászlóját tartó ifjú vitorlázók

 

Az új vitorlásévadot és az idén 120. születésnapját ünneplő Kishamis  vitorlást elsőként Bóka István füredi polgármester köszöntötte.

A Kishamist 1896-ban a Széchenyi család építtette a balatonfüredi hajóépítő műhelyben. A mileniumi programokra várt Sisi előtt akartak bűszkélkedni vele. Az első tulajdonosa Széchenyi Emil volt. A hajót évtizedek óta Hrehuss György irányítja, aki először 53 évvel ezelőtt került be a Kishamis legénységébe.   

A Kishamis mai legénysége a Vitorlabontón – az árbóctól jobbra Hrehuss György

 

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke beszélt arról, hogy soha nem volt ennyire sikeres évük, mint tavaly, mert két szörfös és három vitorlázó nyert olimpiai kvótát Rióba. Megvan a lehetőség arra, hogy mindenképpen pontot szerezzenek, de talán érmet is az idei olimpián. Az idei év sok kihívást tartogat itthon is, amihez jó időt, jó szelet kívánt.

A vitorlás évadot Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára nyitotta meg. Majd a több évtizedes hagyomány szerint felvonták a nemzeti zászlót a Kishamis árbócára, és a vitorlásról koszorút dobtak a Balatonba, hogy a tó jóindulatát kérjék a vitorlázóknak.

A koszorút Vaskabdebó Ágnes dobta a Balatonba – a Kishamis mellett a Nemere II, a Lillafüred és a fotón nem látható Sirocco cirkáló is “felsorakozott” az ünnephez

 

A Vitorlabontó ünnepség valódi vitorlabontással, az MVSZ nagyhajós évadnyitó versenyével folytatódott pontosan délben. A DO-Q-MENT Nagydíjra 150 vitorlás nevezett. A Kishamis az idén nem volt a nevezők között.

A verseny sematikus útvonala - a vitorlások természetesen nem toronyiránt közlekednek

A verseny sematikus útvonala – a vitorlások természetesen nem toronyiránt közlekednek

 

A vitorlások Füred előtt a rajt pillanatában

 

A verseny a Füred-Alsóörs-Tihany-Füred útvonalon zajlott. Az abszolút győzelmet a Rapidophen Ventilo 28-as katamarán szerezte meg. A kormányos Váradi Szabó Gábor volt, a legénységet a nevezés szerint Jankovics Gábor, Petheő Tamás alkotta. Az idejüket sajnos nem találtuk a verseny dokumentumai között, ahogy a többi katamaránét sem.

A szervezők tájékoztatása szerint másodikként az Extreme 40-es ért célba, de ők visszaléptek, mert hibáztak a tihanyi pályajelnél. A második helyen így hivatalosan a Black Jack (SL 33) katamarán végzett Nagy R. (Rozsda) Attila vezetésével. A harmadik pedig a Szárnyas Kenguru nevű Nacra 21-es katamarán Diószegi Zoltánnal és Székely Andrással a fedélzetén.

Az egytestű hajók közül leggyorsabb a Raffica Libera volt. A Király Zsolt kormányossal versenyző csapat 1 óra 28 perc alatt tette meg az utat.

A Raffica nem sokkal a rajt után

 

A klasszikus építésű vitorlások közül a Lillafüred 75-ös Cirkáló ért be elsőként Detre Szabolcs kormányossal, az idejük 1 óra 48 perc volt.

A Lillafüred – középen – az arácsi partok előtt

 

A rendezők gyűjtik be az alsóörsi bójákat

 

Eredetileg kishajós versenyt is terveztek, a jelentkezők alacsony száma miatt egy nappal korábban lefújták.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár