Alsóörs – Varázserdő, új játszótér és csodálatos panorámájú parkoló

Egy komplett szabadtéri színházat és családi kirándulóközpontot alakítanak ki az egykori kőbánya környezetében

Több fejlesztés átadásával és mások indításával kezdődött a turisztikai szezon Alsóörsön. A sort egy felújított tanösvény felavatása nyitotta április végén, de azóta már az új strandi játszótér is elkészült.

 

A Vöröskő tanösvény első változata már az ezredforduló idején is működött a egykori kőbánya mellett, de az elmúlt másfél évtizedben lassan elfogytak, eltűntek a táblái. Mint Hebling Zsolt polgármester elmondta, tavalyelőtt jelentkezett náluk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága a Pangea Egyesülettel, hogy az egyesület hagyományos nyári tábora keretében szívesen felújítanák a tanösvényt. Az önkormányzat biztosította a szállást, étkezést, a táborozók az első nyáron kitisztították az utakat, tavaly korlátokat, táblákat helyeztek el. A táblákra a nemzeti park készített információs anyagokat.

 

Hebling Zsolt (jobbról) és Korbély Barnabás, a nemzeti park munkatársa a megújult tanösvény avatóján

A hét tábla többek között bemutatja a vöröskő eredetét, használatát, a vele kapcsolatos hagyományokat és a tanösvény környezetét. A tanösvény a jövőben egyik eleme lesz majd annak az ökológiai és kulturális együttesnek, aminek megvalósításához 254 millió forintos uniós támogatást nyert a község a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) megyei kezelésű forrásaiból.

Mielőtt a polgármestert a tervekről kérdeznénk, talán érdemes kicsit visszatekinteni a terület elmúlt másfél-két évtizedes történetére. A mai amfiteátrum eredetileg egy kőbánya volt, amit 2000-ben rekultiváltak állami forrásokból, és a bánya falában egy körbefutó lépcsősort alakítottak ki ülőhelynek, melyen mintegy 1500 néző férne el egyszerre.

 

Az amfiteátrumot 2000. december 6-án adta át az akkori polgármester, dr. Bóka István és Boros Imre tárcanélküli miniszter. Mikulás-nap kapcsán a minisztert az alsóörsi gyerekek tiszteletbeli krampusszá fogadták

A nézőtér állapota a talajmozgások és az erózió miatt folyamatosan romlott, azóta sem tudták megoldani az állandó energiaellátást, szociális létesítményeket is csak alkalmanként telepítettek az előadásokhoz. A Pannon Várszínház több darabot is bemutatott az amfiteátrumban, így például a “Képzelt riportot”, az Egri csillagokat, az idén A Pál utcai fiúk bemutatóját tervezik ide.

 

A Pannon Várszínház az Egri csillagok című darabot is előadta már az alsóörsi amfiteátrum alkalmi színpadán

 

Az amfiteátrum nézőtere napjainkban

Mint Hebling Zsolt polgármester elmondta, a most elnyert támogatásból megvalósítják teljesen, amit az ezredfordulón elkezdtek, és új elemekkel is bővítik a projektet.
Idehozzuk a szükséges közműveket, kialakítjuk a működéshez elengedhetetlen infrastruktúrát. Tehát lesz állandó víz, villany és szennyvíz csatlakozás, mosdót, fogadórészt, ajándéküzletet és egy fedett interaktív játszóházat, parkolókat építünk. Felújítjuk a 2000-ben kialakított nézőteret, színpadot építünk.  Az amfiteátrum környezetében lévő erdőben létrehozunk egy “Varázserdő” nevű családi kirándulóközpontot. Amiben labirintusszerűen lesznek olyan állomások, amiken a családoknak végig kell majd menni. Kapnak egy okosórát és varászpálcát, amikkel különböző fizikai és szellemi feladatokat kell megoldaniuk. A próba teljesítését a végén oklevéllel ismerik majd el.

 

Térkép a majdani varázserdőhöz

Eddig a koncepció készült el, most kezdődik a tervezés és a tartalom kibontása. A támogatás mellett az önkormányzat 20 millió forintot biztosít a kiadásokra. A terveket szeptemberig kell elkészíteni, és akkortól 20 hónapjuk lesz a megvalósításra. Tehát a teljes befejezés 2019 májusára várható, de lépcsőzetes megvalósítás miatt már közben is elkészülhetnek fontos létesítmények – mondta a polgármester.

Hebling Zsolt, a kisebb, de “izgalmas” ügyek között említette egy új parkoló kialakítását Alsóörs északi, Veszprém felőli kapujában. Nem csak az út melletti szabad terület lemurvázásáról, elegyengetéséről van szó, hanem a templomdombon felette lévő területen is létrehoznak egy kisebb parkolót, ahonnan még jobb kilátás nyílik a Balaton keleti medencéjére. A felső parkoló szélére vöröskő mellvédet építenek, távcsövet is állítanak, afféle igazi szépkilátót alakítanak ki. Az új hely joggal igényt tarthat majd a Balaton második legszebb panorámájú parkolója címre.

 

Ilyen panoráma nyílik majd az alsóörsi Szépkilátó parkolóból

A parkolókból könnyen meg lehet gyalogosan közelíteni a Somlyó-hegyi kilátót, a református templomot, a Török-házat, de akár “Kocsmát” is. Hebling Zsolt abban bízik, hogy a Szépkilátó parkoló a tervezett kiegészítőkkel még az idén elkészül.

A balatoni strandok támogatására megnyitott keretre 44 millió forint összértékű tervekkel pályáztak. A projekt egyik része a játszótér megújítása. A pünkösdre elkészült játszótér nagyon sok új elemet tartalmaz. Egyik része úgy lett kialakítva, hogy a mozgássérültek is használni tudják.

 

A felújított strandi játszótér sok új elemet tartalmaz, és egy részét mozgássérültek is használni tudják

Ugyancsak elkészültek már az új öltözőkabinok is. Az ősszel teljesen felújítják a strandsétányon lévő hét épületet, a belső részeken pedig kisebb szigeteket alakítanak ki az asztalok, padok környékének lekövezésével.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár