Bicikli – alkohollal – KRESZ

A KRESZ és a közlekedési bírságokról szóló kormányrendelet július közepén történt módosítása szerint teljesen kivonták az alkohollal kapcsolatos zéró tolerancia szabálya alól a kerékpárosokat. Persze továbbra is tilos részegen biciklizni.

 A KRESZ két évvel ezelőtti módosításánál vonták ki a nem főúton közlekedő kerékpárosokat az alól, hogy nem állhatnak vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt, és szervezetükben nem lehet szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.
A főúton közlekedőknek továbbra is maradt a zéró tolerancia még akkor is, ha egy biciklis épp csak keresztezte azt. A nem főúton közlekedők esetében is valójában csak annyit történt, hogy nagyon kevés alkohol maradvány esetén nem kellett eljárást indítani, de ha valakinek a “szervezetében 0,5 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál magasabb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van”, akkor a nem főútvonalon közlekedőt is 10-30 ezer forintra büntethették az aktuális szabályozástól függően.

A KRESZ július 19-é életbe lépett újabb módosítása végre viszonylag tiszta helyzetet teremt, mert mostantól sehol sem kell alkalmazni rá, hogy nem lehet a szervezetében “szeszesital fogyasztásából származó alkohol”.
Ami legalább ennyire fontos, a KRESZ módosításával párhuzamosan átírták a közlekedési bírságok kiszabását előíró kormányrendelet kapcsolódó szövegét is.
A módosítás szerint mostantól a kerékpárosokra nem kell alkalmazni azt a szabályt, ami szerint, ha egy nem gépi meghajtású járművet vezető vagy hajtó szervezetében 0,5 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál magasabb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van, akkor nem főútvonalon közlekedve 30 ezer, főútvonalon közlekedve 60 ezer forint büntetésre számíthatott – ha egyébként a tette más ok miatt nem minősült bűncselekménynek.
A kerékpárosok mentesítése mellett egyúttal a büntetési tételeket is 10 ezer, illetve 30 ezer forintra csökkentették.

 

Persze mindez nem jelentheti azt, hogy ezentúl részegen is lehet biciklizni, mert a KRESZ továbbra is előírja minden jármű vezetőjének, így a kerékpárosak is, hogy csak akkor vezethet, ha a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van.
A fentiektől függetlenül egy balesetet okozó személy továbbra is ittasnak számít, ha “a szervezetében 0,50 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb érték előidézésére alkalmas szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van”.
Tehát csak óvatosan!

Győrffy Árpád

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár