Tapolca – Nemzetközi Ikarus találkozó 2016.05.07.

Ikarus 30, 1955 - akkori szokások szerint a csomagokat még a busz tetejére kötözték, hogy több hely maradjon az utasoknak - Fotó Nagy Gyula fortepan.hu

A program szervezői régi igényt szeretnének kielégíteni ezzel a bárki számára elérhető, ingyenes szakmai és egyben családi program megrendezésével, ahol a főszereplők a sokunk által kedvelt Ikarus autóbuszok lesznek.

 

Tapolcát a város szépsége és a Balaton közelsége miatt választották a program találkozó helyszínéül. A közel 30 db, nagyrészt veterán korú Ikarus autóbusz bemutatójának a Malom-tó partjától nem messze, a Tapolca-patak partján egy park és a mellette található parkoló ad otthont.

A résztvevő járművek között megtalálható lesz az egykori gyár szinte összes típusa. A kiállítók között szerepel a Bkv Zrt., néhány hazai Volán társaság, sok magángyűjtő, valamint érkezik több autóbusz külföldről is.

Ikarus55 - 1959 - Fotó: Szánthó Károly - fortepan.hu

Egy igazi “faros” – Ikarus 55-ös  1959-ből – Fotó: Szánthó Károly – fortepan.hu (Sőt, a képet jobban megnézve, két igazi faros is van a fotón – legalábbis erre próbálja felhívni a figyelmünket a jobb oldali férfi – a sofőr – a kézmozdulatával. Balról a táskás ember a kalauz. Akkor még az is volt a buszokon.

 

A helyszínen a kiállított járművek megtekintésén túlmenően lehetőség lesz díj ellenében nosztalgia járatokon utazni, pólót, képeslapot és egyéb ajándéktárgyakat vásárolni, illetve ugyancsak díj ellenében bárki részt vehet a nosztalgia túrán, amely délután kerül megrendezésre.

Ikarus 66 - 1959 - Fotó: Székács Károly - fortepan.hu

Ikarus 66 – 1959 – Fotó: Székács Károly – fortepan.hu

 

A helyszínen kitelepített sátorban lehetőség nyílik ebéd elfogyasztására, valamint kapható lesz kávé, üdítő és szendvicsek is.
Fontos információ! A rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz részt! A szervezők a balesetek elkerülése érdekében kérik a mozgó járművek között fokozottan ügyeljenek testi épségükre, csak a kijelölt helyen szálljanak fel és le az autóbuszokról és tartsák be a szervezők kéréseit!

Ikarus 620/630 - 1964 - fortepan.hu

Ikarus 620/630 – 1964 – fortepan.hu

 

A tervezett program

8:00 Előre regisztrált járművek érkezése, beparkolás a megfelelő helyre

9:00 Ünnepélyes megnyitó, járművek bemutatása magyar és német nyelven

10:00 Nosztalgia járatok indulnak 12:30 óráig 15 percenként melyek egy kört tesznek a városban érintve a vasútállomást, a buszállomást és a Tavas-barlangot ahol le és felszállási lehetőség is biztosított.
Az indulási idők a buszok szélvédőjén lesznek láthatók.

13:00 Felvonulás a kiállított járművek részvételével a Balaton-felvidék legszebb részén, a Káli-Medencében. A túra hossza 45 km, amelynek során bármelyik autóbuszon lehet utazni. A túra folyamán egyszeri fotómegállás lesz, ahol igény szerint át lehet szállni egy másik járműre.

15:00 Díjátadás (legszebb jármű a közönség szavazatai alapján)

17:00 A rendezvény zárása

Ikarus 303 - 1960 - prototípus - Fotó Erky-Nagy Tibor - fortepan.hu

Ikarus 303 – 1960 – prototípus – Fotó Erky-Nagy Tibor – fortepan.hu

 

Helyszín: A Tapolca-patak és a 77. számú főút találkozásánál lévő parkoló. Helyszín koordinátái: 46.877495, 17.440452

Tömegközlekedéssel:
Vonattal és autóbusszal érkezve a helyi állomásokra. Onnan vagy gyalogosan közelíthető meg a rendezvény
vagy pedig 10:00-13:00 óra között 15 percenként induló nosztalgia járatokkal, amelyek érintik a busz és vasútállomást is.
Vasúti menetrend és Volán helyközi menetrend: www.menetrendek.hu

Különjárattal:
Budapestről egy Ikarus 250 típusú autóbusz indul a rendezvényre és délután vissza,
Budapest-Népliget BKV buszvégállomásról. Lehetőség van felszállni Újbuda-központ
illetve Bp. Sasadi út megállóhelyen, valamint Székesfehérváron és Veszprémben is.

Indulási idő: 6:00 Visszaindulás: kb. 17:00 Díjszabás: 3500 Ft/fő
Jelentkezés: ujfigura@ujfigura.hu +36-70/622-2577

Ikarus 250 - 1970 - Siófokon - balról a 2. Finta Károly, a busz formatervezője - Fotó fortepan.hu

Ikarus 250 – 1970 – Siófokon – balról a 2. Finta László, a busz formatervezője – Fotó fortepan.hu

 

Gépjárművel:
Budapest felől a 77. számú főúton a városba beérve az első körforgalom utána jobb kéz felé, a 84. számú főút felől a 77. számú főúton haladva a második körforgalom után bal kéz felé található a rendezvény. A rendezvény melletti parkolóban kb. 300 gépjármű elhelyezésére van lehetőség.
GPS-be írható ajánlott úticél: Tapolca, Nyárfa utca

A rendezvényre a belépés: INGYENES!

Nosztalgia autóbuszjegy a városban közlekedő járatokra: 300 Ft (az autóbuszokon a kalauznál váltható)
Túra jegy a Balaton-felvidéki felvonuláshoz: 600 Ft
(csak elővételben lesz váltható a rendezvény helyszínén,
felszálláskor kérjük a járművezetőnek felmutatni)
Személygépkocsi parkolás egész napra: 600 Ft
Mobil wc használati díj: ingyenes

MÁVAUT- prototípus - 1970 - fotó: fortepan.hu

MÁVAUT- prototípus – 1970 – fotó: fortepan.hu

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

2 Comments on "Tapolca – Nemzetközi Ikarus találkozó 2016.05.07."

  1. Kedves László!
    Köszönöm a jelzést. Javítottam a hibás keresztnevet.
    Üdv. Győrffy Árpád

  2. Pénzes László | 2016.05.09. at 09:28 |

    Az Ikarus 250-est ábrázoló (színes) képen valóban balról a második az autóbusz formatervezője: FINTA LÁSZLÓ

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár